Egy magas rangú iraki tiszt megölése miatt állítottak a bíróság elé egy amerikai zászlóst. A katona a vád szerint nem sokkal az arab ország lerohanása után vallatás közben megfojtott egy tábornokot. Az amerikai zászlós védői ezzel szemben azt állítják, szívbetegsége miatt halt meg az iraki tiszt. Az ügyészek végül kínzásnak minősítették az esetet, amiért legföljebb háromévi börtön jár, szemben a gyilkosságért adható életfogytiglannal. Lewis Welshofer ügyében ma hoznak ítéletet.
Közben továbbra sincs hír az Irakban múlt héten elrabolt amerikai újságírónő, Jill Caroll sorsáról. A túszejtők azt követelték, hogy bocsássák szabadon az amerikaiak által bebörtönzött iraki nőket, különben végeznek a tudósítóval. A Christian Science Monitor huszonnyolc éves külsős munkatársának kiszabadítása érdekében szombaton Amerikában élő muzulmán ügyvédek csoportja érkezett Bagdadba, az iraki igazságügy-miniszter helyettese, Busho Ibrahim Ali pedig azt kérte a megszállóktól, hogy legalább részben engedjenek a követelésnek, s bocsássanak szabadon hat fogva tartott iraki nőt.
A múlt hét vége sem volt mentes pokolgépes merényletektől. Tegnap Bagdad közelében az út szélén robbant fel egy bomba, megölve tizenegy embert. Egy nappal korábban hasonló körülmények között sebesült meg az iraki elnök öt munkatársa, szintén a főváros közelében. A konvoj akkor az északi, kurdisztáni térségből tartott Bagdad felé.

Gulyás Gergely: Példátlanul nagy az érdeklődés a Voks 2025 iránt