Zuhan a forint, pánik a tőzsdéken

Olyan az ország helyzete, mint a 90-es évek közepén a szétesés előtt álló Oroszországban – jelentette ki lapunknak adott interjújában Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára. A közgazdász szavait alátámasztja mindaz, ami tegnap a bankközi devizapiacon és a tőzsdén történt. A forint körüli dráma – amit jórészt a miniszterelnök kijelentése váltott ki – folytatódott, az euróhoz mért árfolyam átlépte a 270 forintos lélektani határt, ami több mint kétéves mélypontot jelent. A gyengülés következménye a devizahiteleknél – az év végéig – a havi törlesztőrészletek tízszázalékos emelkedése lehet.

Munkatársainktól
2006. 06. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsdén – ahogy a közép-európai régió más tőzsdéin is – pánik uralkodott, hatszáz pontos volt a zuhanás, több részvény kereskedését felfüggesztették. A zuhanó indexek azt jelzik: megindult a tőke kivonása a térségből.
Magyarország számára igen baljóslatú jel, hogy tegnap csak hatalmas hozamemelkedés mellett tudta értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ a magyar állampapírokat a diszkontkincstárjegy-aukción. Röviden ez azt jelenti, hogy a befektetők egyre kevésbé és egyre drágábban hajlandók csak finanszírozni az egyre ijesztőbb magyar államadósságot.
Eközben – ellentétben a korábbi fogadkozásokkal – újabb megszorításokat jelentett be tegnap a pénzügyminiszter. Eszerint a tervezettnél majd’ háromszor több pénzt zárolnak a minisztériumoknál. A tapasztalatok szerint ennek zömét a jövőben már nem használhatják fel a tárcák.
Baljós jövőt sejtet Kóka János bejelentése is. A gazdasági miniszter az Index internetes hírportálnak kijelentette: a következő négy évnek „határozott privatizációs karaktere” lesz, ami többek között a Malév mielőbbi értékesítését, a Magyar Posta, a MÁV egy részének eladását jelenti. A szaktárca vezetője abban is bizonyos, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. mellett a Szerencsejáték Zrt., valamint a Magyar Villamos Művek Zrt. kisebbségi csomagját is be kell vezetni a hazai tőzsdére, ami szintén magánosítást jelent. Kóka János elárulta azt is, hogy e tranzakciókkal kapcsolatban a koalíción belül még nem született megállapodás.
A korábban bejelentett Gyurcsány-csomag várható következményei a forint zuhanása mellett számos más területen máris éreztetik hatásukat:
· az áfa emelkedése miatt többe kerülnek majd az élelmiszerek;
· megszüntetik a Sulinet expressz programot;
· teljes a bizonytalanság a köztisztviselői karban;
· csaknem százmilliárd forinttal kurtítják meg a kulturális tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek támogatását;
· állami ingatlanokat értékesítenek (lásd címlapos írásunkat).
Továbbiak a 2., 3., 11., 12., 13. és 14., publicisztikák a 6. és a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.