Bédy István tizenhat éve a nevezetes üdülőváros, Harkány polgármestere. A település a kezdetektől jobboldali sziget volt a vörös Baranyában, Szili Katalin, Toller László szűkebb pátriájában, amely ráadásul sokszor eredményesen vette fel a harcot, és tudta érvényesíteni érdekeit a szocialista megyei vezetéssel szemben. Az ellentétek a híres gyógyfürdő tulajdonlásának kérdése kapcsán éleződtek ki még a Horn-kormány alatt. Harkány hosszú évek harca árán meg tudta akadályozni, hogy a megye rátegye a kezét a város megélhetését biztosító gyógyfürdőre, és visszaszerzett ötvenszázalékos tulajdonrészével elérte, hogy a megye azt ne kótyavetyélhesse el. Eladás helyett a Széchenyi-terv segítségével nagyarányú fejlesztések valósulhattak meg a fürdőben az Orbán-kormány idején. Persze a háború ezzel nem ért véget, sőt – kisebb-nagyobb szünetekkel – a mai napig tart. Újabban a megyei tulajdonban lévő gyógykórházból indulnak a város érdekeit sértő akciók. A kórház önálló gyógyvízkutat kívánt fúrni, sőt kereskedni szeretett volna a vízzel, miközben a gyógyforrás jelenlegi kihasználtsága éppen arra elegendő, hogy biztonsággal ellássa a gyógyfürdőt. A vízhozam növelése viszont a jövő felélését jelentheti. Arról már nem is beszélve, hogy a harkányi gyógyfürdőnek kizárólagos vízhasználati joga van…
Az előző évtizedben – különösen a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után – a város, illetve Bédy István személye elleni támadások egyre erősödtek, s most, az önkormányzati választások közeledtével ez fokozódik.
Harkány eddig is szinte kizárólag akkor kapott közfigyelmet, ha valami botrányszagú eseményt szimatolt – vagy gyártott – a média. Erre volt példa néhány éve, amikor a kereskedelmi televíziók világra szóló skandalumként tálalták, hogy Harkány miként szabályozta a kutyatartást. A képviselő-testület ugyanis úgy döntött, a nyaralók biztonsága érdekében korlátozza a nagy testű kutyák tartásának lehetőségeit a város határain belül. A baloldali médiumok lelkesen számoltak be arról is, hogy körülbelül tízen tüntetést tartottak a szabadtéri színpad közelében Bédy István jobboldali „diktatúrája” ellen. Arról már nem volt szó, hogy a fő szervező anyagi érdekeinek sérelme miatt vonult fel, és hogy a tüntetés lakossági támogatása a nullával volt egyenlő. Legújabban azzal vívták ki az országos médiafigyelmet, hogy egy német állampolgár diszkrimináció miatt feljelentést tett a város ellen az Egyenlő Bánásmód Hivatalánál. Ugyanis a harkányi gyógyfürdő ötvenszázalékos kedvezményben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik állandó bejelentett lakosok, és életvitelszerűen a városban élnek. A német állampolgár úgy vélte, a kedvezmény őt is megilleti, hiszen az unióban nem lehet állampolgárság szerint különbséget tenni. Az Egyenlő Bánásmód Hivatal el is marasztalta a várost, ami ellen természetesen fellebbeztek.
– Uniós csatlakozásunk óta valóban nem lehet különbséget tenni állampolgárság szerint, de nem is erről van szó. A kedvezmény fő feltétele az, hogy állandó, bejelentett lakcímmel rendelkező, életvitelszerűen Harkányban tartózkodó személyek vehetik igénybe. Érdekes, hogy a hatóság nem vizsgálta, hogy a német állampolgárnak egyáltalán van-e harkányi bejelentett állandó lakcíme, mint ahogy azt sem, hogy életvitelszerűen tartózkodik-e itt. Bemondásra elhitték neki. De ha egy harkányi állandó lakcímmel nem rendelkező német állampolgárt diszkriminált a fürdő, akkor a nem harkányi magyar állampolgárokat is diszkriminálja, ugyanis ők sem jogosultak a kedvezményre. Tehát nem állampolgársági kérdésről van szó, hanem a helyieknek adott kedvezményről. Az meg már csak hab a tortán, hogy az önkormányzatnak és személy szerint nekem az egészhez semmi közöm, mivel a kedvezményt a gyógyfürdő adja önálló, független cégként. A harkányi önkormányzat mindössze abban működik közre, hogy a gyógyfürdő felkérésére – egy polgári szerződés alapján – a rendelkezésére álló adatbázis szerint a jogosultaknak kiállítja a félárú belépő megvásárlásához szükséges igazolványt. Mellesleg a gyógyfürdő tulajdonosa Harkány mellett ötven százalékban a szocialista irányítású megye – magyarázza Bédy István. De – ahogy fogalmaz – ezek a történetek csak amolyan kis szurkapiszkák, amikből ezret fel lehetne sorolni. Azt mindenesetre bizonyítják, hogy Harkányt árgus szemekkel figyelik, szabályosan keresik a fogást rajtuk, főképpen személy szerint a polgármesteren – állítja Bédy István. A Magyar Távirati Iroda jelezte hírében a hivatali hatalommal való visszaélés bűntette miatti meggyanúsítást. A hír elején csak annyi szerepelt, hogy egy vidéki város polgármesteréről van szó, de a végén már ott volt a neve mint a „rendőrséghez közeli forrásokból származó információ”.
