Évek óta egyre többen érezzük úgy a Kárpát-medencében is, hogy valami nincs rendben az időjárással. Sokan a természeti katasztrófákról, szélsőséges időjárási eseményekről szóló, korábban ritkábban jelentkező televíziós tudósításokat okolják azért, hogy mi, magyarok is arról panaszkodunk: gyakrabban van részünk enyhébb télben, szárazabb nyárban és özönvízszerű esőzésekben, mint a korábban élt nemzedékeknek.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia 2003 júniusában hároméves kutatási projekt indítását határozta el, hogy ezt az érzetet számokkal is alátámaszthassuk. A Vahava projekt (Változás – Hatás – Válaszadás), amely a jövő év elején teszi le az asztalra első átfogó jelentését, arra vállalkozott, hogy a megjósolható éghajlati változások figyelembevételével javaslatokat fogalmazzon meg, miképpen készülhetünk fel az időjárás-változás hatásaira Magyarországon.
A jelentés előzetes összefoglalója, amelyet pár hete tettek közzé vitaanyagként, leszögezi, hogy az elkövetkező évtizedekben nyáron a csapadékmennyiség csökkenése várható, és érezhetően megváltozik az évszak jellege: több lesz a kánikulai nap, de a ritkább csapadék egyes körzetekben özönvízszerű esők formájában hullhat a nyakunkba.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen változás alapvetően befolyásolja azt, miképpen termelhetjük meg a jövőben az ország kenyeréhez szükséges gabonát. Kérdés ugyanis, hogy most használt növényeink magját évtizedek múltán is ugyanolyan bő termést remélve vethetjük el földjeinken, mint most.
Ez a kérdés foglalkoztatja Pauk Jánost, a szegedi Gabonakutató Kht. biotechnológiai laboratóriumának vezetőjét is. Nem csupán a klímaváltozás okán, hanem mert úgy véli, a „Kárpát-medencében a szárazságtűrő fajták kutatása régi móka, mióta csak itt letelepedtünk, szembesülünk ezzel a problémával”.
– Amióta 1984-től a gabonakutatónál dolgozom – mondja –, minden év szárazabb lett.
Talán épp ezért is fejleszt a Gabonakutató Kht. Pauk János laboratóriumában olyan búzát, amelybe a növény szárazságtűrését erősítő gént ültettek. A gént néhány utcával arrébb, a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) azonosították egy másik növényfajban, majd sikeresen elkülönítették a kérdéses DNS-szekvenciát.
Az SZBK-ban öt-hat éve folyik „stresszkutatás”, vagyis azoknak a tulajdonságoknak a vizsgálata, amelyek egy növényt aszálytűrővé vagy más szempontból ellenállóbbá tehetnek. Arra keresik a választ, milyen gének felelősek a növényekben ezekért a kedvező tulajdonságokért.
Tekintve, hogy a búzában több mint kétszer annyi gén található, mint az emberben, és e növény örökítőanyagának elrendezése is sokkal bonyolultabb, mint az emberi genomé, nem könnyű feladat a búza génmódosítása. Többéves munkával mégis sikerül beültethető gént találni, olyan szekvenciát, amely más élőlényekben is hasonló funkciót lát el.
– Úgy tűnik, a vízháztartás szabályozásának az emberben és a növényekben közös eredője van – mondja kérdésemre Horváth V. Gábor, az SZBK növénybiológiai intézetének munkatársa.
Ezt a gént adták hát át a gabonakutatónak, amely egy hagyományos fajtába ültette a DNS-szekvenciát. Pauk János szerint a kísérletek olyan stádiumban vannak, hogy pár éven belül akár elismert fajta is lehet a génmódosított magyar búza vetőmagjából.
Mindebben legfeljebb az akadályozhatja meg a kht.-t, hogy jelenleg tilos Magyarországon génmódosított növényt vetni, illetve egyetlen egy ilyen növényfajta sem engedélyezett a köztermesztésben. Ezek csak kísérleti célból vethetők.
