Lorberer Árpád, a Vízügyi Tudományos Kutatóintézet (Vituki Rt.) főmunkatársa elmondta, a hévíz fogalma az idők folyamán többször változott, hőmérsékleti határértéke – az egyes országok adottságainak megfelelően – nemzetközi szinten jelenleg sem egységes. A hazai definíció szerint 1984-ig a 35 Celsius-foknál melegebbet tekintették termálvíznek. Azóta 30 fok az alsó határ, de például Szlovákiában ez 25, Csehországban és Lengyelországban 20 fok, Belgiumban meg egyenesen az évi középhőmérséklethez igazítják. Magyarországhoz hasonló adottságokkal Európában csak Franciaország rendelkezik a közvetlen földhőhasznosítás vonatkozásában. Geotermikus erőművek az aktív vulkáni területekkel rendelkező országokban – mint Izland, Olaszország, Görögország – vagy az Azori-szigeteken épültek, de közvetlen hőhasznosítás nagyobb volumenben csak Izlandon és Törökországban van. Nemzetközi nyilvántartások szerint Magyarország a hasznosított geotermikus energia teljes mennyiségét – azaz fürdőzési és energetikai hasznosítását – alapul véve a hetedik, a mezőgazdasági célú közvetlen felhasználást tekintve pedig, Amerika után, a második volt 2002-ben.
A hőforrásokat, termálvizeket széles körben használják a gyógyfürdőkben, erőművekben, valamint lakóházak, üvegházak fűtésére. Sok közülük minősített gyógyvíz. Az 1950-es évektől fogva a margitszigeti hévízforrások vizével újlipótvárosi lakóházakat fűtenek, a városligeti termálkút a Széchenyi fürdőn kívül az állatkert és a Szabolcs utcai kórház fűtését is ellátja. A mezőgazdaságban nemcsak üvegházak, hanem fóliasátrak, állattartó telepek és terményszárítók fűtésére is használják.
Szita Gábor, a Magyar Geotermális Egyesület elnöke szerint kedvező lehetőségeink ellenére a jelenlegi jogszabályok hátráltatják az erőművi és a közvetlen fűtési hasznosítást. Olyan követelményeket írnak elő, amelyek ezt körülményesebbé és költségesebbé teszik. A vízgazdálkodási törvény környezetvédelmi szempontból nem egyenlően kezeli a termálvizek fürdési és fűtési célú felhasználását. Így például csak az energetikai célra használt termálvizet kötelező visszatáplálni a vízadó kőzetbe. A használt fürdővíz bakteriológiailag biztosan kifogásolható állapotú, ezért valóban nem célszerű visszajuttatni tisztítás nélkül. A két éve kötelezővé tett visszasajtolási kényszer miatt olyan aggályok is felmerülnek, hogy a technológiák hatását sem ismerjük, mivel nem rendelkezünk elég tapasztalattal. A beruházók attól is félnek, hogy a visszasajtoláshoz külön kútra is szükség van. Tehát rögtön kútpárt kell fúratni, a vízjogi engedélyt is csak így adják ki, azaz a kút csak úgy működhet legálisan, ha a vízvisszapótlást biztosítják. Az osztrákok öt év türelmi időt kaptak, hazánk viszont máris bevezette a rendelkezést. Szita Gábor hozzáteszi: a zöld tárcának többször jelezték, hogy módosítani kell a törvényt, a Magyar Geológiai Szolgálat is enyhítené a szigort, Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára eddig nem tartotta aktuálisnak a kérdést. Hiába, az állami szakmai intézményeknek ma már nincs akkora súlyuk, mint korábban – fűzi hozzá Szita. Pedig a szolgálat sem erőltetné minden esetben a visszatáplálást, inkább mérlegelési jogkört adna a felügyelőségeknek, hogy egyedileg dönthessenek minden ügyben. Szerinte további fejlesztésre van szükség, hogy a nagy energiaigényű eljárás alkalmazásával ne váljon gazdaságtalanná a termálvíz felhasználása. A visszasajtolásnak technikai akadálya is lehet: egy repedéses kőzet esetén sokkal könnyebb, mint az alföldi viszonyok között, ezért indokolatlan, hogy a geológiai körülmények figyelmen kívül hagyásával, egységesen mindenhol ugyanannak a követelménynek kell eleget tenni. Ráadásul nincs olyan európai uniós jogszabály, amely kötelezővé tenné a viszszasajtolást. Éppen ellenkezőleg: aki ezt a technológiát akarja választani, annak van rá lehetősége, de előzetesen bizonyítania kell, hogy a víz visszatáplálásával nem károsítja a földben lévő hévízkincset.
