Amerikát tényleg rendbe kell tenni. Az elmúlt 30 évben a legfontosabb kormányzati intézmények a szélsőbaloldali, progresszív irányba haladtak. Az amerikai nép pedig egyszer, 2016-ban már az észszerű kormányzás és a nemzeti érdekek helyreállítása mellett szavazott. Nincs többé magánérdek, se külföldi tőke, se elnyomás nemzetközi intézmények által, ehelyett visszartértünk a nemzeti szuverenitáshoz. Trump első elnöksége alatt mindenki megpróbálta megakadályozni, hogy zavartalanul kormányozhasson, még a legközelebbi tanácsadói is ellene voltak. Emellett állandó zűrzavar jellemezte a kormányzatot. Donald Trump a vezetéstől távol töltött négy év alatt sokkal célzottabb tervet dolgozott ki. Sok projekt irányult a második ciklusra, ami végre elérkezett.
Az elnök végre tényleg azt teheti, amit ígért.
– erről beszélt az Origónak adott interjújában Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke. Mint mondta, minden, ami Trump kormányzásának első száz napja alatt történt, tervezett volt,
A terv fő eleme pedig az elnök végrehajtó hatalmának kihasználása volt.
Gladden Pappin hozzátette, hogy az amerikai politikai rendszerben az elnök szerepét az évek során meggyengítették a bürokraták, akik általában mindent meghiúsítottak, amit az elnök tenni próbált. Donald Trump ezt ismerte fel az első ciklusában, és most a második ciklusban már sokkal mélyebb jogi ismeretekkel rendelkezik arról, hogyan kell ennek ellenállni.
Gladden Pappin részletesen elemezte az Origónak adott interjújában Donald Trump elnök első száz napjának intézkedéseit, a részleteket IDE KATTINTVA tudja elolvasni.
Borítókép: Donald Trump (Fotó: AFP)