Azzal összefüggésben, hogy az Általános Ügyek Tanácsában folyatódott Magyarország újabb, immár nyolcadik meghallgatása a 7-es cikk szerinti eljárás keretében, Bóka János emlékeztetett: az Európai Bizottság "hosszú várakozás után" lezárta azokat a kötelezettségszegési eljárásokat, amelyeket a Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatos szabályozás, illetve a Stop Soros törvénycsomaggal kapcsolatban indított.
Ezek a kötelezettségszegési eljárások megszűntek, az uniós bizottság ugyanis maga is megállapította, hogy a jelenleg hatályos magyar szabályozás ebben a körben mindenben megfelel az európai uniós jognak.
A civil szervezetek támogatásával és átláthatóságával kapcsolatos, 2020-ban indult, folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban a miniszter közölte, hogy a vonatkozó törvénymódosítást a magyar parlament 2022-ben elfogadta.
Az uniós bizottság azóta nem jelzett olyan további aggályt, amelyet a magyar kormánynak figyelembe kellene vennie, vagy a jogalkotót terheli
– mondta.
Várjuk, hogy ez az eljárás minél hamarabb lezáruljon
– jelentette ki.
A június végén esedékes uniós csúcsértekezlet előkészítését célzó tanácsi megbeszéléssel kapcsolatban Bóka János egyebek mellett közölte, hogy Magyarország támogatja azt, hogy az Európai Tanács foglalkozzon a nyugat-balkáni helyzettel.
Bízunk abban, hogy az Európai Unió vezetői pozitív üzenetet tudnak küldeni a régiónak, jelezve, hogy a jövőjük az Európai Unióban van
– fogalmazott.
Végezetül elmondta, Magyarország ugyancsak támogatja azt a svéd javaslatot, amely a határokon átnyúló szervezett bűnözést mint biztonsági és jogállamisági kihívást kívánja az Európai Unió napirendjére tűzni.
Magyarország is úgy látja, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos küzdelem sok területen európai feladat, ideértve például azokat a szervezett bűnözői csoportokat, amelyek az illegális migrációt szervezik az Európai Unió külső határain kívül
– tette hozzá nyilatkozatában az európai ügyekért felelős miniszter.
Borítókép: Bóka János európai ügyekért felelős miniszter (Fotó: MTI)