Ezzel a probléma az, hogy ha az egyént elszakítjuk a közösségtől, akkor atomisztikussá válik, ha pedig túlhangsúlyozzák a közösséget, akkor az egyén nem lesz más, mint egy csavar a gépezetben” – magyarázta a miniszterelnök-helyettes. Majd rámutatott: valahogy a kettőt egységbe kell hozni. Ugyanis, ha biztosítják a korlátlan szabadságot, akkor akkor szükségszerűen csökken az egyenlőség, hiszen az emberek sok szempontból – akár csak a képességeik szintjén – nem egyenlők, ha pedig ki akarják kényszeríteni az egyenlőséget, akkor azt csak úgy lehet, ha korlátozzák a szabadságot.
Az egyház örök, a pártok mozognak
Arra, hogy a szolidaritás elvét hogyan lehet egyensúlyba hozni, arra dolgozta ki a kereszténydemokrácia a kölcsönös kisegítés elvét, amelynek lénye, hogy mindig ott kell megoldani a problémákat, ahol az a természet rendje szerint van és amely legkisebb közösség képes a saját problémáinak megoldására
– mondta a pártelnök. Majd példaként említette, hogy mondjuk a gyereknevelés a család feladata és nekik kell „megoldaniuk”, azonban, ha tragédia történik és esetleg a szülők meghalnak, akkor egy nagyobb közösségnek, az önkormányzatnak vagy az államnak kell gondoskodniuk a gyerekekről.
Semjén Zsolt az egyházak és a politikai pártok viszonyával kapcsolatban elmondta, hogy a KDNP nem azt várja el, hogy az egyház álljon közel hozzájuk, hanem ők vállalják azt, hogy közel állnak az egyházhoz, mégpedig azért, mivel vállalják az egyház tanításainak politikai képviseletét.




















