A szülők által elkövetett gyermekgyilkosságokat józan ésszel nem tudjuk felfogni. A sajtó, a pszichiátria, a kriminológia a maga módján persze igyekszik „magyarázni” a megmagyarázhatatlant. Az ilyesfajta szenzációkra különösen éhes bulvársajtó a maga lerohanásos módszereivel szintén keresi a tett okait, s a felszínen mindig talál valamit. Ha férfi, az apa a tettes, az előzetes bántalmazások nyomait, az alkoholizmust, a periférikus létet, ahol mindennek természetes „következménye” a védtelenekkel szembeni agresszió. Az újszülöttjét, csecsemőjét elvesztő anyasorsra is megvannak az évszázados sztereotípiák. A kegyetlen és primitív módszerek sem változtak, legfeljebb a kor, amelynek technikája és nyitottsága által az egyéni pokol bugyraiba minden nehézség nélkül bepillanthatunk.
Részvét és tanácstalanság
Jánoshida a jászsági táj egyik nagy múltú települése. Katolikus templomát 1186-ban alapította a premontrei szerzetesrend. A Szűzanya szeretetét és tiszteletét a falu plébánosa, Sebestyén Albert atya mélyítette el, aki harmincöt éven át, 2000-ben bekövetkezett haláláig szolgálta a közösséget. Nagyon szerette a gyermekeket és a fiatalokat – írják róla a zarándokoknak szánt útbaigazításban. Az atyára még a mai negyven év körüliek is úgy emlékeznek, mint aki valóban közéjük tartozott, értük élt, lelki bajukban, csüggedésükben támaszkodhattak rá. Nem csupán az ő sírhelyénél csendesülnek el időről időre a környékről és messzebbről érkezők. A közelmúltban sokakat vonzott egy, a fatimei zarándokútról idekerült könnyező Szűz Máriának nevezett szobor is. A mintegy 2800 lakost magában foglaló településnek ma nincs külön plébánosa, de a vasárnapi miséken mindig megtelik a templom.
A község utcái, házai szépek, rendezettek. A rekkenő hőségben is van, aki a háza előtti kertet gondozza, a magasra nőtt füvet nyirbálja. A tragédiát követő napon, az első érzelmi kavarodásban, még nem tartottak az idegenektől, ösztönösen mondták, ami az eszükbe jutott, amit tudtak a családról. Most zárkózottabbak. A részvét és a tanácstalanság az egyik ok. Ám a szótlanságnak és elutasításnak más magyarázata is van. A helyi üzletek, a posta előtt, ahol az emberek ilyenkor a hétköznapi teendőket intézik, az egyik asszony kifakad. Azt kifogásolja, ahogyan a bulvárlapok a gyerekek fényképeivel reklámozzák az újságot, olyan visszataszító címeket adtak, mintha a kicsik a túlvilágról „üzennének”, azt sugallva, hogy minden anya lehetséges gyilkos. Amúgy is lehetetlen megmagyarázni a történteket a saját gyerekeiknek, amúgy is rengeteg erőszakot látnak a televízióban… – kapjuk sorra a szemrehányást azoktól, akik hajlandók megállni egy szóra. Azt is megkérdik, miért nincs szabály arra, hogy meddig élhetnek vissza a mások fájdalmával.
Egy korosabb férfi megjegyzi, nemcsak az eset taglózza le az embereket, de az is fájó számukra, hogy majd ennek kapcsán ítélik meg az ittenieket. Pedig higgyük el, nem veszett még ki belőlük a jó érzés, igyekeznek megtartani a szokásaikat. A szomszédok figyelnek egymásra, a hétköznapi ügyekben is segítik egymást. Nézzem csak meg, milyen csodálatos gyermekparkot létesítettek a kicsiknek – mutatja meg a falu egyik büszkeségét. Hozzátéve rögtön, hogy akár magyar, akár cigány közösségekről van szó, a családközpontú szemlélet még mindig erős náluk. Fájó viszont, hogy a kevés itteni munkaalkalom miatt a törekvő fiatalokat nehéz itthon tartani. De azért mégiscsak száztíz kicsi jár óvodába, az iskolások száma pedig ennek kétszerese.
