Hogyan értékeli Lányi András az Élőlánc vezetőjeként a Király utcával kapcsolatos ügyészségi döntést? A Zengőre tervezett lokátor építésének megakadályozása után ez ismét olyan ügy, amelyben a civil társadalom képes volt érvényesíteni az akaratát – legalábbis jogilag.
– Nemcsak a Zengő és a Király utca 40. ügyében jártunk sikerrel: a genetikailag módosított termékekre kimondott moratórium fenntartása és a Duna-partra tervezett kétszer két sávos út elkészítésének megakadályozása is civil sikernek tekinthető. Ez azonban még mindig nem elég ahhoz, hogy az általánosságban tapasztalható rombolást megakadályozzuk. Az ügyészségi döntésnek két tanulsága van: az egyik az, hogy van igazság a földön, a másik az, hogy az igazság nem számít. A házat valószínűleg így is lerombolják; a jogellenes bontás alatt sikerült a Király utca 40. állapotát annyira lerontani, hogy hihetőnek hangzik a statikusok szakvéleménye, amely szerint életveszélyes az épület – de nem engednek be senkit, hogy ennek utánajárjon. A legnagyobb baj, hogy a VI. és a VII. kerület összejátszása folytán – te kiadod az én kerületemben folytatott bontásokra az engedélyeket, és fordítva – több értékes, városképi jelentőségű épületet fenyeget ugyanez a veszély, így a negyed elveszítheti eredeti arculatát és idegenforgalmi vonzerejét.
– Az Élőlánc Magyarországért ökopártként definiálja magát. Hogy függ össze az ökopolitika egy városépítészeti kérdéssel?
– Mi nem a környezetet védjük, hanem az életformák gazdag változatosságát. Ebbe a kulturális örökség ugyanúgy beletartozik, mint a természet épsége. Éppen azért alakultunk, hogy az ehhez hasonló ügyekben hasznossá tegyük magunkat. Nehéz az ökológiai politika alapelveit meghatározni: éppen az ellen vagyunk, hogy egyszerű formulákkal, elvont doktrínákkal lehessen kormányozni. Azt hiszem, a politikának csak az volna a dolga, hogy elhárítsa azon korlátokat, amelyek az embereket akadályozzák abban, hogy maguk döntsenek a sorsukról. A politika gondoskodjon az igazságos közteherviselésről – ami ma nincs: az elit nem adózik, a szegények alig, így a középosztály tartja el a társadalmat –, a befolyt pénzből pedig gondoskodjon a közszolgáltatásról. Ma ehelyett a közszolgáltatások és a közjavak kiárusítása folyik; egy elvetemült politika ebből próbálja megteremteni a működő gazdaságot. Ez olyan, mintha egy gyerek nevelését abból fedezné a szülő, hogy eladogatja a gyerek ruháit, aztán a tankönyveit, aztán magát a gyereket is…
– Magyarországon – részben az elmúlt kommunista diktatúrának köszönhetően – kevés élő hagyománya van a civil szerveződésnek. Milyen társadalmi bázisra alapoznak?
– Volt ennek hagyománya: Széchenyi éppen azért tartotta fontosnak a különféle polgári kulturális egyesületek létrehozását, mert olyan országban, ahol a hatalom lényegében idegen kezekben van, mindennél nagyobb jelentőségű a társadalom önszerveződése, ha valamit el akar érni. A jelen helyzetet nézve meghatározó a pártállam öröksége: az uralkodó elit és a társadalom közti távolság nem lett kisebb. Sajnos a fásult beletörődés bénítja az önszerveződés igényét; kevesen hiszik, hogy a maguk erejéből képesek lennének a változtatásra. Pedig csak a sikeres együttműködés tapasztalata erősítheti a civilek összefogását. Ebből a szempontból jó jel, hogy szaporodnak azok, akik helyeslik tevékenységünket. Tenni azonban már jóval kevesebben hajlandók. Erre jó példa, hogy a Király utca lakói nemegyszer a pokolba kívántak minket. Ők azt látják, hogy egyre nehezebb élniük egy lerobbant városrészben. Ezek a házak értéket képviselnek, de az értéket csak a kormányzat és az önkormányzat együttműködése képes megmenteni, csak ők tudnák biztosítani az emberhez méltó életkörülményeket a lakóknak. Ezt nem teszik, sőt éppen arra spekulálnak, hogy a pusztulni hagyott házakat mikor hagyja el az utolsó lakó – az emberek a maguk erejéből nem állnak ellen, inkább elköltöznek minél hamarabb. Az Élőlánc épp a közöny és a beletörődés ellen jött létre, azért, hogy bátorítsuk és kezdeményezzük a helyi közösségek törekvését arra, hogy sorsukat a saját kezükbe vegyék. Ahhoz, hogy a többpárt-államot valódi demokráciává tegyük, biztosítani kellene a döntéshozatal nyilvánosságát, a társadalmi ellenőrzést és a decentralizálást – enélkül nem teremthető meg az emberléptékű és emberközpontú gazdaság, és a környezet is védhetetlenné válik.
Megszületett az ügyészségi döntés, hogy le kell állítani a Király utca 40. bontását, amely ennek ellenére tovább folyik. Mit szól ehhez az ÓVÁS! Egyesület? Tud még tenni valamit?
– Február 28-án tartottunk nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol elmondtuk, hogy a Király utca 40. bontása már nem a városvédelem ügye. Ez a hatóságok teljes tehetetlenségét, a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer tarthatatlanságát mutatja; és a VI. kerületi önkormányzat vezetőinek példátlan cinizmusát. Mindemellett felveti azt a kérdést is, miképp lehetséges az, hogy a kerület mindenféle hatósági, politikai és büntetőjogi következmény nélkül bonthat a világörökség védőzónájában, műemléki védelem alatt álló területen? Hogy lehet az, hogy az illegális bontást nem lehet megállítani? Hogyan történhet meg, hogy az életveszély elhárításáról – szerintünk egyébként a hatályos jogszabályok megkerülésével – hozott határozat végrehajtásával kapcsolatban az építésügyi hatóság csak az egyesület többszöri felszólítására és képi bizonyítékainak bemutatása után hajlik arra, hogy egyáltalán körülnézzen: mi zajlik a helyszínen. Úgy látjuk, hogy a következő napokban csak ismételni tudjuk önmagunkat: nyilvánvalóan lesz újabb tüntetés, újabb beadványok, újabb sajtótájékoztatók. Azt, hogy ez vezet-e eredményre, most még nem tudom megmondani.
– Az egyesület nem csak a Király utca 40.-kel kapcsolatban hallatta a hangját: megalakulása óta próbálja megvédeni Belső-Erzsébetváros építészeti örökségét. Milyen céllal és mikor jött létre a szervezet?
– Az egyesületet 2004 nyarán alapítottuk, amikor a VII. kerület a Holló utca 11.-ben az ezüstműves ház elbontására készült. Bíztunk benne, hogy sikerül megmenteni, de a magyar és a nemzetközi sajtó figyelmétől kísérve is elvesztettük. Az egyesület célja akkor is az volt, és ma is az, hogy megvédjük a régi pesti zsidó negyedként ismert, a XIX. század első felében kialakult pesti városrészt. A kezdetektől fogva azt próbáljuk elérni, hogy ez a várostörténeti, építészeti és vallási szempontból is értékes terület megújuljon úgy, hogy minden régi épületét megőrizzük.
– Milyen eszközeik vannak erre?
– Az attól függ, mi az éppen esedékes tennivaló. Ha kell, akkor használjuk a jogszabályok kínálta lehetőségeket, mint most, a Király utca 40. ügyében. Ha azt szeretnénk, hogy a negyeddel kapcsolatos információk eljussanak az emberekhez, akkor igyekszünk látványos sajtóakciókat szervezni. 2004 nyarán ilyen volt például, amikor az újságírókat a kibérelt margitszigeti mikrobuszon körbevittük a negyedben, komoly közlekedési káoszt okozva. Végső eszköz a demonstráció, ami már tényleg a komoly elégedetlenséget jelzi – legalábbis annak, aki ért belőle.
– Az önök információi szerint mely házakat veszélyeztet még bontás?
– Több korai klasszicista ház van kitéve közvetlen veszélynek, azaz bontásnak, amelyeken jelentős átépítést, ráépítést terveznek többek között a Dob, a Kazinczy, a Kisdiófa, a Klauzál és a Kertész utcában.
– Ezek védelmében terveznek újabb akciókat?
– Természetesen! Hogy milyen akciókat, azt majd a helyzet hozza.
– Milyen az együttműködés a többi civil szervezettel? A Király utca 40. előtt többek között a Critical Mass, az Élőlánc Magyarországért, a Védegylet és a Zöld Fiatalok képviseltette magát, nemegyszer történtek „keresztbe szervezések”. Segít az ÓVÁS!-nak ez a civil buzgalom?
– Eddig nem működtünk együtt más civil szervezetekkel. Most azonban megtettük, mert úgy gondoltuk, minél több más és más szegmensben működő szervezet csatlakozik, annál kevésbé támadható, annál kevésbé vádolható kvázi egyoldalúsággal az ÓVÁS!. Az persze más kérdés, hogy hogyan tudunk együttműködni. Problémák vannak, de ez csak abból adódik, hogy nem ismerjük elég jól egymást.
– Együttműködnek-e a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal?
– A kezdetektől fogva együttműködünk a hivatallal. Szerintem igen jó kapcsolat alakult ki közöttünk, bár kétségtelen, hogy sokszor nem érezzük eléggé határozottnak a munkatársaikat. Azt gondoljuk, hogy ilyen országos hatáskörű hatóságnak igenis minden rendelkezésére álló eszközzel védenie kell a kulturális örökséget, és e téren nem lehet visszarettenni az esetleges konfrontációktól. Szeretnénk, ha a KÖH például az építési törvényben számára biztosított jogokat következetesen és határozottan érvényesítené akkor is, ha mások megpróbálják arról meggyőzni, hogy még sincs annyi eszköze, mint az egyébként a jogszabályokból következik.
origo.hu
Vitray Tamás találkozott a Magyarországon kószáló medvével
