Nagykövet asszony, ön kitűnően beszél magyarul, ami egyértelműen arra utal, hogy nem a mostani kinevezése kapcsán ismerkedett meg Magyarországgal. Mikor és hogyan kezdődött ez a kapcsolat?
– Itt voltam egyetemista. A nyolcvanas években nem lehetett Nyugaton, csak az úgynevezett szocialista országokban tanulni, így kerültem ösztöndíjjal Magyarországra. Két egyetemet is elvégeztem Budapesten. A kertészeti egyetemre jöttem, ahol borász szakon diplomáztam, közben azonban elkezdtem, majd be is fejeztem az ELTE-n a művészettörténet szakot. Mindez természetesen nagyon segített abban, hogy jobban megismerjem a magyar történelmet és a társadalmat.
– Ezek után feltételezhető, hogy az ön számára sokat jelent Magyarország, ám miként viszonyul hazánkhoz a mai lengyel társadalom, a fiatalok?
– Társadalmi szinten egyértelmű a szimpátia. Amikor például már ide készültem, mindenki azt mondta, milyen szép országba megyek. Ez valóban így van, ráadásul hasznosíthatom az itt töltött évek tapasztalatait. Hatalmas előny, hogy ismerem az ország történelmét, a magyar társadalom érzékeny pontjait, amelyeket csak itt élve, az emberekkel beszélgetve lehet megismerni. Erre pedig a politikai kapcsolatok építésekor is nagy szükség van, hiszen diplomataként pályám során tapasztaltam, e tudás hiánya később félreértésekhez vezethet.
– S milyen, az ország megértéséhez elengedhetetlen érzékeny pontokra hívná fel diplomatatársai figyelmét?
– Arra például, hogy ennek az országnak mit jelentett Trianon, így miként gondolnak a magyarok Erdélyre. Minden egyes társadalom tudatának mélyén vannak ilyen pontok. Nekünk, lengyeleknek is. Elég felidézni a családom történetét. Lengyelország nyugati részén születtem, s mai napig Szczecin mellett lakom. Mindez azt jelenti, hogy a területcseréig a nagymamám és az őseim még valahol Litvániában éltek. Mindezek olyan dolgok, amelyeket Nyugaton nem mindenki ismer, pedig komoly nyomot hagytak Közép-Európa történelmi tudatában.
– Említette, hogy milyen szimpátiával gondolnak Lengyelországban ma is Magyarországra, ám érezte-e ugyanezt viszont is? A felmérések ugyanis azt mutatják, mintha kiürülőben lenne ez a történelmi barátság.
– Csupán két hónapja vagyok itt, így korai lenne erről bármit is mondanom. Lengyelországban is tapasztaltam ugyanakkor, hogy más a helyzet, mint a nyolcvanas években volt. Akkor, a nehezebb időkben is, sokkal többen utaztak a másik országba, talán szorosabb volt a kapcsolat. A kilencvenes években mindkét ország elsősorban a Nyugat felé fordult, kissé elfeledkeztünk egymásról. Politikai szinten jó a viszony, társadalmi szinten azonban fel kell frissíteni a kapcsolatokat.
– Ez így van. A magyar–lengyel kapcsolatokkal valóban nincs nagyobb probléma, e történelmi hagyományokban gyökerező viszonyrendszer lehetőségei azonban egyre inkább kiaknázatlanok. Sokszor még a legfelső szintű találkozók is rutinszerűek, a társadalmi kapcsolati szálak meg-megszakadtak, így a lengyel, magyar: két jó barát szlogent új, XXI. századi tartalommal kellene megtölteni. Erre vonatkozóan milyen ötletekkel érkezett?
– Úgy gondolom, e szempontból szerencsés időpontban jöttem, hiszen idén ünnepeljük az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóját. Ez volt történelmünkben talán az utolsó olyan nagy esemény, amely nagyon szorosan összekötötte a két nemzetet. Ennek felfrissítése egyben jó alapot is adhat ahhoz, hogy valami új tartalmat is adjunk a kapcsolatoknak. Szélesíteni kell a szakértők véleménycseréjét, mert az ilyen találkozókon nemcsak több információt szerzünk egymásról, de meg lehet vitatni azokat a témákat is, amelyeket másképpen látunk. Bővíteni kell a tudósok, művészek találkozóit is, és az sem ártana, ha például a két ország újságírói is jobban megismernék egymást.
– Azért a közelmúltból akad pozitív példa is. A mai lengyel irodalom magyarországi megjelenése például elég látványos, ami segíti egymás megismerését, megértését. Az ilyenfajta kapcsolatok azonban legtöbbször csupán egy-egy emberen múlnak, szigetekben működnek, s nem szélesebb társadalmi bázison alapulnak.
– Egyetértek. Valóban nehéz megtalálni ezeket az új ötleteket, de remélem, a következő hónapokban minél több emberrel beszélgetve előbbre jutunk.
– Ha egymás jobb megismeréséről beszélünk, azért meg kell kérdeznem: hosszabb idő után ismét Magyarországra érkezve volt-e olyan dolog, amin igazán meglepődött?
– Megdöbbentő, hogy mennyire kettészakadt az ország. Mintha két Magyarország lenne! Ahhoz azonban még rövid időt töltöttem itt, hogy ennek okait megértsem. Az normális, ha van vita, néha azonban párbeszéd is kellene!
