Máris heves ellenállásba ütközött a párizsi kormány a szociális rendszer megújításának kezdetén: a hetek óta tartó diáktüntetések után kedden általános sztrájkkal is szembe kell néznie. Az egyetemi ifjúság – most már a legnagyobb szakszervezeti tömörülésekkel együtt – az „első munkavállalási szerződés”, francia rövidítéssel CPE ellen tiltakozik, mégpedig igen hevesen. Számukra nem létezik más megoldás, csak a törvény visszavonása, amelyre azonban a kormány nem hajlandó. Vajon tényleg nem lehet megreformálni Franciaországot, minden jobbító kísérlet dugába dől? – teszik fel a kérdést az elemzők.
A kabinet – legalábbis lapzártánkig az elnök támogatását maga mögött érezve – eltökélt abban, hogy semmilyen külső nyomásnak nem enged. Ellenben párbeszédre hajlandó a társadalmi partnerekkel – még a törvényt alapjaiban elvető egyetemistákkal, a helyzetet meglovagoló szakszervezetekkel s vállalkozók csendes csoportjaival is –, sőt változtatásokat is el tud képzelni a törvényerejű szerződésben.
De miért ragaszkodik egy nem is annyira nagy horderejű törvényhez Dominique de Villepin kormányfő? Szerinte – és mások szerint is – a reformok sorsa múlik azon, hogy a francia társadalom elfogadja-e ezt a fiatalok munkához való jogát javító intézkedést. Ha ezért nem tud kiállni, akkor le is mondhat.
Dominique de Villepin éppen azért került a kormány élére, hogy orvosolja Franciaország első számú gondját, csökkentse a tíz százalék körüli munkanélküliséget, amely évek óta megbénítja az országot. Az állástalanság réme az egész ország gazdasági teljesítőképességét viszszafogja. Az európai uniós alkotmányt elutasító tavaly májusi népszavazás után egyértelműen kiderült: többek között a négymillió munkanélküli és a félelem vezetett a határozott nemhez.
Jacques Chirac államfő nem véletlenül fordult hű kapitányához, Dominique de Villepinhez, hogy reményt adjon az országnak: igenis le lehet faragni a munkanélküliséget, és visszaadni a franciák jövőbe vetett hitét. Ha ezt a már-már varázslói tettet végrehajtja, akkor a jelenlegi kormányfő ölébe hullhat az annyira vágyott legfelső hatalom, elnyerheti az elnöki széket a 2007-es választásokon. Chirac bizalmi embere kivételes magabiztossággal és a franciák tömeges rokonszenvétől övezve kezdte meg ténykedését tavaly nyáron. Aztán jöttek a váratlan őszi külvárosi zavargások, ami ismét megerősítette a kormány tagjaiban és a szakértőkben azt a meggyőződést, hogy a peremkerületekben élő bevándorlók gyermekeinek is munka kell, hiszen körükben esetenként negyvenszázalékos az állástalanság. A munkaalkalom nemcsak hogy segít némileg leküzdeni az anyagi gondokat, hanem hozzájárul a többségi társadalomba való beilleszkedéshez is.
Az év végére a munkanélküliségi ráta – csodák csodájára – majd egy százalékkal visszaesett. Jó úton járunk – öntötte el a lelkesültség a Villepin-hívőket, hiszen hasonló mutatványt csak akkor láttak, amikor a szocialista Jospin miniszterelnök bevezette a 35 órás munkahetet. A kormány az elért eredményeket egyrészt a munkaerőpiacon létrehozott új munkavállalási szerződésnek (CNE) tudta be. Az új törvény alapján szerződtetett emberek száma alig néhány hónap alatt elérte a 280 ezret. Ám a szakértők szerint az augusztustól eltelt idő oly csekély, hogy abból nem lehet levonni távlati következtetéseket. Ráadásul azt sem lehet még pontosan tudni, hogy a más szerződéssel – Franciaországban jelenleg mintegy harminc munkavállalási jogkör van érvényben – foglalkoztatottak közül hányan váltottak át a sokkal kedvezőbb CNE-rendszerre. Tehát nem biztos, hogy az intézkedés ilyen nagy számban, ilyen rövid időn belül ennyi új munkahelyet teremtett.