Pedig nem csupán egy növény számára bizonyulhat értékesnek egy ilyen gén: Dudits Dénesnek, az SZBK főigazgatójának vezetésével nemrég Búzakalász néven konzorciumot hoztak létre a búzával folyó magyar kutatások összehangolására, amelynek munkájában több neves magyar kutatóintézet is részt vesz. A konzorcium egyben arra törekszik, hogy a kutatások eredményeiből nemcsak a magyar gazdaságnak, hanem a részt vevő intézeteknek és vállalkozásoknak is hasznuk származzék.
Az SZBK számára azonban már a szabad földi kísérletek is – amelyek során e növényeket „élesben” tesztelhetik – többnyire megfizethetetlenek, mert csak a területek őrzése 4–5 millió forintba kerülne.
– Ha van egy ilyen szellemi termékem, és eljutok a szabadalmaztatásig, tovább nem tudok lépni, a szabadalmamat oda kell adnom a multinak – mondja Dudits Dénes.
Pedig a Gabonakutató Kht.-re kétségtelenül ráférne némi extrabevétel. A szakemberekkel beszélgetve érezni lehetett, veszélyeztetve érzik a vetőmagtermesztést és a növénynemesítést; a kht.-nek például arra is csak a Széchenyi-terv által nyújtott támogatásból futotta, hogy az irodaépületben kicseréljék a lerobbant, régi alumíniumablakokat. A szakemberek fizetése pedig finoman szólva nem mondható versenyképesnek az ágazatban a multiknál fizetett bérekkel.
A gabonakutató esete persze nem egyedi Magyarországon. Miközben a két világháború között és 1945 után Európa vezető növénynemesítőjévé és vetőmaggyártójává nőtte ki magát az ország, és a szegedi kutatók búzaprogramja mellett világsikert jelentett a martonvásári kukoricanemesítés is, a hetvenes évek közepétől fokozatosan teret vesztett Magyarországon az ágazat. (Ekkortól a nyugati versenytársak termékei már megjelenhettek a piacon.) A rendszerváltást követően a KGST-piacok megszűnése utáni visszaesést még csak-csak kiheverte volna, ám azokkal a multinacionális cégekkel, amelyek az utóbbi két évtizedben gigászi méretű cégkivásárlásokkal vetőmagóriásokat hoztak létre (erről riportunk 2. részében olvashatnak), és dollártízmilliárdok mozgatására képesek, igen nehéz a verseny. Nem csupán az óriási fejlesztési pénzekkel nehéz, de a szocialista évek után váratlanul érte a magyar cégeket a nyugatiak ügyes marketingje és üzletkötési gyakorlata.
Az itt megtelepedő multik ráadásul a magyar szakértelemre is támaszkodhatnak, amikor helyi munkaerőt alkalmaznak. Különösen igaz ez a kukoricára, mivel itt a szaktudás előnyös klímával párosul: a Kárpát-medence időjárási viszonyai és jó termőföldje egyedülálló környezetet teremt kukorica-vetőmag előállítására. Bizonyítja ezt, hogy a Pioneer Hi-Bred cég (ma már a DuPont része) nemrég a világ legnagyobb kukoricavetőmag-üzemét építette fel Szarvason, és a Monsanto is termeltet vetőmagot Magyarországon.
Mindeközben a martonvásári kukoricafajták részesedése a magyar vetésterületeken tíz százalék alá esett vissza.
Pauk János szerint a búzával több szerencséjük volt mind a szegedi, mind a martonvásári gabonakutatóknak. Na nem azért, mert itt a magyar szabályozás esetleg védelmet nyújtott volna a kutatóknak. Hanem mert a búzanemesítőket a természet védi: olyan növényről van szó ugyanis, amely két-háromszáz kilométerrel arrébb, egy kicsit más klíma alatt, már eltérő tulajdonságokat mutat. A globális piacokban gondolkodó multinacionális cégeknek ezért nem olyan jó üzlet a búza, mint a kevésbé érzékeny kukorica.
A nem GM-növényeket fejlesztő martonvásári kukoricanemesítőknek más vonatkozásban sem volt szerencséjük az utóbbi időben. Tavaly tavasszal tűz ütött ki a kukoricanemesítő részlegen, amelynek során több irodahelyiség és laboratórium teljesen kiégett. A katasztrófában csak az épületekben keletkezett kár elérte a százmillió forintot. Ennél is nagyobb baj, hogy értékes nemesítési anyag is megsemmisült, több év munkája veszett kárba. Ezt a kárt a szakemberek megközelítőleg 150 millió forintra teszik. Az is kiderült, hogy szándékosan okozták a tüzet: a kutatóhelyet felgyújtották. Az elkövetőt a mai napig nem találták meg, a felderítés elakadt, a Fejér megyei rendőrök februárban felfüggesztették a nyomozást. Maguk a martonvásáriak sem tudják elképzelni, ki lehetett a tettes – nehéz indítékot találni egy ilyen megdöbbentő tettre.
Amikor tavaly pár héttel a tűzeset után a kutatóintézetbe látogattam, Marton L. Csaba szekcióvezető kalauzolt végig a kiégett falak között. A mai napig nehezen felejthető az a mondat, amelyet a kormos, romos helyiségek megtekintése után ejtett el kicsit tűnődve:
– Pedig régen ez a béke szigete volt.
A munkahelyéről és az érthetetlen tűzesetről beszélt. De mintha az egész magyar növénynemesítés jelenlegi helyzete is benne lett volna ebben a mondatban.
Mind a jelenlegi génmódosított növények magyarországi engedélyezését ellenzők, mind pedig Dudits Dénes egyetért abban, hogy a magyarországi növénynemesítés ma nagy nehézségekkel küzd. Abban azonban élesen különböznek az álláspontok, hogy mi lenne a gyógyír.
Dudits Dénes azt állítja: előbb-utóbb úgyis megöli a magyar növénynemesítést a külföldi verseny, ezért jobb, ha elébe megyünk.
– A veszély most súlyos, de nem a bezárkózás a kiút, hanem az együttműködés – mondja, és versenyzés helyett a kooperációt, az „érdekközösség” lehetőségét vázolja fel.
De vajon az efféle kooperáció – legyen szó akár tudományos szenzációról – tényleg megoldást jelenthet az ezernyi gonddal küszködő ágazat számára?
A magyar növénynemesítők legalábbis nem így látják. Többségük attól tart, hogy a génmódosított növények termesztésbe vonása megfosztaná a magyar vállalkozásokat egyik legfontosabb és utolsó versenyelőnyüktől. Nevezetesen a GMO-mentes státustól – azaz attól a lehetőségtől, hogy mivel Magyarországon GM-növényeket nem termesztenek, minden itt termő növényt és vetőmagot külön igazolás nélkül GMO-mentesként értékesíthetünk a világpiacon.
Állításukat alátámasztják Makay György, a Gabonaszövetség főtitkárának szavai. Bár fontosnak tartja leszögezni, nem az ő dolga megítélni, hogy jó vagy rossz a növények génmódosítása, kérdésemre hangsúlyozza: ha európai piacra akarunk exportálni kukoricát, a kereskedő, bizony, kéri az GMO-mentességről szóló tanúsítványt. Ezt mindaddig egyszerű kiállítani, amíg bizonyíthatjuk, hogy Magyarországon nincsenek ilyen ültetvények. Ha azonban elvész ez a státus, rögtön pluszköltségek jelennek meg.
