Országát egy lóért

Minden bizonnyal őszintén és szívből nyilatkozott Gyurcsány Ferenc, amikor tavaly október elején az éppen megjelent könyvéről beszélt Friderikusz Sándornak. A Magyar Televízióban akkor még a sztárriporter vezette a Szólás szabadságát. Az alkotás örömeit, kínjait ecsetelve Gyurcsány azt közölte, mostanában kevés ideje jut a könyvírásra. Pedig szeret írni. Mindig azért írt, hogy elmondjon valamit. Nagyon fontos számára, hogy elmondja, amit gondol.
Majd hirtelen, minden különösebb előzmény nélkül a miniszterelnök III. Richárdról kezdett beszélni. A shakespeare-i királydráma ismert alakjáról, a torz külsejű és lelkületű cselszövőről, aki nyájas, hízelkedő, hamis ígéreteivel megtévesztette környezetét, s gátlástalanul tört a hatalom, a trón felé. Gyurcsány a televízióban épp csak érintette a drámát, mondván: amióta kormányfő, nem nagyon jut ideje a könyvírásra. Inkább csak interjúkat ad. Szerinte olyan ez – s itt következett párhuzam –, mintha a III. Richárdot az ember úgy mutatná be, hogy az első felvonásból is ad egy picikét, aztán majd a másodikból, mert nem lehet egyben elmondani a történetet. Gloster hercege, a későbbi III. Richárd, mint tudjuk, már az első felvonás elején leszögezte: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.”
De hát hogyan kerülhetett elő a Szólás szabadságában a shakespeare-i hős, a magát a törvényes uralkodó hívének, az ország jótevőjének tettető, ám valójában önző, hataloméhes figura? Hiszen a világirodalom annyi más alkotása, a hazai művészek oly sok egyéb alakítása felhozható lett volna ekkor. Friderikusz meg is jegyezte: „Ez merész hasonlítgatás. III. Richárddal Gyurcsány Ferenc, de ezt csak nyilván a példa kedvéért mondta.” S Gyurcsány helybenhagyólag válaszolt: „Csak a példa kedvéért.” Ugyanilyen megfontolásból hozhatjuk most fel – a miniszterelnök által idézett párhuzamhoz csatlakozva –, hogy tavaly október elején Gyurcsány Ferenc a saját újabb kori politikai pályafutásának már nem az első felvonásánál tartott. Akkor már egy esztendeje állt a kormány élén. Túl volt (voltunk) a puccson, a kezdetben az ő tanácsaira hallgató Medgyessy Péter miniszterelnök lemondatásán. És azon, hogy – mint egy életrajzi műből nemrég kiderült – Gyurcsány egy-két munkatársával maga szervezte meg, hogy a vidéki MSZP-s potentátok a csíny után végül őt támogassák Kiss Péterrel szemben.
Az Útközben című könyv tavaly őszi megjelentetése a méltatók szerint az idei országgyűlési választási kampány nyitó lépése volt. A szerző úgy vélte: megteremtheti az identitását veszített baloldal önazonosság-tudatát. Medgyessy távozása és Kiss Péter félreállítása után mindenesetre elkezdődhetett a száz lépés című mutatvány, a többi közt az új földosztás és a bébiszitterek tébéjárulékának kilátásba helyezésével. Jöttek a korszakalkotó programok. Gyurcsány erről így beszélt a Szólás szabadságában: „Ambiciózus a program, amit meg szeretnék valósítani. Mindenki azt szeretné, ha egyszerre épülne az ország és egyszerre könnyebb lenne élni. Ezt tesszük. Mindig azt kérték tőlem, hogy kormányozzak. Kormányzok” – közölte önbizalommal.
S, hogy tényleg kormányzott-e? Erről fél évvel később, ez év májusában, Balatonőszödön, zárt körben a következőket mondta: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Azóta tudjuk, ebből állt az ország javának előmozdítása.
A keserves semmittevéssel töltött másfél esztendei kormányzásnak a hatalom élvezetén kívül volt egy másik rendeltetése is. Az, hogy a hazudozással elhitessék: ők az ország igazi jótevői. Már most is nagy és irigylésre méltó a jólét, de mi ez ahhoz képest, ami ezután lesz?
Hát végül is nyert a Gyurcsány vezette MSZP. Az ország lakóinak becsapásával. Az ország gazdasági, erkölcsi alapjainak megingatásával, nemzetközi tekintélyének, hitelének tönkretételével. Az országépítő reformot saját közlése szerint közvetlenül a választás előtt, s az azt követő néhány hétben ütötték össze. A nyilvánosság kizárásával, 10-15 bizalmi ember együttműködésével. A hiány tényleges összegéhez, az összeszedendő pénz valóságos nagyságához azonban sem a választóknak, sem az MSZP-frakciónak nincs köze. Ez a jelek szerint ma is csak Gyurcsányra és bizalmasaira tartozik. S az MSZP-nek és az SZDSZ-nek ez egyelőre elegendő is. Mert sikerült hatalomra kerülniük: megtalálták hazug önmagukat, identitásukat.
Ugyanakkor nem hihető, hogy a Gyurcsányt övező szűk politikai-hatalmi központon kívül bárkinek is érdeke volna a jelenlegi helyzet fenntartása. Az MSZP-frakciót májusi vallomásával cinkosává tette ugyan a miniszterelnök, a tágabb kör, s főként a helyi emberek azonban nem sok hasznot húznak ebből. Nekik hamarosan szembe kell nézniük az országreform tényeivel, következményeivel. Azzal, hogy a reformnak kikiáltott, de reformként valójában ki nem dolgozott ötletek sora nyilvánvalóan megbontja az államszervezetet, s könnyen felboríthatja az alkotmányos rendet is. Erre utal, hogy Budapesten utcai harcok dúlnak. S az oktalanul új minisztérium alá rendelt, hónapok óta méltatlan procedúráknak kitett, átszervezés alatt álló rendőrség nem ura a helyzetnek. Ugyanez történhet bármikor az oktatásban, az egészségügyben, a gyermekvédelemben vagy a pénzügyi igazgatásban. Immár teljesen védtelenek vagyunk.
Gyurcsány azonban úgy döntött: marad. Túl édes a hatalom ahhoz, hogy ő önként megválna tőle. Különben is, élvezi a felfordulást, amit maga idézett elő. S ő akar rendet is tenni.
Ez azonban már egy új felvonás lesz.
Gloster volt hercege, az immár koronás III. Richárd még nem esett le a lóról. Még nem jött el az idő, hogy az irháját mentse. Hogy cserébe felajánlja az országot a klasszikus közlés tanúsága szerint: „Lovat! Lovat! Országomat egy lóért!” Tragikus vétségként csupán – csupán? – saját, immár szintén jól ismert sorait idézhetjük a hatalomgyakorlás módjáról, s az állítólagos államreformról: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig… A dolog az nem szépen, aprólékosan fölépített. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön. Most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót.”