Magyar Nemzet: A műsor címét készen kapták?
Dömötör Tamás: Nem, négy-öt verziót ajánlottam. A Szezámmag utca volt az első a listán, de ezt túl bonyolultnak találták. Másodiknak javasoltam a Gasztropuccsot.
Magyar Nemzet: A puccs szó államcsínyt jelent. Valóban támadásra készültek a konyhaművészet ellen?
Dömötör Tamás: Persze. Egyébként a Szezámmag utca sem lett volna rossz cím, igaz, kicsit pszichedelikus. Talán kevesebben értették volna meg, de aki ráérez, annak tetszett volna.
Magyar Nemzet: Hogy kerültek a Tv Paprikához és rögtön a képernyőre?
Kozári Ágnes: A Filmmúzeumon készítettem műsort, ott figyeltek fel rám. Engem amolyan főzni nem tudó arcnak szántak, de mondtam, ez így nem megy, ugyanis tudok főzni.
Dömötör Tamás: Színészetet tanultam a Bárka Színházban, ott ismerkedtem meg a főszerkesztőnkkel, Szabó Edittel. Majd az MTV-nél a Millenniumi mesék sorozatban készítettem neki öt félórás portréfilmet. Elég jól sikerültek, ezért hívott mindig magával, legutoljára a Tv Paprikához. Eredetileg arra kellettem volna, hogy kitaláljak egy vicces, heti félórás, fiataloknak szóló műsort. Amikor a csatorna indulása előtt válogatásokat rendeztek, kiderült, hogy nem egyszerű megtalálni a képernyőre való embereket. Szabó Edit emlékezett rá, hogy tudok főzni, ezért megkért, hogy vállaljak én is szereplést. Jobban szerettem volna, ha másik fiút keresnek, de akit kipróbáltunk, nem volt jó.
Kozári Ágnes: És akkor megjelent Kozi.
Dömötör Tamás: Mondták, nézzem meg Kozit, mert jól néz ki, és vezethetnénk a műsort ketten. Persze nem az volt a fő szempont, hogy jól néz-e ki, mert ha birka az illető, nem vállaltam volna.
Magyar Nemzet: Hol tanultak főzni?
Dömötör Tamás: Kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskolában érettségiztem, dolgoztam melegkonyhán. Sokat főztem nyaranta a Balatonon, legtöbbet pizzériákban.
Kozári Ágnes: Engem a nagymamám tanított meg, de Dömétől is rengeteget tanultam. Most már otthon is főzök, majdnem minden este feljönnek a haverjaim, és nagyon éhesek. Egyébként sem vagyok hajlandó májkrémes kenyéren élni. A főzés kikapcsol.
Dömötör Tamás: Igen, nagyon rá lehet szokni.
Kozári Ágnes: Mindenki azt hiszi, hogy azelőtt is jóban voltunk, pedig csak egy nappal a műsor indulása előtt ismerkedtünk meg. Igaz, pillanatok alatt értettük egymást.
Dömötör Tamás: Szerintem jópofa, hogy egy lány és egy fiú szerepel együtt, és nincs blöff, tényleg főzünk, méghozzá jó nagy adagokat. Azután felmerült, hogy a műsor akár élőben is mehetne, legyen sokkal emberközelibb, mint más főzőműsorok. Azt gondoltuk, hogy a fiataloknak tetszeni fog, aztán kiderült, hogy nem csak ők szeretik. Mert két normális embert…
Kozári Ágnes: Hát, épp nem normális…
Dömötör Tamás: Jó, akkor két normális tévést látnak, akik bár nem feledkeznek meg arról, hol vannak, mégis olyan, mintha megfeledkeznének róla. Ettől jó. Nem szabad készülni rá, hogy majd jókat fogok mondani. A poén vagy jön magától, vagy nem. Sokan azt hitték, hogy szó szerint megírják a szövegünket. Dehogy. Rögtönzünk. Megmondjuk a véleményünket filmről, zenéről, sok mindenki megkapja a magáét. Közben három különböző étel is elkészül.
Kozári Ágnes: És ha elrontunk egy ételt, nem teszünk úgy, mintha nem rontottuk volna el. Először elolvassuk a receptet, és ha néha nem olyan a végeredmény, ahogy elterveztük, nem baj. Az ilyesmi a főzés velejárója.
Magyar Nemzet: Fontosnak tartják, hogy népszerűsítsék a magyar ételeket?
Kozári Ágnes: Én az amerikai süteményeket támogatom!
Dömötör Tamás: Én viszont előnyben részesítem a magyar ételeket, csak jó helyen kell keresgélni a recepteket. A régi szakácskönyvek a legjobbak. Például a Vízváry Mariskáé. Ez a különbség egyébként kellemes kis feszültség kettőnk között. Szerintem elsősorban érzelmileg kell felkészülni az adásokra, de az ember persze beleássa magát a szakmába is, mert leégni azért nem akar.
