A Délvidéken az autonómia a cél

Ha Montenegró és Koszovó is függetlenné válik, akkor a nagy Jugoszlávia belső közigazgatási határaiból egy kivételével mind nemzetközi határok lesznek. A kivétel a Vajdaság és Szerbia határa. Természetesen nehéz megjósolni, hogy hogyan szavaznak majd a Crna Gora-iak, vagy hogy részleteiben milyen eredményre jutnak a Koszovó-tárgyalásokon, illetve hogyan döntenek a hatalmak róla, ám az szinte biztos, hogy Szerbia számára elveszett már mindkettő. Nem is most. S a határok már régen inkább tekinthetők nemzetközi határoknak – ha formálisan nem is azok –, mint közigazgatásinak. Gyakorlatilag tehát csak most érkezett formálisan is befejező szakaszába a nagy Jugoszlávia széthullása, amelynek elsőként kivált tagországa már nagyon messze került a volt balkáni szövetségtől. Hiszen Szlovénia már EU-tag, hamarosan az euróövezet része. Annak idején pedig a késői titói Jugoszlávia két legfejlettebb vidéke volt Szlovénia és a Vajdaság.
Hogy hogyan szenvedte meg a Vajdaság – s benne a magyar nemzeti közösség – a délszláv háborúk legutóbbi véres fejezeteit, már történelem. Az újabb balkáni határmódosítások már nem fenyegetnek nagyobb megrázkódtatásokkal. Crna Gora függetlenné válása – vasárnap lesz róla népszavazás – szinte nem is érinti a vajdasági magyarságot. Nagyobb változásokat nem hoz az ország életében sem. A kicsi köztársaság gazdasági ereje is kicsi, a lakosság számát tekintve sem számottevő, hiszen annyi lakosa van, mint két Újvidéknek, s az államközösség sem működött már, a bábintézményeket Szerbia tartotta el. Azzal pedig, hogy a Szerbiában élő montenegróiak külföldre mennek majd haza, vagy útlevéllel jár majd a vajdasági a Crna Gora-i tengerre, senki nem fog törődni.
Koszovó más. Egyrészt nem köztársasági határok válnak nemzetközivé – mint a többi határmódosulás esetében –, hanem először egy szerbiai közigazgatási határ. (Formálisan ugyan, mert már nemzetközi közigazgatás van Koszovó területén.) Másrészt pedig nagyobb érzelmi hullámokat kavar, következésképpen a következményei is nehezebben kiszámíthatók. A koszovói kérdés gerjesztette feszültségek közvetlen veszélyt is jelenthetnek a kisebbségek, főleg a legnagyobb kisebbség számára. Erre figyelnie kell mind a szerb államnak, mint a nemzetközi közösségnek.
Koszovóra azonban más szempontból is figyelnek a vajdasági magyarok. A válságkezelés során megnyugtató megoldásokat kell kitalálni a koszovói szerbség helyzetére, amely alkalmazható lenne nemcsak a vajdasági magyarok, hanem a dél-szerbiai albánok kérdésének a rendezésére is. Az autonómia mind a koszovói, mind a vajdasági kisebbség – ott a szerb, itt a magyar – esetében megoldást hozna. Természetesen nem azonos a kisebbségben élő szerbek, albánok és magyarok helyzete, a megoldások sem lehetnek azonosak, de az elvek, amelyekre e megoldások épülnek, ugyanazok. Nem lehet kettős a mérce. Ha a nemzetközi közösség mielőbb gyógyulást szeretne az itteni határmódosítások, vagy annak elmaradása okozta sebekre, akkor erre csak az autonómia a gyógyír. Most először gondolják a szerbek is, hogy szükség van a széles körű kisebbségi önkormányzatra. Igaz, egyelőre csak a szerbekre gondoltak.