Szabad-e gyurcsányozni? – kérdezi a Népszava hasábjain Lendvai Ildikó, a hazai politika rendszereken átívelő megmondóasszonya, fehérek közt egy jajvörös. Mindjárt válaszol is rá: nemhogy szabad, egyenesen kötelező. (A betűvetőnek állt Lendvai írásai a korabeli Szabad Nép vezércikkeire emlékeztetnek. A különbség csak annyi, hogy míg a szocialista asszonyka mostani dolgozatain következmények nélkül lehet derülni, a hajdanvolt pártlap írásain nevetgélőket elvitték az ÁVH Andrássy út 60. szám alatti szabadidőközpontjába.)
Megtudjuk, a cikkíró mindig rokonszenvezett a most visszavonuló DK-vezér „csillogó intellektusával, dinamizmusával”, aki „még az őszödi beszéd minden rontása, színpadias túlzása ellenére is azt a meggyőződését fejezte ki: az ország a fontos.” (A k…rva ország.) Egyébként Gyurcsány Ferenc szerepének mérlegét éppen ideje helyrebillenteni, tájékoztat a személyiségkutató asszonyka, és már billenti is: „céljaiban – egy nyugatos, európai, sokaknak társadalmi emelkedést ígérő ország megteremtésében – messze felülmúlta a NER éppen ellentétes, keleties kasztrendszert, szolidaritáshiányt, Európától való le- és elszakadást hozó jövőképét.” (Száz ilyen megmondóasszony kellene ennek az országnak, s a haza fényre derül. Egyelőre csak simán derül a haza ezen az egyen.)
Lassan mondom, hogy Lendvai Ildikó is megértse: az ország nagyobbik fele egy milliárdokkal trükköző kommunista szemfényvesztőt lát Gyurcsány Ferencben, aki miniszterelnökként, hogy újraválasszák, meghamisította az államháztartási adatokat, majd az ezen felháborodott magyar emberek közé lövetett.
Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Borítókép: Lendvai Ildikó (Fotó: MTI/Soós Lajos)
