„Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője” – idézte Antall Józsefet beszéde elején Latorcai Csaba A kereszténydemokrata szellemiség a 20. században című tudományos konferencián. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke emlékeztetett: Antall József nem csupán kereszténydemokrata volt és nem csupán politikus volt, hanem történész is volt, aki pontosan látta a múltunkat és a jövőnket is.

A keresztény ember számára az élet is az állandó várakozás időszaka, most pedig különösen, hiszen Ferenc pápa halálát követően mindenki Rómára figyel. De keresztény emberként bízni kell a Szentlélek erejében is, mert ahogy néhány nappal ezelőtt Erdő Péter bíboros fogalmazott: Az új pápának és az egyháznak drámai időszakban kell a küldetését teljesítenie – mondta Latorcai Csaba. Majd ezt a kérdést tette fel: Vajon volt-e az egyháznak valaha nyugodt időszaka a történelemben?
Mi az amit mi, magyar kereszténydemokraták adtunk és adhatunk Magyarországnak és a világnak? Melyek a kereszténydemokrata értékrend és világnézet főbb elemei?
– tette fel a kérdéseket az ügyvezető alelnök. Majd rámutatott: az alapokkal tisztában kell lenniük, a kiindulópontjuk a szentírás és a nemzeti érdek.
A közös alapértékek tisztelete mentén a társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekben nem lehet önfeladás, nem lehet kompromisszum
– hangsúlyozta. Hozzátette: az árnyalatok ugyanakkor beleférnek ebbe a képbe.
A kereszténydemokrata mozgalom soha nem lehet zárt, és nem az egyformaságra, hanem az egységre törekszik, és ennek az egységnek a keresztény értékeken kell alapulni. A kereszténydemokráciának – a szó mai értelmében nem „trendinek” kell lennie, hanem következetesnek, mivel csak nagy hit tehet nagy csodát. Márpedig a világ jelenlegi eseményeit tekintve, emberi ésszel felfogva csodáért kiált – jelezte Latorcai Csaba. Hozzátette: ő maga a magyar nemzet és a kontinens jövőjét is pozitívan látja.
Az ügyvezető alelnök a keresztény felelősségvállalással kapcsolatban rámutatott, hogy minden ember Isten képmása, így nem csak önmagunkért, hanem embertársainkért, nemzetünkért és az egész világért felelősek vagyunk.
Ez a felelősségvállalás egy világosan megfogalmazott felelősségi renden alapszik, amelyet a közös jövőért kell vállalnunk
– emelte ki.