Az ön nevét a sportaréna újjáépítéséért, majd a 2012-es olimpiai pályázat előkészítéséért felelős miniszteri biztosként ismerhettük meg, majd az egyik legnagyobb hazai magasépítési cég második embere, a Szeretem Budapestet mozgalom alapító tagja lett. Mi vitte a Polgári kormányzás 2006 programba?
– Az a felismerés, hogy eddig egyetlen kabinet sem foglalkozott a felkészülés és a kormányzás során önállóan, kiemelten Budapesttel. Kell kormányzati Budapest-politika, és intézmény is, amely szolgálja a várost. Ez Budapestnek és az egész országnak a javára válik.
– Hirtelen össze sem tudnám számolni, hány hangzatos városfejlesztési koncepció készült…
– Miközben szinte semmi nem valósult meg belőlük. Van egy nagy hiba a Budapestről való mai közgondolkodásban. Sokszor érthetetlenül nagy szavak hangzanak el, amiket a városlakók körülbelül annyira értenek meg, mint amikor a kórházban az ijedt beteg fölött az orvosok latinul tartanak konzíliumot. Nem értik az emberek azt sem, mit jelent, hogy Budapest európai regionális központ vagy a nemzet fővárosa legyen. Pedig a város elsősorban otthon, s csak utána bármi más. Ez nem értéksorrend: így természetes. London és Párizs is azért tud központ lenni, mert a londoniak és a párizsiak otthon érzik magukat a városukban. Otthon lenni anynyit tesz, mint élni, lakni, dolgozni, kikapcsolódni, közlekedni. Hogy az ember jusson ötről a hatra, legyen saját törzskocsmája, hentese, patikusa. A jelenlegi budapesti politika ezzel szemben kívülállóként tekint a fővárosra, magára hagyja a budapestieket. A polgári várospolitika alapja, hogy Budapest legyen a budapestiek otthona. Ehhez barátságossá, lakhatóvá kell tenni.
– Ezek is szép és nagy szavak. Ilyenekből 1990 óta tele van a padlás.
– Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Budapesten közel tizenhat éve ugyanaz a városvezetés van. Enynyi idő egyhuzamban nagyon kevés városvezetésnek adatik meg Európában. Ám ha feltesszük a kérdést, beírta-e ez a városvezetés a nevét a történelembe, jóhiszeműen is azt mondhatjuk: meglehetősen felemásra sikeredett ez a másfél évtized. Számos erő építette ez idő alatt a várost: ingatlanfejlesztők, cégek, étteremtulajdonosok, külföldiek, maguk a budapesti emberek. A budapesti politika azonban nem volt partner ebben az építkezésben – ezért olyan esetleges a fejlődés. Összességében ma piszkosabb, kilátástalanabb, élhetetlenebb a főváros, mint a rendszerváltozás idején volt. S ami a legnagyobb baj: kezdjük a hanyatlást elfogadni. Ravasz László református püspök mondta, hogy a legnagyobb veszély: megszokni a rosszat. A beletörődés eredménye, hogy már annak is örülünk, ha csak kicsit mennek rosszabbul a dolgok évről évre.
– Erre szokták mondani, hogy a Demszky-ellenes kritika „reménytelenséget árul” …
– Tényekről van szó. Hozzászoktunk, hogy Budapestről elment félmillió budapesti, hogy évente harmincezer ember vándorol el a fővárosból. Elnéptelenedik a Belváros, kevés gyerek születik. Beletörődtünk a kátyúkba, a járatritkításokba, a tömegközlekedés lepusztult műszaki állapotába. Hozzászoktunk a beváltatlan ígérgetésekhez is: csak szavakban épült metró, Duna-híd, villamosvonal, körgyűrű. Piszok, ápolatlanság, semmittevés, üres beszéd vesz körül bennünket. Egy olyan világ, ahol a politika szava hiteltelen, semmit sem ér. A városvezetés csupán nemeket mond: expóra, olimpiára, gyaloghídra, a HÉV és a metró összekötésére. Mindeközben másra mutogat. Ez a tizenöt év elfecsérelt idő volt a város életében, a kihasználatlan lehetőségek korszaka.
