Szabad, királyi

k ö n y v e s h á z

Európa – sőt az azon kívüli újkori kultúrállamok – civilizációja a görög és római városokéban gyökerezik. Az ókori városközösségek alkotmánya, intézményei, gazdasági, katonai rendszere és művelődése két évezrede szolgál mintául a társadalmak berendezkedéséhez. Gyakorta hallott lózung, hogy a demokráciánál nem találtak ki jobb rendszert, azonban akik ezzel hozakodnak elő, sosem teszik hozzá, hogy a klasszikus demokráciákban csak az arra érdemeseknek volt joguk – szintén csak arra érdemes – vezetőket választani.
Jóval későbbi fejlemény, hogy Magyarországon az 1500-as évek végétől Bártfa szabad királyi város (ma: Bardejov, Szlovákia) tanácsurai római stílusú tógát viseltek, olyan hatalmas tekintélyük volt, eközben az egyszerű iparos polgárok és családjuk szintén jog- és vagyonbiztonságban éltek. A két, időben és térben egymástól távoli történelmi világot tanulságosan fűzi egymáshoz az Árpád-házi uralkodók idején hazánkban végbement városfejlődés. A magyar középkort alaposan ismerő Hóman Bálint (1885–1951) először 1908-ban megjelent összefoglaló igényű tanulmánya után sokan próbáltak újat mondani e tárgyról, azonban pikáns módon a marxizmus kilátótornyából sem sikerült távolabb látniuk az általuk lenézett, „pozitivistának” titulált tudomány avatott szakértőjénél.
Hóman korai feudális városaink keletkezésétől a XIII. század végéig írja le a fejlődést. Esztergom polgárainak már 1201-ben olyan erős közösségi jogaik voltak, hogy szembeszegülhettek az érsekséggel is. A IV. Béla király által a tatárjárás utáni évtizedekben kibocsátott, illetve megerősített szabad királyi városi privilégiumok pedig – divatos kifejezéssel – olyan gazdasági légkört teremtettek az országban, amely a következő két évszázadban európai mértékkel mérve is csodálatra méltó felvirágzást eredményezett. A szerző a manapság korszerűnek ítélt szempontok mindegyikének eleget téve ismerteti a városokat alkotó etnikumok, a társadalmi és érdekcsoportok, az autonómia, a piacok és a gazdasági fejlődés kérdéseit, a polgári osztály kialakulásának törvényszerűségét. Mindehhez az elmúlt csaknem száz év alatt alig tett hozzá valamit a szaktudomány.
A kötet már a 23. abban a sorozatban, amely az Attraktor Kiadónak köszönhetően újra hozzáférhetővé teszi a klasszikus magyar társadalomtudomány elfeledésre ítélt, évtizedek óta legfeljebb könyvtárban hozzáférhető munkáit. Jó szívvel ajánljuk a napjaink városi létének gondjaival láthatóan csekély eredménnyel bajlódók figyelmébe is.
2004-ben, tehát majd egy évszázad elteltével íródott egy másik könyv, amely a magyar városok történetével foglalkozik. A kettőt nem sportszerű egymáshoz mérni, hiszen míg az előbbi tudományos tényekre alapozott, tömören és szabatosan megfogalmazott stúdium, a másik – dr. Takács Sarolta munkája – képekkel gazdagon illusztrált albumféleség. Műfajának meghatározása sem egyszerű, ezért a címéből kell kiindulnunk – amint a fogyasztó teszi a könyvesboltban, amikor megveszi –: Városépítés Magyarországon. Harmincvalahány oldalon át olyan általános ismertető olvasható benne az őskőkortól a szkítákon, keltákon, hunokon és avarokon át a magyarok rokonságáig, amely zavaróan hasonlít az iskoláskönyvek és az újabb kiadású lexikonok idevágó szövegeihez, majd megyék szerint következik a legkülönbözőbb települések útikönyvszerű felsorolása Városépítés az országban címmel. Szentendréről megtudjuk a Kovács Margit Múzeum pontos helyét (utca, házszám), Szekszárdról, hogy Liszt négyszer látogatta meg ott lakó barátját, Salgótarjánról pedig azt, hogy „építészeti rekonstrukciója és szellemi életének pezsdülése 1956 után kezdődött (sic!)”. Abból a furcsa adatból, hogy Esztergom „Budapesttől mindössze 34 kilométerre, egynapi járóföldre” van, legfeljebb az derül ki, hogy a könyv kiadója megspórolta a szerkesztő munkadíját, arra azonban már nehéz ésszerű magyarázatot találni – a könyv címe alapján végképp –, vajon miért szerepel benne Hollókő, Boldogkőváralja, Máriapócs több más faluval meg a hortobágyi pusztával, amikor például Zala megye legérdekesebb, XVIII. században tervezett-telepített városáról, Nagykanizsáról egy szó sem esik. A színes képtechnika mellé mintha kis hamis illat járulna.
(Hóman Bálint: A magyar városok az Árpádok korában. Attraktor Kiadó, Gödöllő–Máriabesnyő, 2005. Ára: 1900 forint. Dr. Takács Sarolta: Városépítés Magyarországon. Officina ’96 Kiadó, 2004. Ára: 5990 forint)