Műsoron a régi darab

Kezdjük a végén! A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe. Ezzel hosszú idő után – hazai mértékkel mérve – fajsúlyos párthírrel szolgált a hazai politikai közéletnek. Igaz, hogy vele egy időben a valamikori Szabad Kezdeményezések Hálózatának emblematikus figurája, az 1956 után súlyos börtönre ítélt Mécs Imre átigazolt az MSZMP utódpártjához, de manapság már semmin sincs okunk csodálkozni. Egy ide, egy oda. Olyan világban élünk, amelyben a harmincon alig túli Kóka János először azzal kérkedett, hogy – a magyar adófizetők pénzén megszerzett – orvosi diplomáját félretéve néhány év alatt sikeres informatikai vállalkozóként tollasodott meg, majd a kinevezése után teátrálisan tudatta mindannyiunkkal, hogy van neki egy új cége, amelyiket úgy hívnak: Magyarország. Megnyugodhatunk.
Az SZDSZ, ha esetleg hívei sem vennék észre, ezzel a két személyi döntéssel történetének újabb fejezetét nyitotta meg. Az ügynökkérdést az alkotmánysértő módon működő parlamenti bizottságban ügyesen elimináló Mécs összebútoroz Horn Gyulával, Nyers Rezsővel, Szekeres Imrével és Lendvai Ildikóval, miközben az eredendően liberálisok Kóka személyében olyan karaktert kooptáltak a soraikba, akivel akár egy évtizeddel fiatalabban aligha érezte volna jól magát egy társaságban Göncz Árpád, Tamás Gáspár Miklós vagy Halda Aliz. Szegény Solt Ottiliáról nem beszélve. Megkérdezhetnénk legalább az egykori, még pályán lévő antikommunistákat, vajon mit szólnak Kókának azon mondataihoz, amelyeket egy hete olvashattunk a Népszavában. „Engem például gyakran lenyűgöz Kiss Péter közigazgatási tapasztalata. Az, hogy mennyire bölcsen nyúl olyan dolgokhoz, amelyeket én nem ismerek. Kellenek az ilyen tapasztalt, menedzselő politikusok, de például Gyurcsány Ferenc lendülete kell a sikeres kormányzáshoz…” Azért régebben több kritikai és humorérzék szorult Pető Ivánék társaságába, nemdebár?
Nem baj, Kóka János legyen az ő gondjuk, a Budapest 1. számú választókerület polgári szavazói csöppet sem bánják, hogy ez a ripők gazdasági-politikai kalandor indul a baloldal színeiben országgyűlési képviselőjelöltként, legalább végre ő is megtudja, mi az a népakarat. Beszéljünk most egy kicsit régebbi dolgokról az SZDSZ jelen idejű problémáinak kapcsán! A kevésbé érelmeszesedett embernek déja vuként jönnek elő a mostani választási lózungjaik, hiszen kísértetiesen ugyanezeket volt szerencsénk hallani 1998-ban, amikor az első közös bukásukra készültek eredendő ősellenségükkel, később testvérpártjukkal, a Horn Gyula vezette tocsikos, postabankos, agrobankos, olajgate-s szocialistákkal. Akkor, amint most is, azt a trükköt próbálták előadni az ország közönsége előtt, hogy őnekik az égadta világon semmi közük semmihez, ami 1994 és 98 közt az országban történt. Kuncze Gábor csak azért volt a koalíciós kormány belügyminisztere, mert véletlenül éppen arra járt. Mindez most, az újabb kampányígéretek évadján cseppet sem érdektelen. A szabad demokraták tizenkét esztendővel ezelőtt az MDF vezette középjobb kormánykoalíció leváltására fenekedve többek közt az alábbi programpontokkal házaltak:
„Az SZDSZ kisebb, olcsóbb és hatékonyabb államot fog létrehozni. Csökkentjük a bürokrácia nagyságát. Megszüntetjük a gazdasági kibontakozást akadályozó bürokratikus előírásokat. Korlátozzuk a Miniszterelnöki Hivatal létszámát. Az elmúlt években a legdinamikusabban ezen a területen nőttek a kiadások. Csökkentjük a minisztériumok és tárca nélküli miniszterek számát, apparátusát és kiadásait. Kezdeményezni fogjuk a választójogi törvény módosítását, mert szerintünk akár harmadával is csökkenthető – 250–270 főre – a képviselők száma” stb.
