A szocialisták miniszterelnök-jelöltje újra „történelmi” beszédet fogalmazott. Szándékosan nem neveztem a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, hiszen a mindennapi kóborkutyázás, nagygyűlés, városi séta és Totó kutya mellett a kormányzásra hogyan is jutna ideje! De nem is itt kellene kezdeni ezt az egészet. Egy kicsit messzebbről.
A nyolcvanas években történt. A b.-i tsz párttitkárának eszéről már akkoriban legendák születtek – vagy legalábbis születhettek volna, ha amolyan legendaszülő korokban élünk. Az egyik szerint, amikor még működött a helyi tsz, s ő abban párttitkárként szakértett, egyszer véletlenül olvasott valami szintén szakértő könyvet, amelyben a meggyszedés kezdetének idejét napra meghatározták, mondjuk így: a meggyet július 4-én kell elkezdeni szedni. S bár a tsz gyümölcsösében még nem érett meg a meggy, de az is tényálladék volt, hogy július 5. volt, tehát a marxista–leninista szürkeállomány szerint már egy egész napot késett a betakarítás. Az elnök elvtárs meg éppen önmagát érlelte valami víz mellett, szabadságát töltve, így aztán a párttitkár elvtárs kirendelte a munkásokat a meggyszedés frontjára, harcba szólítván a szocialista népgazdaságért a tsz-tagokat. Így szedték le a meggyet abban az évben éretlenül, de marxista időben, s régebbi korokban talán születhetik ebből egy-egy közmondás, mondjuk, hogy: „éretlen, mint a b.-i meggy”, vagy „annyi esze van, mit a b.-i párttitkárnak”, de úgy látszik, az a kor nem kedvezett a közmondásoknak (talán ehhez is kellett volna a „köz”), mert híre sem nagyon ment az esetnek. Talán mert ilyen szakértés bárhol előfordulhatott, vagy ténylegesen elő is fordult. És szégyenét szemlesütve, magában őrizte a falu.
A meggyszakértő párttitkár négy ciklus óta a falu polgármestere. Ezt akartuk? Erre szövetkeztünk a nyolcvanas években, vállalva a meghurcoltatásokat, megaláztatásokat, kirúgásokat, a sunyi tekinteteket? Ilyen világot akartunk? Ahol pufajkások, szt-tisztek, adócsalók miniszterelnökök lehetnek? Ostoba párttitkárok, tanácselnökök polgármesterek? Hát ennyi volt az egész? Ennyit tudtunk? Jobb lett volna bele sem kezdeni? Utólag már sopánkodni is kár?
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje mindennap elmondja: mindaz, ami most rossz az országban – gazdasági-pénzügyi bajok, de főleg ez az éles szembenállás –, a jobboldal hibája, és 1998-ban kezdődött. „Magyarország iszonyatosan sokat árt magának, ha nem hagyja abba azt a fajta öldöklő érzelmi, hangulati küzdelmet, amelyet 1998 után a jobboldal erőltetett erre az országra. (…) Aki őszintén azt mondja, hogy ő magyar, az legyen olyan kedves, vegye észre, hogy itt mindenki magyar. Aki igazi hazafi, és annak gondolja magát, az, ha jobboldali, legyen már annyira hazafi, hogy tudjon szeretni egy baloldalit, de legalább el tudja fogadni” – jelenti ki gőgösen, s bele sem gondol ebbe a 16, 50, 58 évbe, amit magunk mögött hagytunk. Talán tudatosan, talán mert már annyira elhitte saját hazugságait, hogy igaznak tűnik saját szemében is. „Az, amit az ember másnak hazudik, semmi ahhoz képest, amit magának hazudhat” – írja Hamvas Nietzschére utalva.
