Számmisztika?

A kampány gyorsulásával dr. Gyurcsány madárpatológus is nagyobb sebességre kapcsolt. Ha én MSZP-fan lennék, már régen füldugóval hallgatnám miniszterelnök-jelöltemet. Legújabb gyöngyszeme: „Nem lehet bízni olyanokra egy ország sorsát, akik nem értik, hogy nem lehet kóbor kutyákat kikergetni az utcára, hogy azok rágalommal szórják tele az országot, és megvádolják a miniszterelnököt.” Lehet, hogy ezt a képzavaros hablatyot egy sintértelepi látogatás ihlette? A Ron Werber-i kommandók hol lesték a járókelőket? A Fidesz hazugsággyárát ki akarta leállítani, a volt miniszterelnököt kik tévesztik össze Hitlerrel? Milyen érzékeny lett Gyurcsány úr, az Orbán gyalázásában élenjáró kispajtás. Ha a fideszes aktivisták kóbor kutyák, akkor az MSZP-s aktivisták dögevő sakálok, akikre isten ments rábízni az országot? Vagy ez utóbbi nem fér bele Gyurcsány demokráciafelfogásába?
A szombati kampányrendezvényen egy másik cuki mondat is kiröppent a fejéből: „A Fidesz úgy fél a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől.” A Fidesznek igaza van, halálosan unjuk a számháborút. A politikusok imamalomként darálják a számokat, liciteket, százalékokat. Az egész választási csata a pártos közgazdászok rivalizálásából, „független” intézmények kinyilatkozásaiból, a média hazug vagy valós (mikor melyik hasznos) számszaki játékaiból áll. A népek kapkodják a fejüket: jobban élünk, mint valaha, rosszabbul, mint négy éve, nem élünk sehogy, most élünk igazán. Leteremtik, aki rosszul meri érezni magát, amikor alacsony az infláció, és hat százalékkal nőttek a reálkeresetek.
Rendben. Csakhogy a számok mögé nézve korántsem ilyen boldogságos esetekkel találkozunk. A kampányemberek, de a hangadó média is csak karcolja, hogy miként alakul például a hárommillió nyugdíjas átlagélete. Ha Magyarországon az átlagnyugdíjat 60 ezer forintnak vesszük, szemben az osztrák 200 ezres átlaggal, akkor rövid számolás után megérthetjük, miért jelent sokat a 13. havi, és miért lenne fontos a 14. havi nyugdíj bevezetése.
A drágulást és az áremelést ki lehet kerülni egy darabig. Nem kötelező autót tartani, primőr epret enni, étterembe járni és az operabálon táncolni. Ezekről le lehet mondani. De vannak olyan kiadások, amelyeket az életből kispórolni nem lehet. Maradjunk a fővárosnál, mivel Gyurcsány „élhető, szerethető és lakható Budapestet” ígért. Aki részletre vette meg a lakását, nagy eséllyel még fizeti. A társasházak komoly közös költséggel működnek, ezek összege évente emelkedik. Az áram áfáját most méltóztattak mérsékelni. A gázárakra nem érdemes szót vesztegetni, aki ezzel főz és fűt, annak folyamatosan nő a gázszámlája, amióta vízórákat szereltettünk fel, nyomon követhetjük a vízdíj növekedését, a csatornadíj állandó emelését. Duplán szenvednek hátrányt azok, akiknek távfűtésük van, igazságtalanul sokat fizetnek, és a rendszert nem tudják otthagyni. Saját gyógyszerszámlám mostanra 10 000 forintra hízott havonta. Közlekedni muszáj, a bérlet és a jegy ára csak emelkedik. Hiába csökken a vezetékes telefonok száma, a díjak növekednek. Aki a televízióban értéket is akar látni, annak a zsebébe kell nyúlnia. Egyik kollégám azt mondta, hogy ma már ingyen lehet internethez jutni. Ha kifizeti helyettem a havi 11 540 forintot, elhiszem neki. Internetezni nem kötelező, de akinek a munkájához kell, annak nincs választása. A felsorolásban nincs benne a biztosítás, az újság, a kenyér, a tej, a hús, a ruha, a fodrász, a könyv vagy a nyaralás számlája. Hogy olcsóbb lett a hűtőszekrény meg a színes televízió? És hány kell belőlük havonta?