Macron a háború után tárgyalna Putyinnal
Emmanuel Macron ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Franciaország kész lenne újra párbeszédet folytatni Vlagyimir Putyinnal – de csak a háború befejezése után.
Készen állok arra, hogy újra beszéljek Putyinnal, de ehhez előbb le kell zárulnia a háborúnak
– fogalmazott. Közben arra is figyelmeztetett, hogy Európa nem függhet örökké az Egyesült Államoktól.
Tisztában vagyunk vele, hogy az amerikai érdekek egyre kevésbé összpontosulnak Európára. Ezt láttuk Afganisztán esetében is. ‘America First’ – ez a hozzáállás, és ez egyébként legitim
– mondta, hozzátéve, hogy Európának a következő 10–20 évben fokoznia kell saját stratégiai önállóságát.
Ukrajna nem szerzi vissza a területeit és nem lesz NATO-tag
A háborús helyzetből fakadó kihívásokkal összefüggésben Macron megerősítette, hogy nem céljuk Ukrajna NATO-tagsága, ugyanakkor nem engedhetik meg azt sem, hogy az ország teljesen magára maradjon.
Ukrajna maga is belátja, hogy nem tudja visszaszerezni az összes elveszett területét. De nem hagyhatjuk magára. Ha a tűzszünet után újabb orosz támadás történne, felmerülhet egy ENSZ-mandátumú vagy más nemzetközi biztosító erő kérdése
– mondta. A francia elnök szerint ezek a csapatok olyan távolabbi ukrán területeken állomásoznának, amelyek nem közvetlenül a frontvonal mentén helyezkednek el, ezzel is megelőzve egy újabb eszkalációt. Macron arról is beszélt, hogy Franciaország már most is jelentős katonai beruházásokat hajt végre, és európai vezetőként nyitott arra, hogy a jövőben egy közös nukleáris elrettentési stratégiáról is egyeztessenek.
Készen állunk a vitára, de a döntés joga Franciaországé marad. A francia elrettentő képesség nem válhat közösségi fenntartásúvá
– szögezte le, utalva arra, hogy a francia atomfegyverek más európai országokba történő telepítése csak Párizs döntésén múlhat.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: AFP)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!