Oda jutottunk, hogy lassan szégyellnie kell magát annak, aki valamilyen formában – akkori ellenzékiként – részt vett a rendszerváltozásban. Le kell tagadnunk, hogy egyáltalán éltünk. Mert immár kiderült: ők „csinálták” a rendszerváltozást, s hamarosan arra is fény derülhet, hogy tulajdonképpen mi voltunk a kommunisták: mi zárattunk börtönbe ezreket, téptünk le körmöket, akasztottunk százakat, tettük tönkre az országot gazdaságilag és persze főleg lelkileg. „Március 15-én évtizedeken keresztül a szabadságot szerető Magyarország kacsintott össze a hatalom háta mögött. A legbátrabbak nem is bújtak, hanem inkább szembenéztek a hatalommal, és olyan jó volt érezni, hogy legalább órákra mintha szabadok lettünk volna…” – jelentette ki a szocialisták miniszterelnök-jelöltje március 15-én. Jövőre talán már azt mondja: valójában Orbán gumibotoztatta meg az emlékezőket a nyolcvanas években, sőt Gyurcsány maga is kapott a rendőröktől. Hányinger már ez az egész, az embernek attól is elmegy a kedve, hogy az utcára menjen. Mert persze más országokban is vannak, akik mondjuk Napóleonnak képzelik magukat, őket általában valami csendes helyen szakavatott szemek figyelik, s gyógyszerekkel, miegyebekkel igyekeznek kordában tartani őket. A mi jelöltünk rendszerváltónak képzeli magát, és szabadon kószál. Hát erre varrjunk gombot! Kész vezeklés ez az ország. Ámbár lehet, megtörtént mégis a rendszerváltozás, a forradalom. Csak közben leverték, észre sem vettük. Mert most nem kellett behívni az oroszokat, mint 1848-ban vagy 1956-ban (sőt kiküldték őket). Mert az oroszok már köztünk és bennünk vannak. (Isten őrizzen, hogy megsértsem az orosz népet, de a párhuzam – sajnos – adott.) Itt vannak, és leverik, kisajátítják minden forradalmunkat, minden nagyra törő vágyunkat. Mert nem kell a ribillió. „Tessék választani: szabadság, nyitottság, jóhiszeműség, nyugodt hang vagy ribillió.”
Egészen biztosan ezt mondta volna V. Ferdinánd is ’48-ban vagy Gerő ’56-ban, mint ahogyan ténylegesen ezt mondta Grósz Károly ’88-ban (a ribillió helyett „fehérterrort” említve). De most ezt Gyurcsány Ferenc mondja, a hős kapitalista KISZ-titkár. Szóval akkor az a negyven év el lett felejtve? Nem történt semmi, fehér lapok a történelemkönyvekben, amíg ki nem találják, át nem írják újra a XX. századot?
Legyünk a köztársaság barátai! – szólítja fel a jelölt az országot, arra utalva, hogy ezek a gonosz jobboldaliak bezzeg nem azok, sőt meg kell tőlük védeni azt. [Csak mellékesen: a Cseh Köztársaságban a legfontosabb jobboldali radikális szervezet, a Miroslav Sladek vezette Republikánus Párt (SPR-RSC, azaz a Köztársaság Barátai Csehország Republikánus Pártja) volt a kilencvenes években. Most akkor hogy van ez?] Keveset tanult állítólag a „XX. század fájó és mély sebeket ejtő magyar történelméből”, aki szerint a köztársaság csak ruha és dísz a nemzet testén. Szerintem viszont keveset tanult az emberiség történelméből, aki szerint a köztársaság a legfőbb jó. Ezek szerint az ókori Róma, a középkori olasz városállamok vagy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége igazságos, szabad és méltányos államok voltak egytől egyig. Hisz köztársaság volt valamennyi.
A köztársaság csak ruha, forma (államforma), amely lehet, hogy a legszebb öltözék, de mégis sokszor eltakarja a lényeget. Soha nem a ruha teszi az embert. A nemzetet sem. Öltöztessenek bár egy bohócot több százezres öltönyökbe, húzzanak rá milliós karórákat, államférfi ettől nem válik belőle. Megmarad cirkuszi mutatványosnak, ripacsnak. Bár a viccein egyre kevésbé nevetünk.
origo.hu
Erre nagyon ráfázhat Magyar Péter, újabb ügyekben jelentették fel
