MI A MAGYAR?

Több éve már, midőn egy hangtalan, puszta nyári délután belépett hozzám – Nagyváradon – gróf Teleky Sándor, a vitéz, a hires honvéd ezredes.
Mint egy tavaszi napsugár ugy hatott komor lelkivilágomra a gróf úr nyájas, biztató szava. Mert látva küzködő életem s tudva, hogy értek a főzéshez – kérdé: mért nem irok egy eredeti magyar szakácskönyvet? – Nincsenek-e leirott jegyzeteim valami különlegesebb ételekről?
– Igen, vannak felelém.
– Ugyan kérem, adja ide, hadd nézzem át.
Nagy szégyenkezve elő is álltam egy szakadozott füzetecskével.
Amint érdekkel lapozgatta, időnként megszólalt:
– No lám, ezt sem ismerem, ezt sem, ezt sem, pedig milyen jól hangzik a leirása, milyen izletesnek képzelem e holmikat.
– Irja le, kérem, egy könyvbe ezeket az ételeket és még sok mást, a mi valószinüleg még a fejében van. Hiszen tárczákat is irt már, tehát ne féljen, jól fog az a szakácskönyv sikerülni. Egész életemben szerettem volna egy olyan szakácskönyvet látni, a melyet olyan egyén irt, a ki irni és főzni is tudott. Ha kegyednek egy ilyen szakácskönyvet irni sikerül, még szerencsés lehet általa.
Némileg reménykedve, hálásan és fellelkesedve fogadtam e jóságos szavakat. Aztán azonnal hozzáfogtam egy ujkori szakácskönyv megirásához. És két hónap alatt meg is irtam azt. De hiába kerestem reá kiadót – 8 kerek esztendeig nem találtam könyvemnek jóságában hivő lelket. Végre a véletlen, az annyiszor megénekelt véletlen segitett engem is.
Most már itt van előttem a nemes gróf Teleky Sándor ezredes ur levele, mely igy hangzik:
„Nagy-Bányán, Deczember 3-án 1891.
Igen tisztelt asszonyom! Nagyon szépen köszönöm a könyvet; jól ettem és jóllaktam belőle. Mondhatom, hogy élvezettel olvastam leirását azoknak a jó magyar ételeknek, a melyeket olyan jóizüen élveztem, mig gyomrom volt, annyira nélkülöztem a számkivetésben s most már, vén koromban, csak villa és kanálhegyen ehetem. Én is konyitok valamit a szakácsság müvészetéhez. Nagy mesterem volt, ki titkaiba bevezetett: az öreg Dumas, aki Canem, Soyer magaslatán állott és Brant Savarin tudományát tökélyesitette. Okos dolgot cselekedtem, amikor nagysádnak tanácsoltam, hogy irjon szakácskönyvet; valóban sikerült s olyan, mint egy pirosra sült, pompás pulykapecsenye.
Isten áldja, üdvözlettel: Teleky Sándor gróf”
Könyvem első kiadásának előszavát […] célszerűnek tartom ismét közleni:
„Rendkivül változatos élettapasztalat után irtam le e szakácskönyvet, kizárólag a saját emlékezetemből öszszeszedve. Nincsen e könyvben egyetlen étel sem, melyet magam – legalább párszor – el ne készitettem volna. […]
Én gazdag földbirtokos családból származtam, gazdasszonyságom alapját hazulról szereztem. Később mint katonatisztné bejártam az ország majd minden vidékét; mindenütt megtanultam a mi jót és takarékosat csak észlelhettem. Soha életemben másnak a házánál nem főztem, és mind e mai napig saját háztartásomban dolgozom, de mert nagy csapások értek, megismerkedtem az anyagi küzdelmekkel is. Igy lassan megtanultam, miképen kell és lehet az elképzelhetetlenségig kevés anyagból a lehető legjobb ételeket előállitani. Egészen magyar vagyok, izlésre, szokásokra, s minthogy Erdélyben születtem, főzési modorom tulnyomóan erdélyies. […]”
(Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv)