Postás

– Ajánlott levelet hoztam, Pomázi néni!
– Nem érdekel az ajánlata, drága kisapám, öreg vagyok én már ahhoz!
– Mondom, ajánlott levelet hoztam!
– Nahát, csomagom érkezett?
– Tegye be a hallókészülékét, Pomázi néni! Ajánlott levél Veszprémből! Él ott valami rokona? Mindegy, semmi közöm hozzá, én csak a postás bácsi vagyok.
– Éppen káposztás babot főzök. Szereti? Sok rántással, hogy sűrűbb legyen! Babot nem nagyon teszek bele, mert műtrágyával öntözik, és minek egye azt a drága vegyszert egy süket vénasszony. Káposztát se teszek bele, mert zöld fekélyeket kapok tőle a hátamra. Átvilágítanak a pongyolámon!
– Szolgálatban nekünk nem szabad enni. Esetleg inni, de én csak a rövidet szeretem. Na, itt tessék aláírni!
– A hagymától ég a gyomrom, ezért inkább sok tojást ütök rá. Kettőt. A háború alatt nem volt tojás. Maga tudott szerezni?
– Én még akkor nem is éltem, Pomázi néni! Negyvenkilencben születtem, akkor már bőven volt tojás. Édesanyám tyúkokat tartott.
– A drága uram a fél életét odaadta volna, ha a kisgazdák kormányra kerülnek, mégis beléptették a pártba, és még bőrkabátot se adtak neki. Pedig rossz volt a lába, gyerekkorában rálépett a ló. Kicsit sántított, jobbról balra. Jól teszi, ha maga is vigyáz a lábára!
– Sietek, Pomázi néni, tessék átvenni a levelet!
– Szegény apám méregerős paprikával ette a káposztás babot, de csak azért, hogy ne legyen gilisztája. Mégis lett neki, a doktor húzta ki belőle facsipesszel. Én nem láttam, mert kicsi voltam, kizavartak a szobából. Apám disznókat tartott. Sok munka volt a jószággal, de megérte. Az egyszerű ember akkoriban szalonnával lakott jól, de ma már nincs szalonna. Mind megette a politika. Még a bürkét se köpte ki!
– Akkor itt kellene aláírni, Pomázi néni!
– Apám mindig vett kisborjút a vásáron, de hovatovább megdöglött neki. Azt hitte, hogy a szomszéd mérgezte meg, pedig az vak volt, mint a templom egere, az egyik szeme teljesen hiányzott, a másik pedig becsúszott a homlokába, nem is lehetett látni. Feleséget se kapott, pedig kigombolkozva kergette a menyecskéket a pékség előtt, ha érti mire gondolok.
– Na, jó, akkor most már tessék átvenni a…
– Meséltem már, hogy a keresztgyerekemet le akarták lőni pisztollyal? Nőnek öltözve drogpogácsát árult az iskolai büfében!
– Ezen a héten már kétszer tetszett elmondani!
– De azt még nem mondtam, hogy Sanyi, az albérlőm fülbevalót visel, mint valami hímringyó, na, majdnem mondtam valamit. A saját pénzén megcsináltatta nekem a beázást, pedig olyan alakja volt a foltnak, mint a drága nagy Magyarországnak. Az ágyból szerettem nézegetni. Kassánál előbukkant a régi festés, Kolozsvár fölött meg kiáll egy szög, ez a Sanyi arra akasztotta a Lenin-képet, és azt hazudta nekem, hogy az édesapját ábrázolja, aki balettművész volt, de elgázolta a villamos.
– Akkor én mennék is, csak tessék végre átvenni a levelet!
– Lehet, hogy nem is Sanyi a neve, de ügyes fiú. Szerzett valahonnan ötezer darab vegyvédelmi köpenyt, és mind egy szálig eladta egy kenyai játékáruháznak. Maga szerint mire fogják használni a gyerekek?
– Ebből elég, nem érek rá! Ide dugtam a levelet, a köténye zsebébe. Viszontlátásra, Pomázi néni!
– Várjon, azt még nem is meséltem, hogy tegnap éjszaka a konyhában kísértett a régi házmesterünk, képzelje, sámánnak öltözve lebegett a tűzhely felett, és követelte, hogy melegítsem meg a rakott krumplit, még az ecetes uborkát is elővettem neki… Hova szalad, postás bácsi? Álljon már meg!