Az anyaországban nem sokat tudnak a Latin-Amerikában élő magyarokról. Mekkora közösségről van szó?
– Bajban vagyok, ha megbízható számokat kér tőlem, hiszen a statisztikák nem mindig tükrözik a valóságot. Különféle kiadványokra, adatokra és felmérésekre támaszkodva abból indulhatunk ki, hogy Argentínában 30-50 ezer, Brazíliában 80-100 ezer, Venezuelában pedig 10-15 ezer magyar, illetve magyar leszármazott él. Meglátásom szerint ha ezeknek a számoknak a tíz százalékát vesszük alapul, akkor kapunk valós adatot az aktív, ma is számon tartható magyarság létszámáról, azokról, akik részt vesznek magyar rendezvényeken, istentiszteleteken, előfizetnek valamilyen magyar nyelvű sajtótermékre, megjelennek a nemzeti ünnepek összejövetelein, felvonulásokon, egyesületekben tagok.
– Mikor települt ki a magyarok többsége?
– Már az első világháború előtt is mentek ki Dél-Amerikába magyarok, aztán közvetlenül az első világháború után érkezett egy újabb hullám, de a mai kint élő magyarság gerincét a második világháború után kitelepültek adják. Azok, akik ma magyar intézményeket működtetnek, legyen az kulturális egyesület, egyházi tevékenység, iskola vagy néptánccsoport. Olyan emberek vezetik ezeket a magyar szigeteket, akik már második és harmadik generációsak, ennek ellenére rendkívüli érzékenységgel kezelik a magyarság kérdését. Az 1990. év a szórványmagyarságnak azt jelentette, hogy az óhazából hirtelen anyaország lett. Azonban az anyaországban még kevesen döbbentek rá, hogy kiaknázatlan tőke rejlik a szétszórtságban létesült magyar kolóniákban. Ne felejtsük el: ezek a közösségek értékes kapocsként működhetnek Magyarország és olyan távoli államok között, amelyek politikai vagy gazdasági szempontból korántsem elhanyagolhatók. Sok szó esik mostanában a határon túli magyarokról, a szülőföldön való megmaradásról stb. Ilyenkor a kommunikálók az esetek túlnyomó többségében kizárólag a Kárpát-medencére gondolnak, a „nyugati” magyarságra, így a dél-amerikai magyarságra nem. Ezért is alakultak meg a 90-es évek elejétől a képviseleti intézményeink (kezdetben országonként), majd ezeket összefogva 2004-ben a Latin-amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (a szervezetről bővebben a www.
lamoszsz.hu honlap nyújt információt – a szerk.). Rádöbbentünk: Magyarországon alig ismerik a dél-amerikai magyarságot. Meg kellett kezdenünk azt az ismertető munkát, amelynek nyomán felkerülhetünk a „magyarság térképére”.
– Mondana néhány fontosabb latin-amerikai magyar identitásőrző szervezetet?
– A dél-amerikai magyar intézmények nagy része az ifjúságneveléssel foglalkozik. Ebben vezető szerepe van a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek. Hatékonyságát annak köszönheti, hogy évtizedek alatt kialakított és jól bevált programmal, tartalmas célokkal rendelkezik. A cserkészszövetség olyan minőségi követelményt állít tagjaival és vezetőivel szemben, amely számos hét végi magyar iskola létrejöttét indukálta különböző városokban. Ezek közül kiemelkedik a Buenos Aires-i Zrínyi Ifjúsági Kör. A magyar iskolákon kívül néptánccsoportok, óvodák is működnek. A dél-amerikai társadalmakban nagyon fontos szerepük van az egyházaknak és a kulturális egyesületeknek is. A mai dél-amerikai magyar élet igen aktív, annak ellenére, hogy a lélekszám tekintetében zsugorodás tapasztalható. Büszkék vagyunk arra, hogy hoszszabb szünet után ismét van magyar nyelvű újság: márciusban megjelent az Argentínai Magyar Hírlap; hogy tavaly év végén Magyar tér elnevezésű parkot avattak Buenos Airesben, és 2005 februárjában a Buenos Aires-i Regös Együttes tizenkét tagja kéthetes magyarországi és erdélyi turnén vett részt, kirobbanó sikerrel.
– Miből tartják fenn magukat ezek a szervezetek, újságok?
– A dél-amerikai magyarok életére jellemző, hogy nem kell magyarságuk miatt félelemben élniük, atrocitások nem érik. Ugyanakkor támogatást sem kapnak, csak saját erejükre hagyatkozhatnak, ami az ottani gazdasági helyzetet figyelembe véve néha komoly nehézségeket okoz. Nagy ellenfél a modern korunk által is indukált közömbösség. Ha kulturális szemszögből közelítjük a kérdést, a helyzetünk a moldvai csángókéhoz hasonlítható. Argentínában például harminc magyar intézmény van, ezek önerőből működnek. Tagdíjakból és adományokból a működési költségekre meg tudják teremteni az anyagi fedezetet, de aki ott dolgozik, az 99 százalékban társadalmi munkában teszi. Ahogy mondani szoktuk, magyarnak lenni pénzbe kerül. Az intézmények működése önerőből megoldott, de ez egy takaréklángon való működést jelent.
– A Latin-amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége meghívást kapott a tragikus kimenetelű, december ötödikei népszavazás után alakult Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tanácskozására. Mennyiben jelenthet előrelépést a Dél-Amerikában élő magyaroknak ez a részvétel?
– Ezen a fórumon sikerült két eredményt is elérnünk. Egyrészt a Kárpát-medencei politikai pártok közösen támogatják azt az elvet, hogy a nyugati magyarság legitim képviselői tagjai lehessenek a Magyar Állandó Értekezletnek, másrészt a marosvásárhelyi egyeztetésen egyetértés volt a diaszpórában élő magyarság anyagi támogatásának szükségességében is. Ez ügyben már meg is kerestük az anyaországi pártokat, s elképzeléseink pozitív visszhangra találtak. Számos olyan programunk, tervünk van, amely beindulhatna, ha meglenne rá a támogatás. Anélkül a diaszpórában, így a Latin-Amerikában élő magyar közösség lassú halálra van ítélve. S nem is elsősorban az anyagi támogatás a fontos, hanem az az üzenet, amely ezzel párosul. Felépülhetnek ugyanis az aktív, élő kapcsolatok a magyarországi intézményekkel, ez pedig frissítésként hatna a kint élő magyarokra.
origo.hu
Orbán Viktor: Európának sosem lesz érdeke, hogy egy Oroszországgal szembeni háborúban vegyen részt