– A szállítmányok ellenőrzése és bizonylatolása nagyon drága – mondja Makay György, hozzátéve, hogy mindaddig, amíg nem változik az európai fogyasztói magatartás, amely elutasító a GM-növényekkel szemben, „Magyarországnak nem lenne jó, ha ilyen növényeket termesztenénk”.
A Magyar Növénynemesítők Egyesülete tavalyi állásfoglalásában kijelentette: sem olyan külföldi, sem pedig hazai génmódosított növény nincs, amelynek bevezetéséhez társadalmi, gazdasági vagy piaci érdek fűződne Magyarországon. Attól tartanak, hogy a szorosabb együttműködés már csak azért is a vágyálmok körébe tartozik, mivel a nagy múltú magyar növénynemesítés továbbra is inkább konkurenciát jelent a nyugati cégek számára.
Ami pedig a következő évtizedek kihívásait jelenti, a hazai növénynemesítők meg vannak győződve arról: a hagyományos növényekben kimerítetlen „tartalékok” vannak, amelyeknek a kiaknázásával ugyanúgy orvosolni lehetne a kártevők miatt fellépő vagy a klímaváltozásból eredő gondokat, mint a génmódosított növényekkel, és eközben az ország megőrizhetné GMO-mentes státusát.
Tény, a magyar Vahava projekt sem számol a génmódosított növényekkel, amikor az aszály elleni védekezés lehetőségeit taglalja. A tanulmány leszögezi: a szárazságtűrő „fajtajelöltek folyamatos nemesítése elengedhetetlen a klímaváltozás okozta károk mérsékléséhez”, ám mindehhez a meglévő martonvásári és szegedi fajták továbbfejlesztését javasolja. A dokumentumban nem esik szó biotechnológiáról.
2004 júniusában Európa egyes meghatározó kutatóintézetei, az európai élelmiszer- és biotechnológiai ipar képviselői bemutatták a növénytermesztés jövőjéről szóló elképzeléseiket az unió vezető tisztviselőinek.
A Jövő növényei című dokumentumot az EU kutatásokért felelős biztosa, Philipe Busquin tárta az európai döntéshozók elé, ami jelezte, hogy Brüsszel is felkarolta a kezdeményezést. Az elemzés által vázolt elképzelésekből kitűnik, hogy az európai élelmiszeripar egy része, a növényi alapanyagokra épülő iparágak és a biotechnológiát támogató tudományos körök nélkülözhetetlennek tartják a génmódosított növények felhasználását a versenyképes európai mezőgazdaság megteremtéséhez.
A dokumentum aggodalommal jegyzi meg, hogy a növényi biotechnológia terén az EU lemaradóban van az európai fogyasztók elutasítása és a szabályozás korlátozó jellege miatt, és hogy ezt a lemaradást később a kontinens nagyon is megsínyli. A tanulmány azzal számol, hogy a génmódosított növények előállítása a jövőben gazdaságosabb lesz hagyományos társaikénál, ezért arra figyelmezteti az európai döntéshozókat: az unió országai nem fogják bírni „az ádáz globális árversenyt”. Ez pedig hosszú távon ahhoz vezethet, hogy az európai termékeket az olcsóbb importáruk váltják fel. Ami az európai agrárium leépülését vonja maga után.
Mindezen gyakorlati kérdések mellett a dokumentum egyben „víziót” is felvázol az elkövetkezendő 20 esztendőre, olyan szép új világot, ahol a bőség és a jólét nem csupán a városban élők osztályrésze lesz. Azt állítja: Európa nyersanyaghiányára és a vidék újjáélesztésére a biotechnológia és a nagyüzemi gazdaság kiterjesztése jelenti a megoldást. A gazdaságban „zöld ujjak” nőnek – szól az előrejelzés, érzékeltetve, hogy az európai ipar eztán nagyobb mértékben épít majd a növényekből előállított nyersanyagokra, kőolaj helyett a kukoricából nyert etanolra, műanyagokra és még millió más növényi alapanyagra, amelyet eddig drágán volt kénytelen beszerezni külső piacokról. Az új, csúcstechnológiát használó mezőgazdasági üzemek és agrárbefektetések pedig a vidék újjáéledését eredményezik. Értelmiséget vonzanak a városokból, és az „így létrejövő gazdálkodói réteg alkotja majd a jómódú, élénk, a városi élet feszültségeitől távol élő vidéki közösség gerincét”.