– Az egész ügy a Tenkes-hegyi építkezésemmel kezdődött, és már jó néhány éve tart. Nem kacsalábon forgó palotát építettem, hanem egy pincét, ahová el tud az ember vonulni pihenni. A munkák megkezdése előtt megkaptam a jogerős építési engedélyt a pécsi polgármesteri hivataltól. Kisebb szabálytalanságok valóban történtek az építkezés során, ezt el is ismertem. Végül háromévnyi huzavona után – amelynek során hatósági hiba miatt visszavonták az építési engedélyt, és azt állították, hogy engedély nélkül építkeztem, háromszor rendelték el a bontást, büntetőfeljelentések születtek – 2005 második felére rendeződött a helyzet, a hatóság – elviselhető mértékű bírság kiszabása mellett – kiadta a fennmaradási engedélyt. Akkor egy ügyészségi észrevétel révén a bírságot megtízszerezték, mintha engedély nélkül építkeztem volna. Végül több lépcsőben az öszszeg hatmillió forint fölé emelkedett. Ezt én bíróság elé vittem, bízva az igazságszolgáltatás pártatlanságában. Az eljárás folyik. De az ügyészség nem elégedett meg ennyivel, egyidejűleg vizsgálatot kezdeményezett ellenem hivatali hatalommal való visszaélés alapos gyanúja miatt. Azzal gyanúsítanak, hogy saját érdekemben megszavaztattam építési rendeletek módosításait a testülettel. Az igazság ezzel szemben az, hogy a testület – már az én építkezésem befejezése után – 2002 decemberében hozott egy új építési rendeletet. Erről menet közben kiderült, hogy bizony több ponton hibát követtünk el, módosításokra van szükség, mert a fennálló viszonyok között ebben a formában nem lehet alkalmazni. Ennek a módosításnak valójában egy eleme volt, hogy megnöveltük a Tenkes-hegyen a lehetséges építménymagasságot. Erre azért volt szükség, mert nem vettük figyelembe, a hegyoldalban való építkezés más, mint a sík területen. Kiderült, hogy ezzel a rendelettel kezelhetetlen helyzetet teremtettünk, mivel sok problémás ingatlan van a hegyoldalban – többek között az enyém is magasabb volt az alaprendeletben megengedettnél. De azt senki nem vizsgálta például, hogy a 2002-es alaprendelet, amit meghoztunk, és ami káoszt teremtett, rám nézve volt hátrányos, hiszen a pincém akkor már állt… A másik, 2005-ös rendeletmódosítás a hátsókertekre vonatkozott, de – az ügyészi sugallással szemben – ez semmilyen formában nem érintett engem – eleveníti fel a történteket Bédy István.
– A módosításokat nem én hoztam, hanem a testület. A gyanúsítás logikája szerint ezentúl egyetlen képviselő sem vehet részt olyan döntések meghozatalában, ami rá nézve is előnyös, szóljon az faültetésről, iskolatámogatásról. Márpedig a képviselő-testület, az önkormányzat munkájának célja, hogy a közösség minden tagjának egyre jobb legyen. Ez nonszensz. A meggyanúsításom arra alkalmas, hogy erkölcsileg, anyagilag megnyomorítsanak, lejárassanak egy egész ország előtt. Bizonyos köröknek igen jól jönne, ha egy nálam „kezelhetőbb” polgármester irányítaná Harkányt. A rendőrség tegnap – távollétemben – iratokat foglalt le a polgármesteri hivatalban, úgy értesültem, a közeljövőben ki fogják hallgatni a képviselő-testület tagjait is. Nekem tiszta a lelkiismeretem, a polgármesterség számomra hivatás, és nem adom fel.

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja