Elegen lesznek-e vasárnap a függetlenségpárti szavazók? – ez a kérdés nemcsak a podgoricai és belgrádi politikusokat, hanem az Európai Uniót is igen komolyan foglalkoztatja, elvégre bizonytalan eredmény esetén Brüsszel aktív közreműködésére lehet szükség a további tárgyalások sikere érdekében. Az EU és a két érintett fél abban egyezett meg, hogy a 485 ezer szavazásra jogosult állampolgár legkevesebb felének részvétele, s a támogató szavazatok minimum 55 százalékos aránya esetén fogadja el a szakadárok céljait.
Mint ahogy az lenni szokott, a sajtó szívesen tálalja a közvélemény-kutatások eredményeit, ám alig meglepő módon a belgrádi intézetek az ötven és ötvenöt százalék közötti szürke zónába várják a végeredményt, míg a podgoricaiak megállapítása szerint meglesz a szükséges többség.
Ha az első forgatókönyv valósul meg, kemény tárgyalások következnek, hiszen bár a feltételek nem teljesülnek, a lakosságnak ez esetben mégiscsak több mint fele állt a függetlenség pártjára. Ha viszont a szakadárok győzelme megkérdőjelezhetetlen, akkor rövid időn belül be is következhet az elszakadás. Egyelőre annyi bizonyos, hogy szoros végeredmény esetén a győztesre a másik fél rögvest „ráakasztja a csaló” feliratot. Bárhogyan is alakul azonban, a montenegrói alkotmány értelmében a parlamentnek kétharmados többséggel kell jóváhagynia a választók akaratát. A tét nem csekély, elvégre az elemzők szerint a győztes fél az októberi parlamenti választásokon is biztos lehet sikerében. Az első nyílt politikai összecsapásra kedd este a televízióban került sor, s a vitát követő elemzésekből az tűnik ki, hogy a remek szónoki képességeiről ismert függetlenségpárti kormányfő, Milo Djukanovics megnyerte az első csatát az unionista Predrag Bulatovics ellenzéki vezetővel szemben. A szakadárok malmára hajtja a vizet ráadásul az is, hogy az albán és a bosnyák kisebbség szintén szívesebben élne egy független Montenegróban, Belgrád rosszemlékű „bábáskodása” nélkül.
A küzdelemnek persze messze még a vége, Montenegró elszakadása azonban sokak szerint így is csak idő kérdése, hiszen politikai értelemben az államközösség valósággal agonizál.
Sokan úgy látják, a külön utak Szerbiát még mélyebbre, Montenegrót pedig Európa felé viszik, a kérdés csak az, mekkora lesz Belgrád számára a megrázkódtatás. No és persze érdekes lesz, miként éli meg a „nagy szerb álom” szertefoszlását az elszakadó országban élő, a lakosság körülbelül harminc százalékát kitevő szerb közösség. A podgoricai parlamentben még a közelmúltban is lehetett olyan hangokat hallani, hogy az unionisták mindenáron, vagyis akár fegyveres konfliktus révén is viszsza fogják fordítani a folyamatot, az ő keménykedésükre azonban ma már kevesen figyelnek. A szerbek közelmúltját ismerve viszont kétségtelen, hogy a változások újabb lelki megrázkódtatást fognak okozni, ami valószínűleg a gazdasági problémáknál is nagyobb teher.
Belgrád jó ideje a jobban felszerelt és könnyebben megközelíthető görög kikötőket részesíti előnyben, a szerb turistákat pedig ezután is várják majd a montenegrói üdülőhelyek, ám mintha nem lenne elég egy megrázkódtatás, az év végén Szerbia minden bizonnyal még nagyobb pofont kap: Koszovót is elveszíti.
Több elemzésben is felmerült, hogy Belgrád kárpótlásul a Boszniai Szerb Köztársasággal gazdagodhatna, főként, hogy Belgrád és Banja Luka már régen bevezette a kettős állampolgárságot, a boszniai szerbek gyakorlatilag a dinárt használják fizetőeszközül, s sokkal inkább Belgrád, mint Szarajevó felé húz a szívük. Minden komolyabb elemző azt mondja azonban, hogy a hatalmi viszonyok és a politikai folyamatok láttán a két ország uniója nem több illúziónál.
n
Életképes állam. A délszláv térséget jól ismerő Juhász József úgy véli, a nemzetközi közösség egyik nagy feladata, hogy mérsékelje a szükségszerű változások kellemetlen utóhatásait, tudva azt, hogy a szerbek többsége az államszövetség fennmaradását akarja. Az ELTE docense szerint azonban mégsem kell feltétlenül a szélsőségek újbóli megerősödésével számolni. A szakértő azt mondja, a mintegy 630 ezres lakosságú ország egyedül is életképes lesz, Djukanovics a szövetség további lazítására vonatkozó, esetleges kompromisszumkényszer esetére szánt elképzeléseinek azonban nem tulajdonít túl nagy értelmet.
Mint Juhász József kifejti, a tengerpart és a hegyek révén Montenegrónak valóban jó esélye van a gazdasági megerősödésre, a turizmus igazi fellendüléséhez azonban sok fejlesztésnek kell még végbemennie. Az állam működőképessége az intézményrendszer állapotán, a piacgazdaság és jogbiztonság megerősödésén is múlik – teszi hozzá. Juhász József kitér arra is, hogy a háborús bűnös Ratko Mladics utáni sikertelen hajtóvadászat elég ok volt arra, hogy az Európai Unió befagyassza Belgráddal folytatott tárgyalásait, Podgorica azonban szerencsésebb helyzetben van, hiszen bár a volt parancsnok cinkosa, Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb elnök montenegrói kötődésű, ráadásul vélhetően a térségben bujkál, az ő kiadatását nem kérik számon a szakadár köztársaságon.
Történelmi szükségszerűség. Tálas Péter szerint a szerbek immár tizenhat éve zajló „Trianonjának” egyik állomása Montenegró leválása, ami kétségtelenül csapás Belgrád számára. A renacionalizálódást természetes folyamatnak nevező biztonságpolitikai szakértő úgy véli, a függetlenedés folyamata már régebben elkezdődött, elég csak az önálló fizetőeszközre (euró) vagy a gazdaság önállósodására gondolni. A Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet vezetője emlékeztet, Szlobodan Milosevics rezsimje annak idején Jugoszlávia egyben tartását akarta, Szlovénia kiválása után legalább „Szerboszláviáét”, ma már azonban egyértelmű, hogy a szerb nemzeti egység nem valósulhat meg többé. Tálas Péter egyetért azzal, hogy Koszovó leválása is csak idő kérdése, s a szakadár tartomány elvesztése Montengró függetlenedésénél is nagyobb fájdalom lesz Belgrád számára. Mint kifejteti, a kilencvenes években egyedül Jugoszlávia széthullása járt pusztító háborúval, ám valószínűleg nem véletlen, hogy Csehország és Szlovákia esetét szem előtt tartva épp egy szlovák uniós diplomata, Miroslav Lajcak az egyik fő felügyelője a jogkövető átalakulásnak.
Nagy kérdés, miként sikerül talpra állítani a turizmust, ám Koszovó helyzete sokkal aggasztóbb, hiszen Pristinában továbbra is a feketegazdaság és a bűnözés az úr – mondja Tálas.
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
