Wass Albert-szobrot avattunk tegnap Verőcén. Szívszorítóan szép volt az egész, élmény. Állsz az öreg Duna mellett, szemben a visegrádi vár, a Salamon-torony, nem messze tőled Zebegény, az Ipolyság, valamivel arrébb Esztergom, az elszakított Párkány, minden… Wass Albertről szólt az este, egy emberről, akiről elfeledkezett a magyar történelem. Jártál iskolába, de sehol nem tanították, hogy élt valaha a világon egy Wass Albert nevezetű ember (Márai Sándort, Szabó Dezsőt sem tanították). Nevét megemlíteni, írásait olvasni egyenlő volt a szocialista haza elárulásával. Olvass el két sort a mezőségi gróftól (nemes ember volt Wass Albert, sosem kérkedett vele), szívedbe markol. Harmincvalahány regényt írt – felállva kell olvasni valamennyit. És a verseit… Hogy a kő marad…
Verőcén Bethlen Farkas a polgármester, fideszes fiatalember, ha megszorítja a kezed, mehetsz a traumatológiára. Esküszik Wass Albertre, valószínűleg jó megfigyelő. Wass Albert-szobrok kellenének ennek a megfáradt országnak meg Bethlen Farkasok szemben a visegrádi várral. Még ünnepelni sem tudunk igazán, legfeljebb a búcsúban, lakodalmakkor, címeres ünnepek másnapján – pedig lennének, akiket ünnepelnünk kellene, végtelen a sor, Verőcétől Hargitáig áll a gléda…
Verőce tegnap a haza fővárosa volt, megdobogtatta a magyar ember szívét, főtere, Duna-parti házai belebújtak az érzékszerveidbe, otthon érezted magad. Verőce vállalta Wass Albertet.
Mások Ságvári Endre-emléktáblát avatnak. Tessék választani!
origo.hu
Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben
