A 2002-es országgyűlési választások közeledtével a két ellenérdekelt oldal – elsősorban a két legnagyobb párt – igyekezett a lehető legtöbb politikai és civil szervezetet megnyerni a maga ügyének. Ebből a begyűjtésből természetesen a cigány szervezetek sem maradhattak ki, hiszen a cigányság elég jelentős szavazati erőt képvisel, s az akkori „ez a harc lesz a végső” hangulatban a legutolsó szavazat is számított. A Fidesz a Farkas Flórián vezette Lungo Drommal kötött választási szövetséget. Farkas, mint az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) akkori elnöke viszonylag ismert és hívei körében elismert személyisége volt a cigány politikai közéletnek. Ez – a maga nemében páratlan (sokak számára egyébként váratlan) – választási szövetség viszont azt eredményezte, hogy mindazok a cigány szervezetek, amelyek nagyon elégedetlenek voltak az OCÖ és Farkas addigi tevékenységével, egy platformba tömörültek, s teljesen természetes módon a baloldali szavazóbázist igyekeztek erősíteni, talán nem is az MSZP mellett, inkább Farkas Flórián ellen.
Bokréták a kalapon
A választási kampányban az MSZP és miniszterelnök-jelöltje másfajta politizálást ígért nemcsak az egész társadalomnak, hanem a romáknak is. A jóléti rendszerváltás jelszava éppen a legszegényebbeknek ígért egy kicsivel jobb életet, nagyobb esélyeket. Medgyessy Péter ezenkívül személyes garanciát vállalt a romák helyzetének általános javítására is. Az általa létrehozott Akácfa Mozgalom egyik gyűlésén, ahol harminc roma szervezet képviselőivel találkozott, és írt alá együttműködési megállapodást (több szervezet is jelentkezett, de csak ennyi fért be a terembe), nyolc pontban sorolta fel a vállalásait. Ezek között szerepelt a cigánytelepek felszámolása éppúgy, mint a foglalkoztatási helyzet javítása, a diszkrimináció csökkentése, az egészségügy reformja, és az is, hogy a kormányzati-közigazgatási munkába az addigiaknál nagyobb számban vonják be a romákat.
Egyes elemzők szerint a romák szavazatai nagyban hozzájárultak a baloldal győzelméhez. (Ladányi János szociológus kutatásai szerint a romák szavazási hajlandósága alig marad el a többségi társadalométól, viszont inkább baloldali, mint jobboldali szavazók. Legalábbis 2002-ben ez volt a helyzet.) A baloldali roma összefogás kitartott egészen az őszi önkormányzati választásokig, sőt, újraszerveződve – igaz, két fordulóban – fölényes győzelmet aratott az országos cigány önkormányzat 2003 év elején megtartott választásán is.
A kormányváltás óta lassan négy év telt el. Az Akácfa Mozgalom elszáradt, a roma összefogás is darabokra tört, Medgyessy Péter miniszterelnöksége is csupán történelem. A jóléti rendszerváltásnak időközben nyoma veszett. Maga Medgyessy mondta később, hogy a jóléti államok kora lejárt, a helyébe lépő Gyurcsány Ferenctől pedig azt hallhattuk, hogy Magyarországon igen nagy a jólét… (Igaz, később az egyik nyilvános MSZP- gyűlésen bevallotta, hogy talán „marhaságot beszélt”.)
Medgyessy „személyes vállalásaiból” leglátványosabban az teljesült, hogy bevonják a romákat a kormányzati munkába. Romaügyi államtitkárt neveztek ki, így került államtitkári pozícióba Teleki László, aki egyébként az MSZP listáján képviselő is lett. Ebből a szempontból történelmi év volt a 2002-es esztendő, hivatalosan soha nem volt még roma ilyen magas pozícióban, arról nem is beszélve, hogy mindemellett a Fidesz listájáról három cigány országgyűlési képviselő is bejutott a parlamentbe. Az államtitkár kezdetben a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő Romaügyi Hivatallal együtt végezte munkáját, ez az elemzők szerint egyfajta „rangot” is adott a feladatnak. 2003-ban az újonnan kinevezett esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter, Lévay Katalin felügyelete alá helyezték a Romaügyi Hivatalt, majd 2004. január 1-jétől az akkor megalakult Esélyegyenlőségi Kormányhivatalhoz került, immár Romaügyi integrációs igazgatóság néven. Ez nemcsak névváltozást jelentett, hanem azt is, hogy egy szinttel lejjebb került a hivatali rangsorban. A gyurcsányi kormányátszervezéssel az újonnan létrejövő hatalmas tárca, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kebelezte be a romaügyet is, sokak szerint főosztályi szintre sülylyesztve azt. Az államtitkáron kívül a Medgyessy-kormány minden minisztériumba romaügyi biztost is ígért, ez azonban jórészt nem teljesült, a tárcák többségében csupán romaügyi referenset foglalkoztatnak, akik hatáskör, döntési, pénzügyi lehetőség hiányában csak amolyan bokréták a kormányzati kalapon.
