Karikatúra

K U L T Ú R S O K K

Az utóbbi napokban a New York-i metró mintha megirigyelte volna a XIX. század végén közel egy időben induló, ám a történelem viharai miatt némileg eltérően fejlődő budapesti kis testvérét. Nem a szolgáltatások színvonaláról van szó persze, hanem a Demszky-plakátok eltávolíttatásáról, amelyet bárhogy is magyaráz főpolgármesterünk, kacskaringónak hat az egykori szamizdatos aktivista élettörténetében.
A New York-i metróban persze nem politikai plakátokról van szó, a szólásszabadság hazájában ilyen hirdetmények cenzúrázásával aligha vesződnének az illetékesek. A tengerentúli vállalat éberségét turisztikai hirdetések keltették fel: úgy találták, hogy Bahama idegenforgalmi minisztériuma túllőtt a célon a metrókocsikban elhelyezett plakátjaival.
A napfényes ország hivatalában úgy gondolták, a munkába siető, tolongó-szorongó utasokat saját élethelyzetük képeit felhasználva vezetik rá, mit is jelent a könnyed bahamai létforma, hogy ekképp sarkallják őket a lazításra és persze egy bahamai útra, azaz tanácsokat adtak, hogyan tudnak a tumultusból, akárcsak percekre is, nyugodtabb körülmények közé kerülni.
Hogy csupán humorról van szó, és az egészből semmit nem kell komolyan venni, jelzi az, hogy a hirdetők közlendőjük eszközéül a rajzot választották.
A karikatúrát.
A képeken tehát nem hófehér homok és a pálmafák alatt koktélt szürcsölő, bikinis modellek voltak láthatók, hanem a New York-i metrón utazók – igaz, meglehetősen különös foglalatosságok közben. Az egyik rajzolt hirdetés például a következő címet viselte: „Azonnali menekülés, 2.: Hogyan pecázzunk egy sállal és egy mobiltelefonnal?” A plakát láthatólag arra próbálta rávenni az utazóközönséget, hogy a mobiltelefonra valami ragadós anyagot téve (pl. rágógumit), majd a telefont a sálra kötözve a sínek között lévő szemét után halásszanak a peronról.
A Hogyan változtassuk a metróülést függőággyá címet viselő hirdetés ennél egyszerűbb trükköt oszt meg az utazóközönséggel: ezen a demonstrációs anyagon egy alak több ülésen nyújtózik el, ami nem éppen megfelelő szociális magatartás a zsúfolt metrókocsikban. Ráadásul tilos és büntetendő cselekedet is, csakúgy, mint a szeméthalászat is.
A hirdetés kiötlői persze úgy gondolták, hogy mindenki érti majd a tréfát. Azok, akik az utasok biztonságáért felelősek, azonban nem értették, és elrendelték a több ezer kocsiba kihelyezett plakát begyűjtését. Ők ugyanis úgy találták, elég, ha csak néhány utas komolyan veszi és követi az ott ábrázoltakat – abból baj lehet.
A reklám persze akkor jó, ha valamilyen módon kiemelkedik a többi közül, és eléri, hogy nem csupán beszél a hirdetni szándékozott termékről, szolgáltatásról, hanem róla is beszélnek. Nem könnyű azonban előre eltervezni, hogy az irodában még ártatlan tréfának tűnő ötlet vagy szlogen abba a térbe kerülve, ahol a közönség szembesül majd vele, milyen hatást vált ki.
Néhány ilyen meghiúsult hirdetésre egy neves weblaptervező, Jeffrey Zeldman honlapján bukkantam. Mind közül talán a következő a legelgondolkodtatóbb. Az egykoron az utolsó pillanatban visszavont reklám a Beatleshez kötődik, és szintén tömegközlekedési eszközökön ragasztották volna ki: az amerikai ABC televízió egy 1995-ös televíziós show-ját lett volna hivatott beharangozni, amelyben a legendás együttes három, Lennont túlélő tagja lépett fel. A hirdetésen a gombafejűek fiatalkori portréja: először Lennoné, majd kihagyással a három másik tagé. A hirdetés szövege: „Azt mondták, még három golyó kell ahhoz, hogy újra találkozhassanak.”
Nyilvánvaló a dilemma: a figyelem felkeltéséhez – nem utolsósorban – provokálni kell a hallgatóságot. Jobb esetben azonban nem a szó szoros értelmében, hanem leginkább a néző, olvasó vagy hallgató gondolatait kell célba venni. Nagyon keskeny azonban az a palló, amelyen az „üzenet” megfogalmazóinak – legyenek azok hirdetési szakemberek vagy éppen magasztosabb céllal dolgozó újságírók, filmrendezők, írók – kell átsétálniuk, hogy elérhessék a kívánt hatást, és a közölni kívánt lényeg se vesszen el közben. E kötéltánc során persze két dolog mindenképpen segíthet egyensúlyban tartani az alkotót: némi humorérzék és a jó ízlés.
Hetek óta az iszlám világ valósággal forrong néhány karikatúra miatt, mivel sokan úgy gondolják, vallásukat gúnyolják ki ezek a rajzok. Nem elemezve most, hogy e túlzott reakció milyen társadalmi problémákat takar a tüntetések színhelyét adó országokban, meg kell jegyeznünk: a rajzokat közlő lapok talán bölcsebb döntést hozhattak volna, ha maguk mellé engedik e két segítőt.