Két mobiltársaság ügyében a múlt év őszén még 30 milliós bírságot szabott ki a versenytanács, ám a T-Com reklámeljárásában decemberben már 150 milliós összegről szólt a határozata. A testület úgy találta: a legnagyobb hazai távközlési részvénytársaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámkampányt folytatott. Egyik díjcsomagjának népszerűsítésekor ingyenesként jelölt meg nem ingyenes szolgáltatásokat, s több más kedvezményről is kedvezőbb képet festett a valóságosnál. Ez év február elején, amikor a Colgate-Palmolive Magyarország Kft. reklámügyében ítélkezett a versenytanács, a bírság már 257 millió forint volt.
Az ügyek többségét a fúziók, vagyis a vállalatfelvásárlások engedélyezése mellett évek óta a fogyasztók megtévesztése miatt indult esetek teszik ki – emlékeztetett Tóth Tihamér. A GVH versenytanácsának elnöke úgy látja, a fogyasztóvédelmi ügyekben korábban kiszabott egy-, három-, öt-, tíz-, esetleg harminc-, negyvenmilliós bírságok nem segítettek. Erre az alapján következtet, hogy rendre ugyanazok a cégek szerepelnek a testület előtt ugyanolyan jogsértésekkel.
Tóth Tihamér úgy véli, a T-Com, de különösen a Colgate reklámügye módot adott az elmozdulásra. Remélik, tette hozzá, hogy a versenytanács döntései jelzésértékűek: a piac többi szereplője is meggondolja, érdemes-e ilyen áron is megtéveszteni a fogyasztókat. A fogpasztareklám ügye az elnök szerint azért is figyelemre méltó, mert a bírság meghatározásakor most először vették alapul a reklámra költött összeg nagyságát. Abból indultak ki, hogy a cégek nyilván vissza akarják kapni a termék népszerűsítésére fordított pénzt. Azt tehát beépítik az áraikba. A 257 milliós tétel meghaladja a reklámköltségeket – mondta Tóth Tihamér.
A terv szerint szigorú bírságra számíthat a jövőben az is, aki visszaeső, tehát nem először fordul meg reklámügyével a versenytanács előtt. Ebbe a kategóriába tartoznak a hipermarketek a becsalogató hirdetéseikkel. Azt tapasztalni ugyanis, hogy a reklámújságokban népszerűsített termékek gyakran egyáltalán nem vagy csak nagyon kis mennyiségben találhatók meg a polcokon. A vevő azonban, ha már bemegy, vesz valami mást. Itt nem a vásárlók egyéni sérelme a lényeg, mondta az elnök, hanem a verseny korlátozása.
A versenytörvény ugyanakkor csak nagy vonalakban határozza meg a bírság mértékét. Az összeg legfeljebb a vállalat vagy újabban a vállalatcsoport éves nettó bevételének a tíz százaléka lehet. A büntetést „az eset összes körülményei” alapján kell kiszabni. A jogszabály példálózva sorol fel néhány körülményt.
Tóth Tihamér szerint nehéz jó bírságkiszabási metodikát találni. A fogyasztóvédelmi ügyekben még nincs ilyen módszerük, de a tervezet már elkészült. A kartelleljárásokban viszont három évvel ezelőtt kidolgoztak egy számítási módot, s azt közlemény formájában közzétették. A bírságplafon figyelembevételével súlyoztak az egyes szempontok – a jogsértés időtartama, piacra gyakorolt hatása, a felróhatóság mértéke – között. A bírságpolitikát tükröző pontszámítási mód azonban nem norma, nem jogszabály – mondja Tóth Tihamér. Ám szerinte ez nem feltétlenül baj. „Kezdünk mi is megfertőződni az európai bizottság gyakorlatától” – közölte, hozzátéve, a bizottság is rendszeresen tesz közzé közleményeket, iránymutatást, hogy orientáljon a várható következményekről.
A kartellügyekben korábban elfogadott bírságközlemény nem matematikailag leírható modell. Nem is lenne jó egy ilyet nyilvánosságra hozni – véli a versenytanács elnöke. Ha a vállalkozások előre tudnák, milyen bírságra számíthatnak, azt bekalkulálnák az árakba, és eleve semlegesítenék a büntetést. „Egyfajta bizonytalanságot célszerű fenntartani – tette hozzá. – Más dimenzióba kell helyeznünk az ügyeket, mint amilyenben a kisebb bírságok idején voltak” – fogalmazott az elnök.
