Pánik tört ki tegnap reggel, amikor megmozdult a föld Indonéziában, ahol a múlt szombaton a Richter-skála szerint 6,3-es magnitúdójú földrengés pusztított. A szakemberek ezúttal 5,6-es erősségű lökéseket mértek, amelyek epicentruma Papua tartomány fővárosától, Jayapurától 147 kilométerre délre volt, 3300 kilométernyire az ország hajdani fővárosa, Yogyakarta térségétől, ahol a szombati lökések a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 5700 ember életét követelték. A természeti csapásban legalább húszezren sebesültek meg, 200 ezren pedig földönfutók lettek. A tegnapi földrengés miatt senki nem sérült meg és károk sem keletkeztek Papua tartományban.
Yogyakarta térségében közben nagy erőkkel folyt a kutatás: a mentőalakulatok azonban már nem túlélőket, hanem holttesteket kerestek. Azok, akik életben maradtak, ötödik napja a szabad ég alatt vagy rögtönzött kunyhókban alszanak.
Mint arról beszámoltunk, hétfőtől a szerencsétlenül járt Yogyakartában és a szomszédos településeken tevékenykedik a Magyar Baptista Szeretetszolgálat orvosokból és mentőápolókból álló csapata. A szakemberek éjjel-nappal dolgoznak, mégis félő, hogy a súlyosan sebesültek közül sokan belehalnak a sérüléseikbe, ha nem sikerül őket időben ellátni. Újabb, kilenctagú magyar orvoscsoport utazott tegnap a földrengés által sújtott Jáva szigetére: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Főnix Speciális Mentők munkatársai az indonéz nagykövet kérésére indultak útnak, és kilenc napot töltenek a katasztrófa helyszínén. Az orvosok között sebész, szemész, traumatológus is segíti a természeti csapás sérültjeit a helyi katasztrófavédelem által javasolt területeken.
A BBC tudósítója szerint valósággal özönlenek a segélyszállítmányok a délkelet-ázsiai országba. Jakarta vasárnap kért segítséget a nemzetközi közösségtől a földrengés okozta károk enyhítéséhez. Az első segélyszállítmányok már hétfőn megérkeztek Jáva szigetére, köztük az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének csomagjai, amelyek kétezer sátrat, kilencezer takarót, tisztítószereket, konyhai felszereléseket, ivóvizet tartalmaztak. Más szervezetek magas kalóriaértékű élelmiszereket, például kekszet küldtek – jelentette az AP tudósítója. A világ országai több millió dollárt ajánlottak fel a bajba jutott államnak. A gyors segítség ellenére továbbra is hiány van takarókból és sátrakból. Az ENSZ tegnap negyventonnányi ellátmányt – sátrakat, takarókat, vízfertőtlenítő berendezéseket, generátorokat – próbált a szerencsétlenül járt térségbe juttatni. A munkát a heves esőzés nehezíti.
Egyre aktívabb a Merapi. A földrengések miatt felerősödött a Merapi vulkán tevékenysége Indonéziában: a tűzhányó háromszor olyan aktív, mint a földmozgások előtt volt, holott akkor is kitörésétől tartottak a szakemberek. A Merapi tegnap is hatalmas gőz- és füstfelhőket eregetett. A térségben kutatásokat végző geológusok és vulkanológusok csak megérzéseikre és tapasztalatukra hagyatkozhatnak, mert a földrengések megrongálták a műszereiket. A hozzáértők szerint szinte biztos, hogy a Merapi hamarosan lávatengerrel árasztja el a környéket, harmincezer ember életét veszélyeztetve.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?