Állatvédők, figyelem – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a közösségi oldalán. A miniszterelnök bejelentette, hogy pályázatot hirdettek a hazai állatvédő szervezeteknek.

Ha másban nem is, abban a kutyások és a macskások is egyetértenek: felelősséggel tartozunk kedvenceinkért!
– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki azt is bejelentette, hogy a pályázatot egymilliárd forintos kerettel hirdették meg.
A pályázati kiírás célja az állatvédelemmel és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó civil szervezetek és közalapítványok működési és programjaihoz kapcsolódó költségeinek, ivartalanítási és állategészségügyi költségeinek, valamint – amennyiben állatmenhellyel vagy természetvédelmi mentőközponttal is rendelkezik – telephely fejlesztésének anyagi támogatása.
A pályázatokat május 27-től egészen június 26. délután 2 óráig lehet benyújtani.