A versenyt kizáró, korlátozó vállalati megállapodások – a kartellek – ügyei a számadatok szerint a fogyasztóvédelmi esetek és a fúziók után következnek. Némelyik kartelleljárás jelentősége azonban igen nagy. Tóth Tihamér szerint ez a magyarázata annak, hogy mentesítik a bírság alól azokat a cégeket, amelyek információt szolgáltatnak a versenyt kizáró összefogásról. A bírság mellőzésének feltételeit egy korábban nyilvánosságra hozott közleményük tartalmazza, ugyanúgy, mint a bírságolás szempontjait. Az elnök úgy véli, a feltételrendszer – az úgynevezett engedékenységi politika alapja – európainak nevezhető standard. „Ha ezt teljesíti a cselekedetét tevékenyen megbánó vállalkozás, akkor vállaljuk, hogy nem bírságoljuk meg.” Álláspontjuk szerint fontosabb, hogy a kartell lebukjon, mint azt, hogy a bejelentőt felelősségre vonják. A bírság összege egyébként tavaly 3,3 milliárd forint volt összesen, ebből 2,8 milliárd jutott a kartellező cégekre.
A törvény múlt évi módosítása alapján a befizetett bírság legfeljebb öt százaléka erejéig maga a versenyhatóság is részesül a kirótt összegből. Tóth Tihamér hangsúlyozta: a pénzt a versenykultúra fejlesztésére kell fordítaniuk. A felhasználás szempontrendszerét ezután határozzák meg, de valószínű, hogy például konferenciák szervezését, idegen nyelvű szakmunkák fordítását finanszírozzák az összegből.
Jogi szakértők alkotmányosan aggályosnak tartják a gazdasági verseny mostani hazai szabályait és – ennek nyomán – a fogyasztóvédelem gyakorlatát. A hasonló ügyekkel foglalkozó Réti László ügyvéd lapunknak elmondta, egy cég képviseletében az Alkotmánybírósághoz fordult. Szerinte a versenytörvény túlságosan tág megfogalmazásai nem felelnek meg az alkotmánybírák által a hasonló esetekben megkövetelt „normavilágosság” elvének. A cégek ugyanis sokszor nem tudják, hogyan kell viselkedniük, hogy elkerüljék a büntetést, s hogy pontosan milyen alapon róják ki ügyükben a bírságot. A versenyhivatal nyilván ezt a hiányt, bizonytalanságot érzékelve dolgozta ki a maga pontrendszerét, amely most a bírság meghatározását segíti – vélekedett az ügyvéd. A Réti, Antall és Madl Landwell ügyvédi iroda munkatársa mindemellett úgy véli, ez már nem jogalkalmazás, hanem jogalkotás. Szerinte a törvényből és nem a versenyhatóság körleveléből kell kiderülnie, hogy adott esetekben mekkora bírságra számíthatnak a gazdasági társaságok.
Réti László ugyanakkor hangsúlyozta: közgazdasági követelmény, hogy a kiszolgáltatott fogyasztók hatékony védelmet kapjanak. A vevők tájékoztatásának kultúrája ugyanis idehaza nem fejlődött kellően. Igazgatási szempontból több cég az uniós csatlakozás óta is kevéssé kockázatos térségnek tartja Kelet-Európát – mondta Réti László. Ezek a társaságok szerinte olyan átmenetinek szánt módszereket is bevetnek, amilyeneket a saját országukban, az ottani etikai kódex alapján nemigen alkalmaznának. Céljuk, hogy a kis összegű bírságot vállalva, versenytársaikat rövid idő alatt kiszorítva megerősítsék piaci helyzetüket. Ezután törvénytisztelő szereplőként maguk hirdetik meg az etikai elveket, s készséggel feljelentik a jogsértően tevékenykedő vállalkozást – tette hozzá a szakember.
A tapasztalat azt igazolja, hogy a hatóságoknak nem csak a versenyügyekben van túl tág terük a döntésre. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek is meglehetős szabadsággal járhatnak el, habár ők nem a bevétel felső határa alapján szabják ki a bírságot, hanem számszerűen rögzített keretek között. Így juthatnak el a kétmilliós felső határig, miközben a versenytanács már 200 millió fölött jár.
Az ügyvéd szerint a jogbiztonság azt követeli, hogy a fogyasztóvédelem jogi alapjait világosan, egyértelműen fogalmazzák meg a törvényhozók. A hivatalok pedig a régi hatósági, etatista szemlélet helyett tevékenységük szolgáltató jellegét erősítsék, ahogy ezt az új közigazgatási eljárási törvény megfogalmazza.
Réti László kérdésünkre azt mondta: a gazdaság szereplőiben félelmet kelt, ha a versenyhivatal vagy bármelyik más hatóság részesedést kap az általa kiszabott bírságból. „Elhisszük, nem azért nőnek az összegek, hogy a hatóságnak is több jusson” – közölte az ügyvéd. Ettől függetlenül szerinte az ilyesfajta jogi szabályozás a hajdani török birodalom gyakorlatára emlékeztet, amikor az adószedő is részesült a harácsból. Persze ez is működőképes rendszer volt – magyarázta Réti –, de nem hatékony, és nem mindenki érezte egyformán jól magát benne.
Kiszabott és befizetett bírságok
2000 157 740 000 75 658 000
2001 73 600 000 289 385 000
2002 441 612 000 17 428 624
2003 794 920 000 272 800 624
2004 8 889 930 000 1 084 927 217
2005 3 353 505 000 6 080 096 194