Villepin környezetében azonban olyan nagy volt az öröm, hogy karácsony táján megfogalmazódott az újabb gondolat: létrehozzuk az első munkavállalási szerződést, amely gyakorlatilag a CNE kisöccse, és a fiatalokat segíti munkához. A kormányfő nem teketóriázott, már január közepén előállt új technokrata elképzelésével, amely a CPE névre hallgatott. A kabinet gyakorlatilag nemcsak a parlamenti vitát mellőzte – ugyanis sürgősséggel tárgyalták a kérdést –, de még a társadalmi szereplőkkel sem egyeztetett, mondván, a CNE nagy sikert aratott, ezt sem fogadhatják másként. Pedig a kormány nem egy tagja óvatosságra intette a miniszterelnököt az ifjúság kérdésében. A jobbközép kabineteknek amúgy sem volt sikerük a fiatalsággal kapcsolatban meghozott törvényekkel: húsz év óta a heves ellenállás, a megmozdulások, a diáktüntetések miatt mindegyik intézkedést, tervezetet vissza kellett vonniuk. Bármely kormányintézkedésről – és itt nem csak jobboldaliról beszélünk – megjósolhatatlan, hogy a fiatalokból milyen érzelmeket vált ki. A miniszterek erre is nyomatékosan felhívták Villepin figyelmét. Jól értesült források szerint még Sarkozy belügyminiszter, a jövő évi köztársaságielnök-választáson a kormányfő legfőbb riválisa is arra próbálta rábírni a miniszterelnököt: hagyja a fiatalokat, inkább az egységes munkavállalási szerződésre összpontosítson.
*
Az 1986-os eset – amikor a szocialista Mitterrand elnökkel a jobbközép Chirac volt társbérletben kormányon – Malik Oussekine-ügyként vonult be a köztudatba. Az egyetemi autonómiát megreformáló intézkedések ellen tiltakozó megmozdulásokon a francia rohamrendőrök megölték Malikot. Természetesen a törvénytervezetet visszavonták. Hiába adták azonban parancsba a tüntetőkkel szemben álló rendőröknek a kesztyűs kézzel való bánásmódot, hogy csak a legszükségesebb intézkedéseket tegyék meg a maguk védelmében, a múlt szombati megmozduláson az egyik szakszervezeti vezető súlyos sérüléseket szenvedett. Kedden a tüntető kómába esett, ami a sajtó szerint most Villepin kormányfőnek okoz álmatlan éjszakákat.
Dominique de Villepin figyelmen kívül hagyta az óvatosságra intő sugalmazásokat, e hónap elejére gyorsított eljárásban már a szenátus is elfogadta a törvényt. De mi is az olyannyira vitatott első munkavállalási szerződés, amely ilyen heves indulatokat vált ki? A kormány szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert a francia fiataloknak tanulmányaik elvégzése után „nyolc–tizenegy évet kell várniuk, míg megszerzik első munkahelyüket”. Ez az idő feleannyi az unió más, Franciaországhoz hasonló fejlettségű országaiban. A szakértők ugyancsak kételkednek a kabinet által megadott adatban, az azonban biztos, hogy jó, ha négy francia fiatal közül három talál munkát. A CPE ezért az első munkába állást kívánja megkönnyíteni, mégpedig úgy, hogy az állam a 20 főnél több dolgozót foglalkoztató magánvállalkozásoknak különböző járulékkedvezményeket nyújt, ha 26 évnél fiatalabb munkaerőt alkalmaznak.
A legvitatottabb pont, amely a diáktüntetéseket kiváltotta, az a munkaadóknak nyújtott biztosíték, miszerint két esztendeig bármikor indoklás nélkül elbocsáthatják az ily módon felvett fiatalt. A CPE magyarán kétéves próbaidőnek számít, amely alatt bárkinek, aki nem megfelelő, fel is út, le is út. Ám vannak a munkavállalót érintő előnyök is. A munkaszerződés aláírásának pillanatától az egyén jogosult az állam által nyújtott lakhatási támogatásra. Az állásban eltöltött első hónap után joga van szakmai képzésre. Ha négy hónap elteltével bocsátják el, akkor végkielégítést kap. Ha a fiatal fél évet munkában tölt, megilleti a munkanélküli-segély. A kormány és a bankok közötti megállapodás révén a CPE-rendszerben dolgozók is vehetnek fel kölcsönt, mintha stabil állásuk volna. A két év letelte után „státusba” kerül a munkavállaló, azaz ezentúl a munka törvénykönyve lesz érvényes rá és a munkáltatóra egyaránt, amely Franciaországban igencsak sok „kivívott jog” alapján az előbbinek kedvez.
A szűnni nem akaró tiltakozások után és a társadalmi partnerekkel folytatott megbeszéléseket követően Villepin hajlik arra, hogy egy évre szűkítse az indok nélküli elbocsátás lehetőségét. Különösen a nagytőkésekkel való találkozója után, akik szintén nem ellenezték ezt az elképzelést. Felmerült az is, hogy a fiatalok „gondozót” kapnak, aki segít megoldani munkahelyi problémáikat. A kormányfő ígérete szerint félévente felülvizsgálják az intézkedés végrehajtását, hiszen majd a gyakorlat eldönti, mit kell megváltoztatni.
