Egy dologra volt jó a mostani választási kampány: a Fidesz visszatalált a gyökereihez, a magyar szolidaritáshoz – mondta szombaton Orbán Viktor, a párt elnöke a Fidesz alapításának 18. évfordulóján a Bibó István Szakkollégiumban. Kifejtette, a szakkollégiumi mozgalmat és a Fideszt is a lengyel Szolidaritás inspirációjára alapították, mert a fiatalok el akarták kerülni azt a kérdést, amelyet szüleiknek fel kellett tenni maguknak: „Most menjek vagy maradjak?” Nem akartak elmenni és a szabadságukat sem szerették volna feladni.
Nem mi voltunk okosak, hanem a történelem széljárása volt kedvező – jegyezte meg Orbán. – A nyolcvanas években ennek egyetlen biztató példáját lehetett látni: mert igaz ugyan, hogy a Szolidaritás 1981 decemberétől egészen 1989-ig, a kerekasztal-tárgyalások megkezdéséig illegalitásban működött, de legalább létezett – tette hozzá. Működőképes volt az a politikai stratégia, amely arra épült, hogy a rendszerrel nem konfrontálódnak nyíltan, utcai küzdelmeket is vállalva, mint 1956-ban, és 1968 Prágája megmutatta, hogy a szocializmus megreformálása is illúzió, ehelyett azt tűzték ki célul: „Megpróbálni úgy cselekedni, mintha mától fogva egy szabad állam polgárai lennénk” – emelte ki a Fidesz elnöke.
A jelenlegi politikai közállapotokról szólva kifejtette: azok akarják megvédeni a köztársaságot a Fidesztől, akik a népköztársaságot védték, amikor a szervezet már köztársaságot akart. – Amikor mi azt mondtuk, hogy az oroszok menjenek haza, ők azt mondták: nem, ez felelőtlenség. A többpártrendszerre is nemet mondtak, helyette azt ajánlották, reformáljuk meg a szocializmust.
Orbán Viktor a születésnapi torta 18 gyertyájának elfújása előtt (melyet az alapítók gyermekei tettek meg) köszönetet mondott Magyarországnak. Ahogy fogalmazott: azért a szeretetért és bizalomért, amelyet a hazától kaptak. A párt elnöke bemutatta azt a Polgári Magyarországért Alapítvány kiadásában megjelent kötetet, amely a Fidesz 18 évét foglalja össze.
Megjelent a Nagy Fidesz-könyv. Szóval most már könyv lettünk? Rémisztő! – mondta tréfásan Deutsch Tamás egy másik alapítónak, Bayer Zsoltnak, lapunk főmunkatársának a Fidesz születésnapi ünnepségén. Bayer Zsolt az évfordulóra időzítette a Nagy Fidesz-könyv címet viselő kötet bemutatóját. Egyelőre az első kötet jelent meg, amely az alapítástól 1994-ig terjedő időszakot mutatja be.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést