A legfelsővé nőtt hatalmi ág

Ma a Magyar Köztársaságban nem az Országgyűlés, nem a bírói hatalom, nem a rendvédelem a legdöntőbb hatalmi ág, hanem a média. Ez utóbbi mindegyiket uralja. A fékek, ellensúlyok és kontroll nélkül működő média tizenhat év alatt akkorára növesztette izmait, hogy halálos csapást tud mérni bárkire és bármire, aki és ami az útjába áll, vagy keresztezi a szándékait. Aki a médiaháború okait keresi, ne tegye. Aki a jelenséget összegző könyvet keresi, ne fáradjon. A könyv ugyanúgy nem került be a nyilvánosságba, amint az akolból önként távozott Obersovszky Péter filmje vagy könyvei. A médiát ma semmi sem kényszeríti arra, hogy kis piszkos vagy nagy mocskos összefonódásaival, a hatalmi és politikai játszmák segítését vagy azokat akadályozó technikáival szembesítsék.
Ha lehántjuk a szépelgést, érdekes eredményekre jutunk. A tizenhat szabad évből az Antall-kormány négy évét végigőrjöngte a baloldali média, aztán jött Horn Gyula, akinek szívességből még a Bokros-csomagját is lenyomták az emberek torkán, bizonygatva, hogy milyen nagyszerű dolog a pénzelvonás meg a kórházbezárás. 1998-ban megújult a polgári kormányzás elleni bosszúhadjárat, ami az időközbeni választásokkal sem ért véget, most sem fog, csak bandázsváltás lesz. Ha a szocialisták maradnának, folytatódna az ellenzékellenes médiahadjárat, ha Orbán Viktor alakít kormányt, a második napon elkezdődik az a vonyítás, ami magasra hangolva újabb négy évre teszi próbára a jobboldal idegeit.
Nem az a baj, hogy vannak ellenzéki vagy kormánypárti újságok, televíziós csatornák és ott kellő munícióval berendezkedett apparátus. A baj más: Magyarországon a szabad magyar állampolgár nem kap széles körű és minden oldaláról megvilágított információt, ami segítené őt a döntéseiben. Olyan kevés a jobboldali médiamuníció, hogy a baloldali fölény, amellett, hogy nyomasztó, kimutathatóan kártékony is. A magyarok Európában a legtájékozatlanabbak, de ez nem kizárólag az ő hibájuk. Medgyessy és Gyurcsány kormánya nem türelmi időt kapott a médiától, hanem olyan elvtelen és határtalan támogatást, ami teljesen elfedi és fényezi azt az eleinte alamuszin, majd egyre bátrabban végrehajtott restaurációs törekvéseket, amelyeket a két kormány produkált a polgárok szeme láttára. Szász Károly, Járai Zsigmond, Szita Károly, Kondor Katalin, Berkecz Mária, Kósa Lajos, Polt Péter, a KSH volt vezérkara Mellár Tamással az élen mind eme próbálkozások áldozatai. Nemhogy védelmet nem kaptak a nyilvánosságtól, de a sajtó, a rádiók és a televíziók útján újabb és újabb rágalmak, illetve féligazságok kerültek a számlájukra, a védekezés csekély lehetőségével. Mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy Wittner Máriát a Nap-keltében reggel háromnegyed hétre a Kinnpadra kell meghívni, csak mert a Fidesz képviselője lesz. Viszont ki lehet pipálni: egy jobbos megvolt, jöhet a Szekeres elvtárs.