Ha valakit fel sem vesznek, azt el sem lehet bocsátani – érvelnek a Villepin-intézkedés hívei. Ugyanis Franciaországban épp ez a helyzet: ha egy vállalkozónak szüksége volna munkaerőre, dehogy fordul meg a fejében egy fiatal felvétele, akit hosszú időn át kell tanítani a munka legalapvetőbb csínjára-bínjára is. Most viszont a vállalkozók osztanak, szoroznak, és a jelek szerint készségesebben alkalmaznak majd fiatal munkaerőt, ha a törvény a tervek szerint a jövő hónapban hatályba lép. „Ez jó törvény – nyilatkozta a francia iparkamara egyik képviselője. – Módosítani, jobbítani természetesen lehet, de Franciaországnak épp arra van szüksége, hogy megmentsük.”
Anekdotába illő eset történt a közelmúltban, amikor a francia költségvetési miniszter Hongkongban az egyik leggazdagabb kínai milliárdossal ebédelt, aki Franciaországban vett parfümgyárat. A kínai áradozott a CPE-rendszerről, hogy ez kell Franciaországnak, végre beindul a munkaerőpiac, fellendül a gazdaság. A távol-keleti üzletember már-már többet tudott a törvényről, mint francia vendége, akinek megszólalt a zsebében a mobiltelefon: sms-ben jelentették neki a CPE-ellenes párizsi diáktüntetéseket.
Az is érdekes helyzet, hogy a legvehemensebben azok tiltakoznak az új intézkedés ellen, akiket úgyszólván nem is érint a törvény – az egyetemisták. A szerződés kifejezetten az alacsonyan képzetteknek próbál meg segíteni az elhelyezkedésben. Az elmúlt hetek diáktüntetésein a szemtanúk szerint alig lehetett külvárosi fiatalokat látni, jóllehet a munkanélküliség épp az ő köreikben látványos. Talán nem éreznek sorsközösséget az egyetemistákkal. A képzetlenek között 40 százalékos az állástalanság, az érettségizettek táborában 20 százalék körüli, míg a diplomával rendelkezőknek csak nyolc-kilenc százaléka keres munkát. Egyébként a CNE-rendszert, tehát az új alkalmazotti szerződést, amely főleg az idősebb korúakat érinti, eddig szinte kizárólag csak a nem vezető rétegek vették igénybe, akiknek nem volt érettségijük.
Most Dominique de Villepin bepótolhatja azt, amit a törvényhozás szakaszában elmulasztott: tárgyal mindenkivel, aki a Matignon-palota környékén előfordul. Jártak nála nagyiparosok, a diákok képviselői, szakszervezeti vezetők, a szünetekben meg fogadta kormánya tagjait. A miniszterelnök váltig kitart álláspontja mellett, kész szembenézni a jövő heti franciaországi általános sztrájkkal is. Maga mögött tudja Chirac elnök „teljes és feltétlen támogatását”, csak az a kérdés, hogy meddig. A kormányfő kétségtelenül arra játszik, hogy idővel alábbhagy a tiltakozás, és lecsitul a tömeg. Ám a szakszervezetek nem várt aktivizálódása új lendületet adhat a tiltakozó mozgalomnak. Sajnálatos fejlemény volna, ha meghalna a tüntető, aki egy párizsi kórházban kómában fekszik. Talán akkor már nem is lenne olyan légből kapott a párizsi sajtó híresztelése, hogy Dominique de Villepin belebukhat az első alkalmazotti szerződésbe, amely számára az utolsó lenne kormányfőként.
Akinek korántsem mindegy, hogy mi lesz a játszma vége, az Nicolas Sarkozy. A belügyminiszter, bár a múlt hét végén órákon át tárgyalt a kérdésről Villepinnel, alig nyilatkozott. Egyedül a tüntetések elején nevezte huligánoknak azokat, akik törnek-zúznak. Visszafogottsága mögött az is meghúzódhat, hogy más elképzelései vannak a francia szociális rendszer reformjáról, mint Villepinnek. Sarkozy óvatosabban nyúlna a rendszerhez, tudván, honnan érkezhet a vihar. Mindenesetre szinte pillanatok alatt sikerült Dominique de Villepinnek öszszetörnie azt a képet, amely a franciák képzeletében élt róla, népszerűsége hetek alatt mélypontra zuhant. Talán már arra sem kell sokat várni, hogy erőpróbájukban Nicolas Sarkozy is határozottan megszólaljon. A francia belpolitikában jó ideje minden a jövő évi elnökválasztásról szól.
origo.hu
Orbán Viktor elmondta, mit, és miért kell megakadályozzanak a magyarok – videó
