Tegnap két új közvélemény-kutatásnak az eredménye látott napvilágot a brit pártok helyzetéről. Az egyikük egy, a másik két pont előnyt tulajdonít a konzervatívok javára.
Ennél talán még érdekesebb az a kimutatás, mely szerint David Cameron, a brit Konzervatív Párt új vezetője alaposan megelőzi népszerűségben és a hozzá fűzött várakozásokban nem csak Tony Blair miniszterelnököt és Charles Kennedyt, a Liberális Demokrata Párt vezetőjét, hanem Gordon Brown pénzügyminisztert is, akit Blair kijelölt örökösének lehet tekinteni, és aki minden bizonnyal még a következő választások előtt a munkáspárti kormány élére kerül.
David Cameron jó pontokat szerzett magának az árnyékkormány összeállításával: a konzervatívok a reménytelen ellenzékiség pusztájában jó néhány tehetséges fiatal politikust neveltek vezető szerepre, jó részük helyet is kapott az árnyékkormányban. Hasonlóan rokonszenves, de egyben ravasz húzás volt az a kijelentés, hogy Cameron vezetése alatt a toryk nem fognak minden kormánypolitikát támadni. Példa erre a most parlament elé kerülő új közoktatási elképzelés az állami iskoláknak az állami státus megtartása melletti függetlenítéséről, amit a Munkáspárt balszárnya elkeseredetten ellenez. Cameron taktikája az, hogy ha az említett szándék (amely amúgy is megfelel a konzervatív gondolkodásnak) az ellenzék támogatásával megvalósul, akkor ő is részesül a sikerből. Ha megbukik, akkor a kormánypárt belső ellenzéke buktatja meg, és ez világosan mutatja Blair gyengeségét.
A közvélemény az igazi összecsapást azonban nem Blair és Cameron, hanem Blair és Brown között várja. A várakozások szerint bármikor is lesz a legközelebbi választás, azt a harcot David Cameron már Gordon Brown ellen fogja vívni. Az ellen a Brown ellen, akinek pénzügyi politikája mindinkább letér a bölcs mérsékletesség útjáról.
origo.hu
Elkezdődött a töltés visszaépítése az M30-as autópályán – videó