Az idézett, mindenképp üdvös programokból azonban mi valósult meg az alatt a tizenkét év alatt, amelyből nyolc évig kormányzati pozícióban voltak liberális honfitársaink? Semmi. Vajon mi tartotta olyan görcsösen vissza Kunczét belügyminiszterként, hogy kezdeményezze például a választójogi törvény módosítását? Az ellenzéki Fidesznek igazán nem volt ellenvetése a képviselők létszámának akár nagyobb arányú csökkentése ellen. És miért van most úgy elájulva az SZDSZ-es Kóka a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Kiss Péter teljesítményétől, amikor mindenki tudja, hogy a kancellárián gombamód szaporodtak a kamu állások, amelyeket az MSZP kreált azoknak a régi haveroknak – Baja Ferenctől Szekeresen Imrén át Nagy Sándorig –, akiknek már nem jutott miniszteri poszt a 2002-es osztozkodáskor?
Kuncze Gábor pártelnök-frakcióvezető öblös kinyilatkoztatásainál maradva az sem nélkülözi az ellentmondást a duma és a tények között, amikor az államról mint a legrosszabb gazdáról papol. Talán először a saját házuk táján kellene ez ügyben takarítania, mondjuk a Kovács Kálmán párttárs vezette informatikai tárcánál. A lapunkban megjelent miniszteri interjú és az ahhoz kapcsolódó számításaink szerint az általa menedzselt Sulinet program ámokfutása több tízezer millió forintjába került a magyar adófizetőknek (a csókos-csokoládés komputerklaviatúrákat most hagyjuk), valamint szóljunk arról az apróságról, hogy amikor most a meg nem épült autópálya-kilométerekről folyik a számháború, ugyanez a Kovács úr volt négy évig a közlekedési tárca útügyekért felelős államtitkára.
Az SZDSZ örök üdvöskéje, Demszky Gábor, ahol csak szót kap, papagájként ismételgeti, hogy ha nem lett volna az Orbán-kormány, már régen elkészült volna a 4-es metró. Szólhatna már neki valaki a Gizella utcából, hogy „Orbán és bandája” mindössze négy évig akadályozta az építkezést, nyolc éven át a Horn–Kuncze–Medgyessy–Gyurcsány társaság feküdt keresztbe Gábor kreatív akarata előtt. Lett helyette egy selejt időgép, erre se lejt, arra se lejt, viszont százmilliókba került.
Nincs helyünk mindannak a politikai álnokságnak a tételes felsorolására, ami az SZDSZ nevéhez kötődik. Magyar Bálint kártékonykodása a magyar oktatásügy területén alighanem a történelemkönyvek lapjára kerül. Mellesleg ő volt az, aki 1994 tavaszán azzal az ígérettel gyűjtött voksokat a pártjának, hogy a Horn Gyula vezette utódpárttal kizárt a koalíció. Nyolc évre rá Kuncze Gábor cinikusan közölte: ő tudott róla, hogy Medgyessy Péter szt-tiszt volt. Kérdés, miért hallgatta ezt el a szavazópolgárok elől. Egy másik kérdés: mennyire szavahihetők ezek a politikusok?
A szabad demokraták az ötödik választási kampányban most azt a régi színjátékukat tűzték műsorra, amelynek mottója – egy régi LGT-szám szövegét idézve –: „kinn is vagyok, benn is vagyok…” Mármint az MSZP-vel közös politikai érdekszövetségben. Négy évig bent, aztán a választások előtt mintha semmi közük nem lenne az egészhez. Hányszor lehet még eljátszani Magyarországon ezt a lefutott darabot?