A gyehenna, ha van, nem lehet különb, mint ez a kampányidőszak s a benne égő médiabazár az összes rossz és még rosszabb produktumával. Mit mondott Kerényi? Forradalom lesz? Hol mondta? Polgári körben, az isten háta mögött? Sebaj! Forradalom, ez jó lesz! Ezzel halálra lehet ijeszteni a népeket. Egyéb se kell, mint még egy ötvenhat. Nosza: Kerényi Imre azt mondta, „ha nem a jobboldal győz, forradalmat robbantunk ki”. Előbb a Népszabadság leszüreteli a javát, majd jön a Népszava, a Magyar Hírlap, kis jegyzet, Metró újság, drága Bolgár úr, a „szakértők és elemzők” a TV2 Mokkájában Havas Henrikkel, a Nap-keltében Orosz Józseffel. Nos, itt álljunk meg egy pillanatra. Oly sok szó esik a jobboldal elfogultságáról és szakmai hiányosságairól, hogy fel kell tenni a kérdést: milyen alapon és mihez viszonyítva lehet megítélni Havas Henrik, Bánó András vagy Orosz József médiateljesítményét? A TV2 rájött, hogy nekik ez a választás nagyon fontos, ezért a reggeli fecsegések helyett megindították a Mokka című kétszemélyes agitkájukat. Betárazták az agitációs propaganda csodafegyverét, Havast. Eredeti figura, aki műveletlenségét és információs hiányosságait verbális agresszióval leplezi. Havasnak sokat köszönhet a baloldal: kimosdatást, elvtársi építő kritikát, féligazságok sulykolását, kellemetlen ügyek bagatellizálását. A jobboldalt viszont naponta alázza porig. Havast, ha nem kebelbeli a vendége, nem is érdekli annak véleménye: saját verzióját odaerőszakolva pusztán díszletnek használja a meghívottat. Orosz József más. Ő képtelen féken tartani az arcát és indulatait. Mindig akkor veszti el türelmét, amikor fideszes politikus kerül a manikűrözött körmei közé. Orosz József igazából Gyurcsány Ferencért rajong: a Klubrádió emlékezetes percein feszengett és röhögött az ország fogékonyabb fele. A szervilizmus és a szakmai önfeladás ünnepeltek ott: Orosz elsírta magát Gyurcsány emberi „nagysága” láttán. Bánó András megint másra veszi a figurát: ő kineveti, vagy kigúnyolja áldozatait. Már Havas viselkedése is felvet egy csomó médiaetikai problémát, de egy kereskedelmi csatorna elbújik a nézettségi hivatkozások mögé. De mi van a közszolgálati csatornán? Elvégre a Nap-kelte ott tanyázik. És huzigálhatják a strigulákat, a Kereszttűzbe bérlete van Lendvainak, Kókának, Hillernek, Kunczénak, Dávid Ibolyának. Az MDF elnöke jó példa arra, miként működik a média. Dávid Ibolya nemszeretem teremtés volt, mert Orbán minisztereként szembement a köztársasági elnökkel, és nem írta alá Kunos Péter kegyelmi kérvényét. Ám abban a pillanatban, ahogy pártjából eltávolította a lakiteleki magot és az MDF lyukas ladikját a baloldal vizeire kormányozta, Dávid Ibolya sztárrá változott. Háromszázalékos pártja miniszterelnöknek jelöli, és ezen a nyilvánosság nem vihog, hanem címlapra rakja, szerepelteti, kérdezi, súlyos politikussá avatja. Minden leszerepelt politikust vagy valahai közéleti személyt tárt karokkal várnak, aki Orbán Viktorra bármilyen ocsmányságot képes produkálni (lásd: Mayer Aranka).
A média tervszerűen dolgozik, most éppen megsértődött, mert Stumpf István azt találta mondani, hogy tíz-tizenkét ember határozza meg, miből lesz hír, kit és mit kell elhallgatni. Semjén Zsoltból, Mikola Istvánból és Kövér Lászlóból mindig botrányos hír lesz, mert azon kevés politikusok közé tartoznak, akik nem „fekszenek be” a médiaelitnek. Hogy milyen érdekek és viszonyok vezérlik ezt a csoportot, talány. Az biztos, hogy ami most van, az minden, csak nem kiegyensúlyozott értékelvű médiaviszony. Ó, hogy az utóbbi hónapokban hány „ügy” volt, ami elvitte a Fittelina, a Nomentana, az őszödi üdülő, a Gyurcsányék által elpazarolt hitelek, az eladósodás számonkérésére fordítható drága időt és lapfelületet. Mit izzadtak össze a televíziósok, a napi- és hetilapok, az internetes hírportálok, hogy melyik jobbos politikust vagy közszereplőt lehet „tetten érni”, leleplezni, kicsinálni, szétégetni, nevetségessé vagy hiteltelenné tenni. Mit nyomoztak a Magyar Vizsla nyomdája, papírja, kiadója után. Hogyan lehet félremagyarázni Orbán Viktor bármelyik mondatát. Ráadásul a tévériporterek álságosan kérdeznek: kérdéseik rendszerint hivatkozások: „Mit szól ahhoz, hogy X pártelnök, frakcióvezető, képviselő ezt vagy azt mondta, a Magyar Nemzet ezt vagy azt írta” – itt kijár egy fintor vagy cinkos pillantásváltás, mert a Magyar Nemzet nem újság, a Hír TV nem tévé, a Demokrata nem mérvadó, és csak azért idézik, hogy legyen intonáció a pocskondiázáshoz.
Van egy tévéműsor, a legutóbbi adásában azt kellett kitalálni óriási hahota közepette, hogy: mellprotézis. Ez az érték, amit a felsorolt média ma nyújtani tud. A nulla hatványozottan is nulla.