Stabil volt a forint

Emelkedéssel zárta a kereskedést tegnap a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. A forgalom 20,20 milliárd forint lett, ami azt jelezte, hogy némi fellendülés mutatkozik a piacon. A forint árfolyama az euróval szemben valamennyit erősödött, sőt a BÉT zárásakor 1,50 forinttal állt előző szintje felett. Elemzők elmondták, hogy napközben gyengülés jelentkezett, majd az izlandi jegybank 75 bázispontos kamatemelését követve nyugalom honolt a devizapiacokon.

Munkatársunktól
2006. 03. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekedéssel nyitott, majd napközben 23 000 pont fölé emelkedett az index. A hazai tőzsdei indikátor sokáig tartózkodott a 23 000 pontos határvonal közelében, de a kereskedés végén az eladói pozíciót felvevő befektetők 22 927,63 pontra húzták vissza az értékét. A nap végén a BUX 98,49 ponttal, azaz 0,43 százalékkal állt előző szintje felett.
Tegnap a forgalom 20,20 milliárd forintos volt, ez azt jelezte, hogy némi élénkülés mutatkozott a parketten, a befektetők főként a Mol-, az OTP- és a Richter-papírok iránt érdeklődtek. Az olajipari cég részvényei 0,2 százalékkal lettek olcsóbbak – a vezető részvények sorából egyedüliként gyengült az áruk. A banki papírok 0,7, a gyógyszergyáriak 1,9 százalékkal erősödtek. A szerdai napon dráguló Egis-papírok 4,5 százalékkal korrigáltak, azaz áruk gyengülőben volt. A gyógyszeripari cégek árfolyamában kialakult változásokat a térségben jelentkező felvásárlási aktivitással lehet indokolni – nyilatkozta több befektető.
A Magyar Telekom részvényei 0,31 százalékkal, 975 forintra drágultak, a távközlési cég jelezte, hogy nem tartja meg április végén a 2006. évi rendes közgyűlését, mivel a cég pénzügyi eredményeinek auditálása még folyamatban van. A közlemény szerint a társaság az audit lezárulását, illetve a szükséges igazgatósági döntések meghozatalát követően teszi közzé a közgyűlés pontos idejét, valamint az osztalék összegére vonatkozó javaslatot. A közlemény emlékeztet, hogy a tavalyi gazdálkodásról szóló, februárban közzétett gyorsjelentésben a Magyar Telekom jelezte, vizsgálatot folytat az egyik leányvállalata által csaknem 700 millió forint értékben megkötött szerződések ügyében. A kis forgalmú részvények sorából a mostanság sztárokká avanzsált Fotex-, Synergon-, Rába- és Danubius-részvények drágultak jobban.
A bankközi devizapiacon az eurót 265,40–265,50 forinton jegyezték, másfél forinttal a szerdai 267,00–267,20 forint alatt. A kereskedők szerint régiószerte konszolidáció ment végbe. Mérsékelt átmeneti gyengülést okozott napközben az izlandi jegybank vártnál nagyobb, 75 bázispontos alapkamat-emelése, de később megnyugodtak a kedélyek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.