Hamar befejeződtek a közszféra jövő évi béremeléséről szóló tárgyalások az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) tegnapi ülésén, mivel a kormány ajánlata a szakszervezet számára továbbra is elfogadhatatlannak bizonyult. Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GDP-növekedéssel megegyező reálbér-emelkedést ígért a szférának, a kormány szeptembertől esedékes bruttó ötszázalékos javaslata éves szinten mindössze 1,5 százalékos emelkedést jelentene. A kabinet és a munkavállalói képviseletek között vita volt a jövő évi adóváltoztatások nettó keresetekre gyakorolt hatásáról, valamint a közalkalmazottak idei, szeptemberi béremelésének áthúzódó hatásáról is. A szakszervezetek szerint ezt a mostani béralkuban nem lehet figyelembe venni, mivel az a tavaly elmaradt béremelés egyfajta pótlására szolgált.
Míg a kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő szeptemberi béremelést a közalkalmazottak esetében áprilisra, a köztisztviselők esetében pedig júliusra hozza elő, a szakszervezetek szerint a csekély mértékű emelésnek januártól kellene hatályba lépnie. Az OKÉT következő ülésére hétfőn kerül sor, ekkor viszont már meg kellene állapodni a mintegy nyolcszázezer fős közszektor jövő évi béremeléséről. Az idő sürget, ugyanis a költségvetéssel kapcsolatos módosító indítványok beadására szerdáig van lehetőség. Ismert: a szocialisták választási sikerében jelentős szerepet játszó 2002-es, átlagosan ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés után 2003-ban mindössze az áthúzódó hatás érvényesült. 2004-re vonatkozóan csupán az infláció mértékét követő béralku született, ám mivel ez sem teljesült, számos ágazatban – főleg az egészségügyben, a közoktatásban – reálbércsökkenés következett be.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó