Föld körüli pályára állt az amerikai és brit közreműködéssel létrehozott japán Solar–B szonda, amelyet szombaton lőttek fel a kagosimai űrrepülőtérről. A 900 kilós szatellit, amelyet napelemek látnak el energiával, a Nap mágneses mezőiről továbbít majd adatokat, hogy az eddiginél pontosabban jelezhessék előre a kitörések erejét és irányát – adta hírül a BBC. A gigantikus napkitörések néhány perc alatt nagy számú hidrogénbombáéval egyenlő nagyságú energiát szabadítanak fel. Természetük jobb megértése azért fontos, mert a belőlük elinduló és a Föld irányába tartó szupergyors részecskék, amelyek néhány perc alatt leküzdik a 149 millió kilométer távolságot, megbéníthatják a kommunikációs műholdak elektronikus rendszerét, így zavarokat okozhatnak a rádióadásokban, és veszélyeztethetik az űrhajósokat is. A most felbocsátott objektum magával vitt egy optikai teleszkópot, másik két távcsöve pedig a röntgen-, illetve az ultraibolya-sugarak tartományában vizsgálódik. Műszerei lényegében mikroszkópként szolgálnak majd, a lehető legkisebb részleteket próbálják meg feltárni a Nap felszínén zajló folyamatokból.
A szonda azonban csak novemberben lát hozzá a folyamatos kutatómunkához. A következő két-három hétben a Naphoz képest olyan pozíciót kell elfoglalnia, amely lehetővé teszi, hogy évente nyolc hónapon át megszakítás nélkül figyelhesse központi égitestünket.
A Solar–B a japán űrkutatási hivatal, a JAXA harmadik napkutató műholdja. Az elsőt huszonöt évvel ezelőtt lőtték föl, a most felbocsátott szatellit elődje, a Solar–A pedig 1991–2001-ig továbbított adatokat.
Elhidegültek Macronék, a látványos feszültség tovább fokozódik