Futurisztikus étrendet ígér, olyan célzott „növénynemesítést”, amely a legújabb orvosi eredmények figyelembevételével alkotja meg új élelmiszereinket: hosszú ideig elálló, ízletes új zöldségeket, gyümölcsöket, és az utóbbi időben az amerikai populáris kultúrát egyre inkább megvető európai fogyasztót még azzal a kilátással is biztatja, hogy mivel „a jó minőségű ételek élvezete és a velük való kísérletezés a kultúra szerves részévé válik, a gyorséttermi ételek iránti érdeklődés lanyhulni fog”.
Itt van tehát az európai élelmiszeripar, amely most hirtelen azt ígéri a fogyasztónak: mindazokat a gondokat, az egysíkú táplálkozást, a gyorséttermeket, a tömeges élelmiszer-termelésből és állattartásból eredő problémákat, amelyek épp ennek a fajta gazdálkodásnak és feldolgozóiparnak a velejárói, felszámolja a nagyszerű biojövő. Ezt a biojövőt pedig ugyanez a vertikum valósítja majd meg. (Ez az érvelés sok embert a vetőmagüzletben „bevásároló” nagy vegyipari cégek logikájára emlékeztet, amelyek új GM-növényeikkel az általuk korábban gyártott vegyszerek és műtrágyák felhasználásának csökkenését ígérik.)
Miközben kevesen vonják kétségbe, hogy a biotechnológia valóban nagyszerű lehetőségeket rejt magában, talán érthető az európai fogyasztó- és környezetvédő csoportok szkepticizmusa, amelyek egyike a következő kifejezést használta a dokumentumról alkotott lesújtó véleményének megfogalmazására: „eurovízió”. A brit Tudomány a Társadalomban Intézet (Institute of Science in Society – ISIS) nevű civil szervezet szerint a tanulmány elfelejti megemlíteni, hogy a GM-növényekre jellemző nagyüzemi gazdálkodás jellege miatt a technológia megjelenése éppenséggel nem kedvez a kisebb gazdaságoknak. Tulajdonosaik közül gyaníthatóan nem sokan fogják a jövőben „a jómódú, élénk, a városi élet feszültségeitől távol élő vidéki közösség” gerincét alkotni, annál is inkább, mert a földjüket elveszítő gazdák valószínűleg épp a „feszült” nagyvárosokban néznek munka után. Európában több tízmillió gazda sorsáról van szó, akiknek nincs helyük ebben a szép új világban.
Csakúgy ütközési pontot jelenthet a dokumentum azokkal a gasztronómiai törekvésekkel, amelyek a táplálkozás sokszínűségének biztosítékát nem az új GM-növények kikísérletezésében, hanem éppenséggel a régi, elfelejtett vagy a nagyüzemi gazdálkodás monokultúrái miatt elhanyagolt fajták visszahozásában látják.
A Jövő növényei tehát olyan mezőgazdasági koncepciót jelent, amelynek megállapításaival sokan, nagyon sokan vitatkoznak Európában.
Mindezek ellenére az „eurovízió” láthatólag elnyerte az Európai Bizottság egy részének tetszését, amely – mióta az úgynevezett lisszaboni stratégia 2000-ben megfogalmazta, hogy Európa a globális gazdasági versenyben nem olcsó munkaereje és bőséges nyersanyagai, hanem tudományos vívmányai révén maradhat talpon – örömmel fogadja a csúcstechnológia előtérbe helyezéséről szóló elképzeléseket.