– Diagnózis ennél szomorúbb nem is lehet. De miből táplálkozik a kilábalás reménye?
– Budapest eredendően fantasztikus város, kreatív emberek lakják, temérdek lehetőség rejlik benne. Tanulni kell a hibákból. Le kell zárni ezt a korszakot – magunk mögött hagyva a rossz vitákat. Meg kell nyitni a kiaknázott lehetőségek korszakát. Legyen a politika társ az építkezésben!
– Nem hiú ábránd ez egy politikailag ennyire megosztott közegben?
– A sportaréna-építés idején sikerült megtapasztalni azt a csodát, hogy az összefogás és a párbeszéd megsokszorozza az erőt. Érdemes volt időt és energiát fektetni abba, hogy meghallgassuk az érintett önkormányzatot, Budapest főépítészét, az építészkamarát, a sport világát. Baráth Etele akkori ellenzéki képviselő javaslatára, vele együtt dolgoztuk ki a BS-törvényt. Kiderült, érdemes nagy célokat kitűzni: a lehetetlent kell megcélozni, hogy elérjük a lehetségest. Az új polgári kormánynak egész Budapesthez így kell hozzáállnia: párbeszéddel, összefogással, világos célokkal.
– Mindez azonban a levegőben lóg, ha nem beszélünk konkrétumokról. Említene néhányat a megfogalmazódott tervek közül?
– Budapestet otthonossá kell tenni, mert Budapest legelőször a budapestiek otthona. A közlekedés rendbetételére kell szövetkezni a budapestiekkel. Kell tehát metróprogram. A 4-es metrót 1972 óta ígérik – mi megépítjük. Azonkívül az első kormányzati ciklus végéig elkészül a szentendrei és ráckevei HÉV-et a Duna alatt összekötő 5-ös metró, az észak–déli regionális vasút engedélyeztetési terve, engedélye. A 4-es metró után így megépül az 5-ös metró. Garanciát adunk a rákospalotai és káposztásmegyeri embereknek arra, hogy hozzájuk melyik esztendőben ér ki a metró. A hídprogram részeként 2010-ig átadjuk az M0-s körgyűrű északi Duna-hídját, s megkezdjük az aquincumi és az albertfalvai híd építését. Feltett szándékunk az elővárosi vasutak jobb bekapcsolása a tömegközlekedésbe, ami a menetrendek összehangolásával, állomások rendbetételével jár együtt. Épüljenek olcsó, őrzött P+R parkolók a külső tömegközlekedési csomópontoknál: ezek számát négy év alatt meg szeretnénk háromszorozni.
– Ezek mellett jutna még energia egyéb területekre is?
– Hogy Budapest valóban a nemzet fővárosa legyen, sok egyéb mellett meg kell építeni egy több ezer főt befogadó kongresszusi központot a dél-pesti Duna-parton. Halaszthatatlan a Vár rekonstrukciója, s kívánatos volna egy új múzeumi negyed kiépítése is. A volt Népstadion területét pedig a szabadidő, testkultúra és a versenysport igazi európai központjává tervezzük tenni, s ebben benne foglaltatik a Puskás Ferenc Stadion teljes újjáépítése is.
– Nem tart attól, hogy ezek az impozáns tervek elvérezhetnek a temérdek érdekegyeztetés során?
– Budapest az 1870-es években született meg, és nem válhatott volna a századfordulóra, a millennium idejére Európa egyik nagyvárosává, ha nincs a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, melynek tagjait a város és a kormány delegálta. Ennek mintájára meg kell teremteni a fővárosi és agglomerációs önkormányzatok, a kormány, valamint a vállalkozói szféra intézményes együttműködését. Párbeszéd, összefogás, akarat, felelős tervezés, építkezés. Ez a recept.
origo.hu
Egyre nagyobb bajban van Ruszin-Szendi Romulusz, akár tíz évet is kaphat