Magyar Nemzet: Menet közben mennyit változott a műsor?
Dömötör Tamás: Az elején még másfél órából vágtuk össze, a végén már harminc perc is elég volt. Az első két résznél elég nagy cirkusz volt, rendetlenség, tornacipő a konyhaasztalon. Mondtam, várjuk ki a végét, lássuk, mi lesz belőle. Egyre több a fiatal a médiaszakmában, és szerencsére nem tehetségtelenek. Mást utánozni nincs sok értelme, csak bátornak lenni érdemes.
Kozári Ágnes: Telefonáltak nézők, hogy kössek kendőt a nagy hajamra. Döme a sarokba dobta. Aztán feljelentettek az ORTT-nél, hogy nyalogatom a fakanalat meg az ujjamat. Én nyertem, így hivatalos papírom van róla, hogy Kozári Ágnes nyalogathatja az ujját. Erre büszke vagyok.
Magyar Nemzet: Mit gondolnak, sikerül rávenniük a fiatalokat, hogy menjenek a konyhába, és legalább próbálkozzanak meg a főzéssel? Vagy ez nem is céljuk?
Dömötör Tamás: Ha mindenáron filozófiát keresünk benne, akkor ez a célunk. És meglepő módon van is hatása. Otthon még kevesebben kísérleteznek, a kollégiumokban viszont folyamatos a sütés-főzés, mindennap összeütnek valamit. Az nagyon jó tanulóterep, mert külföldiek is vannak, megmutatják a maguk konyháját. Mi mindent ettem én is ott! Az afrikai fiú hozta otthonról a szárított lila antilophúst. A mi műsorunk is arról szól, hogy a főzés közös élmény lehet.
Kozári Ágnes: Egy néző azt írta, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csaj, mint én, kimegy a konyhába. Ezért ő is nekiáll, és megpróbál főzni.
Magyar Nemzet: Vannak-e példaképeik?
Kozári Ágnes: Floyd a kedvencem, de Jamie Oliver is lendületes szakács, bár nekünk extravagánsnak tűnik, amiket csinál, de a hozzájuk való alapanyagok Angliában majdnem minden közértben megvásárolhatók. Tudom, mert éltem ott. Jamie hatására az ottani fiatalok is ráveszik magukat, elmennek bevásárolni, és megpróbálnak főzni.
Dömötör Tamás: A mi műsorunkban sokkal több van a humán szekcióra bízva, mint más főzőshow-kban. Mi meg merjük tenni, hogy nem készítünk mást, csak krumplilevest és bundás kenyeret, mert közben színpadi minőségű a szöveg, jobb, mint Jamie Olivernél. A miénk elsősorban színházi előadás, csak másodsorban főzés. Ez fontos különbség. Szórakoztatni akarunk, és ha még a receptjeinket is felhasználják, annál jobb.
Magyar Nemzet: Meg sem fordult a fejükben, hogy szakácskönyvet adjanak ki? Ez manapság jó üzlet.
Dömötör Tamás: Elsősorban tévésnek tartom magam, nem szakácsnak.
Kozári Ágnes: Én pedig épp fordítva. Érdekel a főzés, tényleg szakács szeretnék lenni, komolyan gondolom, hogy kitanulom a szakmát. Nemsokára kezdek is egy étteremben kisinasként. Persze a televíziózás és a színház is érdekel, de a Gasztropuccsot csak azért csinálom, mert jóban vagyok Dömével. Jó kaland.
Magyar Nemzet: Vége a műsor első szériájának, ősztől azonban újraindul. Mi a szünet oka?
Kozári Ágnes: Nem értjük, hogy miért kellett abbahagynunk. Ha sokan nézik, szeretik, miért veszik le a műsorról? Naponta megy az ismétlés, ami szerintem baj, mert egy poén csak egyszer jó.
Dömötör Tamás: Szerintem se lenne szabad kockára tenni a műsor sikerét.
Magyar Nemzet: Hozott-e a Gasztropuccs újabb munkát, ajánlatokat?
Kozári Ágnes: Készítettem a Tv Paprikának egy háromrészes sorozatot Türk-íz címmel, de most nincs munkám. Miután tematikus csatornán szerepeltünk, nem hiszem, hogy minket be lehetne dobni valami másba.
Dömötör Tamás: Készítek műsort más televízióknak is, de kizárt, hogy kereskedelmi adóhoz szerződjem. A Tv Paprikán még fut egy sorozatom, a Világevő. De ezzel vége. Nem akarok képernyőn szerepelni.
origo.hu
Alapjogokért Központ: Lengyelország, a globalisták kísérleti terepe