A visszatáplálás ugyanakkor jelenleg szinte az egyedüli törvényes útja a vízelhelyezésnek. Ha ugyanis a lehűlt termálvizet élővízbe, patakba, folyóba vagy tóba engedik, annak magasabb sótartalma és oxigénigénye, illetve néhány egyéb alkotórésze – mint például a nátrium – miatt szennyvízbírságot ró ki a zöld hatóság. Ugyanez előfordulhat a fürdőzésre használt termálvíznél is, azonban ott a környezetvédelmi határértékek sokkal enyhébbek – magyarázza Szita Gábor. A szennyvízbírság tekintetében már részleges módosítást értek el, de továbbra is szükséges a nátriumtartalom miatt fizetendő büntetés jelentős csökkentése. Arra vonatkozólag sem rendelkezünk még adatokkal, hogy milyen hatása lehet az élővilágra, ha felszíni vízfolyásba engedjük a magas sótartalmú termálvizet. Magyarországon az évek óta termálvízzel terhelt szentesi Kurca-patak vízminőségében és medrében például nem mutattak ki károsodást.
További probléma az, hogy megemelték a vízkészletjárulékot, ezért a kúttulajdonosok abban érdekeltek, hogy a valóságosnál kevesebb víz felhasználását jelentsék be a hatóságnak. Mivel önbevallás alapján összesítik, mennyi felszín alatti vizet termelünk ki, még a szaktárca sem tudja a tényleges állapotot. Az éves szinten bevallott 50–60 millió köbméter valószínűleg legalább 100–120 milliós fogyasztást takar. Ezért Szita szerint az jelentené a megoldást, ha az energetikai hasznosítók járulékát csökkentenék oly módon, hogy a szorzótényezőt 7-ről legalább 4,8-re redukálják. A gyógyfürdőkre megállapított alapértékhez képest ugyanis ennyiszer többet fizet az, aki fűtésre használja a meleg vizet. Ha pedig elfogadható szintre csökkentenék a díjakat, pontosabbá válna a bevallás. Becsült számok alapján ugyanis nem lehet gazdálkodni a vízkészlettel, hiába van óriási kihasználatlan kapacitásunk, ha nincs mérleg, akkor a hatóság sem tudja, mire adhat ki engedélyt. A zöld tárca jelenlegi álláspontja szerint nincs szükség további jogszabály-módosításra – mondja Szita. Sem a visszasajtolásban, sem az adatszolgáltatásban nem várható változás. A minisztérium korábban azzal érvelt, hogy csökken a víztartó réteg nyomása, fogy a vízkészlet, majd arra hivatkozott, hogy a klímaváltozás miatt fokozott figyelmet kell fordítanunk rá. Most pedig azért ellenzik a geotermikus hasznosítók tanácsait, mert az a koncepció, hogy a felszín alatti vizeket az országban kell tartani.
A probléma összetett: visszamenőleg ugyan nem kell még egy kutat fúrni a meglévő mellé, de újakra csak ezzel a szigorítással adható ki környezetvédelmi engedély. A régi felhasználó tehát választhat: vagy fizeti keményen a szennyvízbírságot, vagy épít egy másik kutat is, ha addig nem megy tönkre. Aki pedig újonnan létesítene hévíz-visszasajtoló kutakat, egy jelenleg még tervezési szinten álló program alapján 50 százalékban dotálná az állam, de egy ilyen terv engedélyeztetésére be kell fizetni 300–600 ezer forint eljárási díjat a környezetvédelmi hatóságnak. Január közepétől ugyanis az engedélyekért jelentős összeget kell fizetniük a kisvállalkozóknak is. Ott, ahol termálvizet termelnek ki, a vízügyi törvények szerint folyik az engedélyezés, ahol pedig nincs vízkivétel, mert csak a föld hőjét hasznosítják, ott a bányatörvény rendelkezései a mérvadóak. Így ha hőszivattyú szondáját vagy csőkígyót fektetnek le, bányajáradékot kell fizetni a kivett energia mennyisége alapján.