A Jövő növényei című dokumentum egyébként főként a brit törekvéseket tükrözi az Európai Unióban. A szigetország mezőgazdasága ugyanis – földrajzi adottságai és mezőgazdaságának ebből adódó jellege folytán – kevesebb agrárpénzhez jut Brüsszeltől, így egyre határozottabb az a Tony Blair brit miniszterelnök által ki is mondott kormányzati törekvés, hogy az uniót rávegyék, más területre, például kutatás-fejlesztésre csoportosítsa át a mezőgazdasági támogatásokat. A biotechnológia lett az a terület, amelyet stratégiainak tekintenek, így nagy az igyekezet, hogy kidomborítsák ennek mezőgazdasági előnyeit. Emiatt az ilyen jellegű kutatások erős londoni hátszelet élveznek Európában.
Érdekes fejlemény, hogy noha uniós direktíva erre még nincs, bizonyos magyar kormányzati tényezők már megpróbálják érvényesíteni ezt a szemléletet költségvetési szinten is.
Ángyán József egyetemi tanár, aki a gazdakörök országos szövetségét képviseli a nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) végrehajtását felügyelő bizottságban, néhány hete lapunk hasábjain élesen támadta, hogy a magyar kormány 26,8 milliárd forintot vonna el az NVT idei és jövő évi keretéből. Ennek az összegnek egy részét hazai biotechnológiai kutatásokra fordítanák.
A dokumentum megjelenése után egy évvel, az idén júniusban már konkrét európai kutatási terv társult a dokumentumhoz, amelyet a huszonkét tagállamban külön-külön is megvitatnak (erre Magyarországon a napokban került sor).
Ekkoriban, 2005 júniusában indult amerikai körútra Kóka János magyar gazdasági miniszter, aki nem titkoltan a magyar biotechnológiai ipar számára is befektetőket keresett a tengerentúlon. A magyar adminisztrációban ugyanis a gazdasági tárca az, amelyről közismert, hogy a leginkább magáévá tette a Jövő növényei című koncepciót, illetve azokat a gondolatokat, amelyek alapján ezek az elképzelések születtek. A miniszter bevallottan a magyar gazdaság kitörési lehetőségének tekinti a biotechnológiát, a kormányzaton belül pedig az iparág és az ilyen irányú kutatások megerősítéséért lobbizik.
Ez a beállítottság nem kis feszültséget okoz az adminisztrációban, mivel – ahogy ez a Magyar Nemzet nevük elhallgatását kérő minisztériumi tisztviselőkkel folytatott háttérbeszélgetésein kiderült – a földművelésügyi és a környezetvédelmi tárca szakembereinek jelentős része a GM-növények termesztésbe vonásának halasztását, illetve tilalmát támogatja.
A gazdasági miniszter amerikai úti céljai között szerepelt Philadelphia, ahol ekkor éppen a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vásárát rendezték meg, és ahol az iparágban érdekelt vezető cégek magas szinten képviseltették magukat.
Kóka János elutazása előtt két nappal a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tüntetést szervezett a gazdasági minisztérium előtt, amelynek során felszólította a kormányt: ne oldják fel a génmódosított növények termesztésének az idén januárban de facto bevezetett tilalmát. A környezetvédő szervezet olyan információkra hivatkozott, amelyek szerint a minisztérium „amerikai nyomásra” mindent elkövet ennek érdekében.
– Két nap múlva Kóka János miniszter egy biotechnológiai konferenciára utazik az Egyesült Államokba. Vajon mennyiért tervezi eladni a világszerte jó hírű magyar mezőgazdaságot? – tette fel ekkor a költői kérdést a sajtó előtt Nemes Noémi, a Greenpeace magyarországi GMO-ellenes kampányának felelőse.
Folytatjuk
origo.hu
Megdöbbentő felvétel, így sodort el egy motorost egy autós az M85-ösön – videó