A közlékenység határai
A községházán éppen az aratási ünnep előkészületei folynak, a hagyományokhoz való visszatérést a közösségi élet szempontjából is igen fontosnak tartják a község vezetői. A polgármester, Eszes Béla helybéli születésű, negyven év körüli. Eredeti szakmájára nézve pedagógus, egyenes beszédű ember. Leszögezi, a családi tragédiával kapcsolatban semmiféle, az érintettekre vonatkozó személyes információra nem számíthatok. A döntést a képviselő-testület hozta meg – magyarázza. Részben azért, mert úgy érzik, emberileg semmiféle alapjuk nincs az ítélkezésre, s maguk is nehezen igazodnak ki azokban a vélekedésekben, amelyek az okokat keresve a településen keringenek. Nem rejti véka alá azt sem, hogy a bulvársajtó szenzációhajhászó megfogalmazásai is nagyon bántják őket. Utal arra, hogy a jászberényi hűtőgépgyárban három műszakban dolgozó férj és az életben maradt gyermek helyzetét sem szeretnék nehezíteni. Hozzáteszi, hogy miközben a település ügyeit intézik, a megtervezett programokat bonyolítják, még mindig a döbbenet és a részvét állapotában vannak. Úgy érzékeli, a település lakói is hasonlóan éreznek. Azt is elmondja, hogy minden lehető segítséget megadnak majd az apának, ami tőlük telik, s ami ezek után lehetséges. De maguk is teljesen tanácstalanok, hogy miként lesz majd a folytatás…
Külsőre úgy tűnt, minden rendben van velük. A fiatalasszonynak ez volt a második házassága. Az óvodába a házaspár felváltva hozta-vitte az ötéves kisfiút, és különösen figyeltek a fejlődésére. Persze a zárt ajtók mögé senki sem lát be – jegyzik meg a helybéliek, s itt vége is a közlékenységnek.
A megélhetésért, a fennmaradásért való küzdelem visszatérő téma. Meg az is, hogy mindez egyre többet vesz ki az emberekből. Azok a férfiak, akik a környéken, főképp Jászberényben fizikai munkát végeznek, három műszakban, túlmunkával legfeljebb nettó százezer forintra tudják feltornázni a bérüket. Ha rendesen el akarják tartani a családjukat és fizetni a közüzemi számláikat, muszáj többletkereset után nézniük. Vannak, akik ezt a környéken találják meg, mások a fővárosban. A „se itt, se ott” állapot, a kevés pihenés hatása abban is megmutatkozik, hogy az errefelé igen fontos, megszokott rokoni kapcsolatokra a fiataloknak alig van idejük. Egy bizonyos bezárkózás is érzékelhető, a személyes gondokkal nem akarnak másokat terhelni.
Nyomasztó megélhetési gondok
Az itt élő 1100 gyermekes családból úgy százötven-kétszáznál érzékelhető, hogy napi megélhetési problémákkal küszködnek. Mindössze tíz család él pusztán szociális támogatásból. Sokakban csak az utóbbi években kezdett tudatosulni, hogy az időben nem rendezett villany- és gázfogyasztás milyen adósságspirált jelent. Megijednek, hogy fűtés és világítás nélkül maradnak, kapkodni kezdenek, kölcsön után járnak.
Köztudott Jánoshida környékén is, hogy e válsághelyzetekre egész üzletág épült. Ami érdekes, hogy nemcsak a jobb módú, Mercedesszel járó cigányembertől kérhető uzsorakamatra kölcsön, de azoktól is kisebb összeg, akik maguk talán a segélyekből teremtik elő a „forgótőkét”. A szokásjogon alapuló üzleti szabályzat ötven- és százszázalékos kamatra épít, a határidőket pedig pontosan be kell tartani. Idevágó olvasmányainkból jól tudjuk, mi következik, ha valaki nem „jó” adós. Szomorú aktualitást ad mindennek az a több forrásból származó információ, hogy a gyermekeit megölő K. Angelika a férj és a hozzátartozók tudta nélkül valahogy belesodródhatott ebbe a helyzetbe. Önkormányzati és egyéb támogatást egyébként nem vettek igénybe.
A Hold utcai családi házat övező csendet csak a kertben ugráló dalmata kutya ugatása töri meg. A lakóépület, a mögötte lévő kis ház, a garázs példásan rendben tartott, ízléses. A kert virágai, a harsogóan zöld gyep szintén gondos kezekre utal. És ott az apa által faragott hinta, a színes játékokkal teli homokozó… Itt nincs mit mondani.
Azok is hallgatnak, akiknek a községből egy szál virággal, gyertyával ide vezet az útjuk. Megállnak, talán imádkoznak is, aztán mennek a dolguk után.
origo.hu
Hamarosan találkozhat Donald Trump és Orbán Viktor