Egyre népszerűbb a hőszivattyús fűtési-hűtési technológia, néhol kifejezetten a szegényebb réteg választja. Svédországban tíz új családi ház közül kilencbe ilyen rendszert telepítenek, de még a királyi palotát is a tengervíz hőjével fűtik. Igen elterjedt Észak-Amerikában és Kanadában is, az új lakások kilencvenöt százalékát már ilyen korszerű fűtéssel és melegvíz-ellátással tervezik. Ez az arány Svájcban negyvenöt, Ausztriában harmincöt százalék, hazánkban ezzel szemben jelentéktelen. Pedig az így nyert többlethő nemcsak családi házakban, hanem társasházakban, középületekben is használható, és akár a meglévő radiátoros csővezetékre is ráköthető. Az eljárás lényege az, hogy egy számunkra értéktelen hőmérsékletű energiaforrásból hőcserélő – mint egy fordított hűtőgép – segítségével értékeset állít elő, amellyel már fűteni lehet vagy háztartások meleg vizét előállítani. A föld, a talajvíz vagy a felszíni víz akár néhány foknyi hőmérséklet-különbségét is ki tudja használni. Előnyei legjobban termálvízzel érvényesülnek, de bárhol kialakítható, elég, ha a szondát elhelyezzük a talajban egy megfelelő mélységűre fúrt lyukban. A hővisszanyerés egyáltalán nincs ingyen: általában elektromos energiát kell használnunk a hőmérséklet emelésére, a folyadék áramoltatására és a kompresszor működtetésére. Ez azonban elhanyagolható ahhoz az energetikai előnyhöz képest, hogy a termelt hő négyötödét a föld melege adja – állítják a szakértők.
Lorberer Árpád elmondása szerint amíg a hőszivatytyús segédfűtési rendszereket nyugaton sok helyen a kinyert energiamennyiség alapján dotálják, a kivitelezőket is ellenőrizve, nálunk ilyen támogatás nincs, sőt a rendszer engedélyköteles, ami legalább két hónapos vízjogi hatósági eljárást, illetve akár több százezer forintos igazgatási díjat, majd rendszeres bejelentési kötelezettséget jelent. A procedúra miatt a hivatalos statisztikák szerint nálunk évente 10–20 hőszivattyús ház készül, míg a kivitelezők évi 150–300 rendszerről beszélnek.
Az utóbbi tizenöt évben nagyjából állandó volt az ezerötszáz–kétezer méter mélységből kitermelt, energetikai célra használt termálvíz mennyisége. Eközben a termálkutak nyugalmi vízszintje előbb csökkent, majd emelkedni kezdett. A jelenség valószínűleg összefügg azzal, hogy bányáink bezárásával megszűnt a korábbi időkre jellemző karsztvízkitermelés, így javult az esély a hévizek természetes utánpótlására. Tehát ez sem indokolja, hogy az összes kivett vizet gyakorlatilag azonnal vissza kelljen juttatni, lenne idő a műszaki fejlesztésre – érvelt Szita Gábor. Lorberer Árpád szerint azonban a bányászat megszűnésének nincs köze a dél-alföldi rétegek nyomásnövekedéséhez, sokkal inkább a vízkészletjárulék és a bányajáradék bevezetése idézte elő a takarékosságot, ezért egyszerűen kevesebb volt a kivétel. Ráadásul a mezőgazdasági termelőszövetkezetek bezárása is sok kutat vont ki a forgalomból.
Mivel a megújuló energiaforrásokat még nem hasonlították össze, nincsenek adatok arra vonatkozólag, hogy energetikailag melyik a leghatékonyabb, melyik beruházásigénye a legkisebb, valamint milyen tartósan biztosít energiát – fejtette ki Szita. Kétségtelen azonban a geotermia azon előnye, hogy nem szezonális és időjárásfüggő, mint a szél- és napenergia. Hatalmas kiaknázatlan készletünk van belőle, mégis hagyjuk elveszni a földhő mintegy kilenctized részét.
Pár éven belül hazánk is büszkélkedhet geotermális hőerőművel. A Mol Rt. ugyanis több régióban tervezi olyan erőmű építését, ahol a gőznyomást felhasználva termelnének villamos energiát: Zala megyében kisebb, a Szegedtől negyven kilométerre fekvő Fábiánsebestyénnél nagyobb beruházást terveznek.
origo.hu
Az urbex szerelmeseinek új kedvenc helye lesz ez a hátborzongató balatoni üdülő