– Ez elvitathatatlan. A két ország viszonyát érintően is akad olyan neuralgikus pont, amelyről talán többet kell beszélni. Ránehezedik a kétoldalú kapcsolatokra Lengyelország mérete, aktivitása, középhatalmi ambíciója. S ez akkor is így van, ha a lengyel fél nem igazán érti, hogy a közép-európai országok miért is közelítenek hozzá némi óvatossággal…
– A nagyköveti munkára készülve, a parlament külügyi bizottságának meghallgatásán is utaltam arra, hogy nekünk, lengyeleknek valahogy jobban oda kell figyelnünk erre a problémára. Elő-előfordul ugyanis, ha javasolunk valamit, mert azt fontosnak érezzük, akkor – főleg a térségben – ezt másképp értik. Azt gondolhatják, hogy Lengyelország valamilyen vezető szerepet szeretne a régióban játszani. Az uniós tagsággal azonban sok minden változik. A közép-európai érdekekért csakis együtt tudunk hatékonyan kiállni, így meg kell tanulnunk együttműködni. Érdemes tehát együtt dolgozni, megtalálni azokat a területeket, ahol azonosak az érdekeink, ahol támogatni tudjuk egymást, de az is normális, ha bizonyos kérdésekben nem találunk közös pontokat.
– Melyek azok a területek, ahol egyértelműen azonosak az érdekeink, ám nem eléggé ismertük ezt fel?
– Nem mondanám azt, hogy nagyon elmaradtunk volna a lehetőségeinktől. A magyar visegrádi elnökség alatt sok közös kezdeményezés volt. Ezek egyrészt az uniós költségvetéshez, s főleg a munkaerő szabad áramlásának kérdésköréhez kapcsolódtak, de az energiabiztonság területén is tudnánk közös javaslatot tenni az EU-nak.
– Az utóbbi időben sok szó esett az energiabiztonságról, Lengyelország és Magyarország azonban földrajzi helyzetéből adódóan – bármennyire is szeretne – aligha tud együttműködni közös alternatív útvonalak vagy tározók építésében.
– Az energiabiztonságnak több értelmezése létezik. Vannak olyan területek, ahol már rövid, máshol csak hosszú távon lehet változásokat elérni. Szinte már azonnal eredményt lehetne felmutatni, például közös uniós energiapolitika kialakításával. Az EU-nak idáig is voltak mindenféle direktívái – azok is főként még 15 országra méretezve –, de ezt nehezen lehet közös politikának nevezni.
– A felvetés teljesen logikus, ugyanakkor mintha pillanatnyilag illúzió lenne közös európai energiapolitikáról beszélni, hiszen, mint láttuk, éles helyzetben minden ország a saját érdekei szerint cselekszik. Éppen a lengyelek érezhették ezt a legjobban, amikor Németország és Oroszország megkezdte a közös északi gázvezeték építését.
– Először is el kell gondolkodnunk azon, hogy ki mit ért közös európai energiapolitikán. Már most el lehetne kezdeni például az energiatakarékosságot. Ennek érdekében különböző előírásokat lehetne hozni. Csak ezután jön az, hogy Lengyelországnak más a földrajzi helyzete, mi nem használunk annyi gázt, s van elég szenünk. Továbbra is érdemes lenne fenntartani, akár fejleszteni a feketeszén-bányászatot, ez viszont ellentmond bizonyos környezetvédelmi előírásoknak. Meg kellene például oldani, miként lehet eleget tenni a környezetvédelmi szabályoknak. Bőven van tehát téma, amiről lehet beszélni, hiszen egyik napról a másikra nem lehet új vezetékeket építeni, és az sem lenne jó, ha minden ország saját vezetékben, saját tárolóban gondolkodna, mert ez nagyon sokba kerül.
– A biztonságról, benne az energiabiztonságról még bizonyára sokáig beszélgethetnénk, hiszen mielőtt Budapestre érkezett, otthon e szakterülettel foglalkozott. Legalább ennyire foglalkoztatják azonban a közvéleményt a lengyelországi változások. Elvitathatatlan, hogy Lengyelország a térség számára az utóbbi időben többször utat mutatott. Így volt ez a nyolcvanas években, amikor a Szolidaritással az élen a lengyelek a térségbeli rendszerváltás úttörői voltak. Úgy tűnik, Varsó ismét példát mutat azzal, hogy kimondja, ideje lenne végre befejezni a rendszerváltást. Aligha lehet erre az egyértelmű társadalmi igényre alapozott programra, a negyedik köztársaság gondolatára azt mondani, hogy ne lenne előremutató, mégis meglehetősen idegenkedve, néha kimondottan ellenségesen fogadták az új jobboldali lengyel kormányt a világban. Miért ez a meg nem értés?
– A választások után többen valóban érezhető távolságtartással fogadták a lengyelországi változásokat, mára azonban oldódott az idegenkedés. Az újtól természetesen mindenki tart, a kormány azonban már több mint száznapos, s kiderült, hogy éppúgy együtt lehet működni vele, mint másokkal. Az előző kormánynak is voltak sikerei, az emberek azonban megelégelték a politikai és a gazdasági szféra közötti, a parlamenti vizsgálóbizottságok által is feltárt összefonódásokat. A lengyel társadalom változásokat akart, s a Jog és Igazságosság ezeket a követeléseket a programjába foglalta. Az új kormány törvényjavaslatai éppen az összefonódások felszámolását célozzák. Például elfogadták már, de még a parlament elé fog kerülni a központi korrupcióellenes hivatalról szóló jogszabály. A külpolitikai aspektusokra visszatérve fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Lengyelországban a külpolitika nemzeti konszenzuson alapszik, és nem tárgya a pártok közötti csatározásnak.
origo.hu
Közúti ellenőrzés esetén ezekre kell odafigyelni!