Az utóbbi majd négy évben számtalan program született a romák társadalmi felemelésére, integrációjára. Közülük az egyik legfontosabb az úgynevezett középtávú kormányprogram, hivatalos nevén a 1021/2004-es kormányhatározat a romák társadalmi integrációját elősegítő kormányzati programról és az azzal összefüggő intézkedésekről. Ilyenek persze már korábban is születtek, maga a kormányhatározat az 1999-ben hozott, majd 2001-ben módosított hasonló program felülvizsgálata csupán. 2004-es előkészítése után 2005 februárjában írták alá Szófiában a kilenc ország részvételével induló Roma integráció évtizede programmal kapcsolatos hivatalos megállapodást, amelyben Magyarország is kiemelt szerepet vállalt. E programban tíz évre előre meghatározták a romákkal kapcsolatos vállalásait a kormányok. Az Európai Unió társadalmi kirekesztés elleni stratégiájának keretén belül készült a 2004 és 2006 közötti időszakra vonatkozó, a társadalmi összetartozásról szóló Nemzeti cselekvési terv (NCST). A cselekvési terv a kormány e feladatra létrehozott társadalmi kirekesztés elleni bizottság (TKEB) keretében készült. Az NCST is kiemelten kezeli a romákkal kapcsolatos feladatokat. Az általános terveken, programokon kívül a szaktárcák is külön programokat, terveket dolgoztak ki.
A programok végrehajtását természetesen külön bizottságok felügyelik, legalábbis elméletileg. Ezek közül elég csak kettőt említeni: a cigányügyi tárcaközi bizottság (CTB) a szaktárcák ez irányú munkáját hangolná össze, illetve ellenőrizné, monitorozná. Általánosabb és elméletibb, inkább irányt mutató feladata lenne a Medgyessy által létrehozott Romaügyi Tanácsnak, amelyben politikusok és szakemberek, romák és nem romák kaptak szerepet. A CTB ugyan néha összeül, valódi munkát azonban nemigen végez. A Romaügyi Tanácsot Gyurcsány Ferenc sokáig össze sem hívta, többen ezért ki is léptek belőle.
Milliárdok a súlyos helyzet
konzerválására
Abban szinte minden program és bizottság egyetért, hogy a cigányság problémái négy kiemelt területen jelentkeznek elsősorban. Ezek az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakhatás kérdései. Ötödikként természetesen a diszkriminációellenes lépéseket említik, mint megoldandó feladatot. A cigányok munkaerő-piaci helyzete az elmúlt 10-15 évbe nem javult, sőt, valamelyest romlott is. Igaz, az alacsony foglalkoztatottság, az időnként meglóduló munkanélküliség az egész társadalmat sújtja. 1993-ban a munkaképes korú cigányok 22 százaléka volt foglalkoztatott, 2003-ban a 15 és 74 év közötti cigány népesség már csak 21 százaléka. A foglalkoztatott cigányok 70 százaléka segéd- vagy betanított munkás, 22 százaléka szakmunkás. A cigányság rossz munkaerő-piaci helyzetét többek között az alacsony szintű iskolázottsággal és a lakóhelyi adottságokkal magyarázzák. A cigányok döntő többsége azokban a kistérségekben lakik, amelyekben alig vagy egyáltalán nincs munkalehetőség. A háztartások 82 százalékának jövedelme nem éri el a KSH által kiszámított létminimumot, és alapvető szükségleteit csak részben tudja kielégíteni. A cigány háztartások 56 százaléka a lakosság alsó jövedelmi tizedéhez tartozik. E családoknak még a táplálkozása sem kielégítő. (Az adatok forrása: Beszámoló a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről, 2003. február–2005. február.)
A kormány különböző aktív és passzív foglalkoztatási programokkal próbálta kezelni a roma munkanélküliséget. Ezek sikere már csak azért is kétséges volt eleve, mert valójában a nagy rendszerekből eltűntek a cigányok. Ma már szinte sehol nem lehet nyilvántartani az adatvédelmi és egyéb szempontból érzékeny etnikai származásra utaló adatokat. A munka világának programjai így többnyire általában a munkanélkülieket célozták, persze akadt jelentékeny számú kivétel, speciális, a romák számára indított projektek is indultak. Ennek ellenére a foglalkoztatottság nem javult. Stabilizálódott egy rendkívül alacsony (25-30 százalékos) foglalkoztatottsági szint, amely ráadásul nagyon magas (szintén 30 százalék körüli) cserélődési rátával párosult (tehát igen sokan kerülnek ki a rendszerből, hogy aztán mások lépjenek a helyükre). A harmadik világra jellemző „foglalkoztatási instabilitás fenntartásában komoly szerepe van a magyar foglalkoztatáspolitikának, amely súlyos költségvetési összegekkel működteti az ezt a helyzetet évről évre újratermelő támogatási rendszereket”. (Kertesi Gábor: A társadalom peremén) Az állam az elmúlt négy évben – becsült adatok szerint – összességében mintegy 30-35 milliárd forintot fordított az úgynevezett jóléti foglalkoztatási programokon belül (közmunka, közcélú és közhasznú munka) a romák foglalkoztatására, ám a milliárdok csupán a súlyos helyzet fenntartását szolgálták, előrelépés nem történt.
Újabb milliárdokért speciális roma- programok is indultak, ám ezek is csupán egy, illetve két évre garantálják a résztvevők biztos munkáját, ráadásul – mint szinte egyébként minden –, túl bürokratikus, túlszabályozott a pályázati kiírástól kezdve a végrehajtásig minden eleme ezeknek a projekteknek. Életszerűtlen előírások kötik a munkáltatókat, olyanynyira, hogy nagyon sokaknak el is megy a kedvük a távolabbi tervektől. Jellemző példa, hogy egy tízfős, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által finanszírozott projekthez legalább négyfős „menedzsmentet” is alkalmazni kell. Kötelező a szociális munkás alkalmazása, az OFA szerint azért, hogy tanácsaikkal segítsék a cigány munkavállalót mindenféle problémáik megoldásában, s életvezetési tanácsot is adjanak: például, hogy illik tiszta ruhában munkába járni, meg kell mosni a kezet vécézés után stb. Az esedékes pénzek kifizetése gyakran késik, elég, ha a „menedzsment” beszámolója (havi, negyedéves stb.) formailag vagy tartalmilag nem megfelelő. A minimálbéren alkalmazott munkanélküliek így aztán nem csoda, hogy szívesebben választják a segélyt vagy a be nem jelentett alkalmi munkákat.
Ki bizonyítja a diszkriminációt?
Kétségtelenül nehezíti a romák elhelyezkedését a diszkrimináció is, ennek pontos méretéről azonban nem állnak rendelkezésre egzakt adatok. A kormány a hátrányos megkülönböztetés ellen – legalábbis a jogszabályok szintjén – tett intézkedéseket. A munka törvénykönyv ugyan tilt mindenféle diszkriminációt (nem csupán az etnikait), igazi visszatartó erő azonban az egyenlő bánásmódról szóló törvény lehetne (ennek megalkotása egyébként uniós kötelezettség volt). Ebben ugyanis kimondták: megfordult a bizonyítási teher, a munkáltatónak kell bizonyítani, hogy nem alkalmazott diszkriminációt a munkavállalóval vagy a munkára jelentkezővel szemben, ráadásul milliókkal büntethetik, akinél a diszkrimináció bebizonyosodik. Egyelőre azonban igen kevés per indult, bár a különböző jogvédő szervezetek mellett már az Egyenlő Bánásmód Hatóság is működik.
Valamivel kedvezőbb a helyzetük a fővárosban vagy a nagyobb városokban élő romáknak, ugyanakkor ma már egészen elcigányosodott települések, kistérségek vannak, ahol szinte senkinek nincs munkája. És egyelőre reménye sem.
origo.hu
Kemény üzenetet küldött Gyurcsány volt felesége, szorul a hurok Magyar körül
