Holt babaházak

Karácsonyi könyvesház

Ha van valami igazán hátborzongató e Nápoly alatti, kővé vált ókori városban, az korántsem a „lávaemberek” tömege, az ezernél több elpusztult városlakó untig ismert gipszlenyomata, hanem az ajtók meg az ablakok. És persze a keréknyomok. Hiába nyüzsög a példásan kiásott és konzervált település utcáin mindennap turisták tömege, zajong, ólálkodik a bordélyok és fürdők környékén az obszcén rajzokat, falloszokat fényképezve, vagy közvetlen közelről belebámulva a vitrinbe tett halottak kíntól eltorzult arcába – ha letérünk a fő csapásirányról, a néptelenebb utcákban megpillanthatjuk a kétezer éves katasztrófa legijesztőbb jelképeit: a kőbe dermedt, félig nyitott zsalugátereket és díszes ajtókat. És persze a még mindig kifogástalan minőségű útba vájódott keréknyomokat, amelyek a semmiben végződnek.
„Az emberiség történetében egyetlen szerencsétlenség sem szolgált oly mértékben az utókor javára, mint Pompeji katasztrófája” – fogalmazott kissé cinikusan, de találóan Goethe itáliai útinaplójában. Ezt a tételt az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Pompeji-kötet minden sorával és kitűnő minőségű illusztrációival igazolja: aki túl akar lépni a halál és az erotika kissé már elcsépelt szenzációján, s egy virágzó római kereskedőváros társadalmi életébe, vallási kultuszaiba, gazdasági elképzeléseibe, borászati, szépészeti, higiéniai szokásrendjébe kíván betekinteni, az ezzel a dekoratív, egyszersmind lelkiismeretesen elmélyült tanulmánykötettel megteheti. Mert Pompeji igazi szenzációja a hétköznapi élet drámai konzerválódása a lávafolyam alatt: a bagatellek, a mindennapi kis használati mütyürök, másfelől egy zavarba ejtően pompakedvelő és szürreális művészet megőrzése. Tizenhárom szerző, régészek, muzeológusok, történészek, érmeszakértők, biológusok és művészettörténészek elemzik aprólékosan ezt a kultúrát, számos elmaradhatatlan információt szolgáltatva pompeji utazás előtt, alatt vagy után lévőknek.
„Az üzletből eltűnt egy bronzedény. Aki visszahozza, 65 sestertius jutalmat kap, aki a tolvaj nyomára vezet, 20 sestertiusra számíthat, de csak ha sikerült elkapnom” – olvasható egy itteni ház falán. „Bevizelni az ágyba – tudjuk, erre nincs bocsánat. Vendég! Tudod, miért tettük? Nem volt budi a házban!” – látható másutt; vagy egy jókívánság: „Chius, remélem, fekélyes sebeid újra felszakadnak, és jobban fognak fájni, mint valaha.” A vulkán törmeléke alól előkerült város épületeinek, mint Goethe mondta, babaházainak falait efféle falfirkák tömege borítja be. Nehéz bármivel kézzelfoghatóbbá, anyagszerűbbé tenni az ókort, mint Pompeji banális töredékeivel. S bár ma Itália talán legfaragatlanabb népe lakja a Vezúv környékét, egyszer mindenkinek el kell mennie Pompejibe, találkozni az élő antikvitással.
(Pompeji. Az eltemetett város történelme, mindennapi élete és művészete. Szerk.: Marisa Ranieri Panetta. Alexandra Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 12 900 forint)