Felvizezett Bolkestein

Frits Bolkestein jobb időkben hadügyminiszter volt Hollandiában, később 1999 és 2004 között az Európai Unió belső piacokért felelős biztosa lett, és nevét ebben a minőségben tette halhatatlanná az európaiak számára. Most Bolkestein és vele együtt az unió vezetőinek döntő többsége azt hiszi, hogy az EU gazdasága azért stagnál, mert a szolgáltatások piacát még nem eléggé liberalizálták. Az úgynevezett lisszaboni program, amely célul tűzte ki, hogy az Európai Uniónak 2010-re „a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia”, egyben arra a következtetésre is jutott, hogy mivel a GDP hetven százalékát már a szolgáltatások adják, ezek liberalizálásával lehet életet lehelni az unió haldokló gazdaságába. Ezt a célt szolgálta az úgynevezett Bolkestein-direktíva, amely eredetileg a „Közérdekű szolgáltatások” nevet viselte. A közérdekű szolgáltatások (beleértve például az egészségügyi szolgáltatásokat) liberalizálása már első, zöld változatában is igen heves ellenkezést váltott ki, főleg a szakszervezetek és mindenfajta baloldali, zöld és nem zöld civil szervezet körében, mégpedig azért, mert úgy vélik, a rendelkezések aláássák a nyugati szociális ellátó rendszereket, de egyben a kollektív szerződéseket is. Ezt különösen az úgynevezett származási ország elv idézi elő, amely szerint a szolgáltatást nyújtónak nem azon ország törvényeihez és előírásaihoz kell alkalmazkodnia, ahol a szolgáltatást nyújtja, hanem ahol a céget létrehozták. Tehát például egy Magyarországon alapított cég a magyar előírásoknak (például minimálbéreknek) megfelelően nyújthatna szolgáltatást Dániában.
Tiltakoztak az angol egészségügyi szolgálat képviselői és még sokan mások is, a direktíva azonban fehér könyv változatában sem sokat módosult, és végül így nyújtották be az Európai Parlamentnek, amely végül 391 igen szavazattal 213 ellenében és 34 tartózkodás mellett elfogadott egy felvizezett változatot, amely nem jelent lényegi változást a jelenlegi helyzethez képest, mert például az erősen támadott „származási ország elvet” kihagyták belőle, továbbá az elfogadott direktívák nem vonatkoznak a szociális ellátásra, az egészségügyi és szállítási szolgáltatásokra. A parlamenti baloldal, a zöldek és minden kisebb csoport ellene szavazott. Elfogadását az tette lehetővé, hogy a két nagy liberális frakció, a szocialisták, a néppártiak közösen kialkudtak egy kompromisszumot, míg a Graham Watson vezette igazi liberálisok ellenezték a direktíva felvizezését. Szent-Iványi István ki is adott egy nyilatkozat, amely szerint „A szöveg elfogadott formájában nem jelent érdemi előrelépést a fennálló helyzethez képest, és gyakorlatilag a tagállamokra bízza annak eldöntését, kit és milyen feltételekkel engednek be szolgáltatási piacukra. Az EP álláspontja nem egységes szolgáltatási piacot teremt, hanem legalizálja azt a protekcionista politikát, amit a tagállamok eddig is folytattak, és ami sem az alapszerződések betűjével, sem szellemével nem egyeztethető össze.” Szent-Iványi Istvánnak ebben alighanem igaza van, arra azonban valakinek választ kellene adnia, hogy hogyan lehet egy olyan konglomerátumban, ahol az egyes országok közötti munkabérek tízszeresen eltérőek, egységes piacot létrehozni?