Rövid köszöntőjét a Szent Erzsébet-dómban mondta el Sólyom László államfő, aki arra emlékeztetett: a Rákóczi-szabadságharc egyik üzenete, hogy akkor a Kárpát-medencében élő népek még együtt tudtak harcolni közös céljaikért, és nem voltak nemzetiségi ellentétek. Az államfő szerint az összefogásra ma is szükségünk lenne, hiszen a térség országainak együtt kellene képviselniük érdekeiket az Európai Unióban. Abban az Európai Unióban, amelyben a polgárok minden hetedike nemzeti kisebbségi sorsban él, ezért – Sólyom szerint – fontos, hogy ezek a kisebbségek mindenütt szabadon használhassák anyanyelvüket, ápolhassák kultúrájukat, és őrizhessék hagyományaikat.
Az ünnepség előtt kétnapos konferenciát is rendeztek II. Rákóczi Ferencről és koráról, a hamvak száz évvel ezelőtti hazaszállításáról és annak körülményeiről. A konferencián szlovák és magyar történészek egymást váltva értékelték a fejedelem munkásságát. A szervezők szándékai szerint a konferencia anyaga szlovák és magyar nyelven könyv formájában is megjelenik majd, erősítve azt a csaknem másfél évtizednyi szándékot, hogy a szlovák és a magyar történészek állítsanak össze olyan történelemkönyveket, amelyeket aztán egyként használnának a két országban. Ez – számtalan szakértő szerint – eloszlathatná a még mindig fennálló kölcsönös bizalmatlanságot, s elvezethetne a manapság oly sokszor hangoztatott történelmi megbékéléshez a két nemzet között. Persze azt ma még nem lehet tudni, hogy megvalósul-e a szervezők szándéka, s ha igen, mikor jelenik meg a könyv. Érdemes azonban már most megjegyezni, hogy a konferencia egyik előadása eleve arról szólt, hogy „II. Rákóczi Ferenc közös történelmi és kulturális örökségünk része”, s a témát ezúttal nem magyarországi történész, hanem a szlovák tudományos akadémia munkatársa dolgozta fel és adta elő.
Ez lényeges előrelépés, ha arra gondolunk, hogy éppen tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg Szlovákiában: a mai napig nyitott szlovák–magyar műemlékcsere-vitát úgy kellene lezárni, hogy a szlovákok ajánlják fel többek között II. Rákóczi Ferenc hamvait azon szlovákiai eredetű műkincsekért, amelyek Magyarországon vannak. Igaz, a kezdeményezés nem tudományos körökben fogalmazódott meg, sőt a szlovák történészek és művészettörténészek tiltakoztak az ötlet ellen. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a javaslatot az akkori hatalomhoz igen közel álló Matica slovenská vezetői tették közzé. Persze a közös múlt felvállalásának – így II. Rákóczi Ferenc közös történelmi és kulturális örökségként való elfogadásának – a politika színterén ma is vannak szigorú ellenzői. Emlékezzünk csak: a centenáriumi megemlékezések részeként 2006 áprilisában avatták fel a kassai Rodostói ház udvarán II. Rákóczi Ferenc szobrát, a magyar állam ajándékát a városnak. Ezt a rendezvényt kommentálta a ma már koalíciós nemzeti pártelnök, Ján Slota úgy, hogy „a nagymagyar sovinizmus él és virul Szlovákiában, ahol a magyarok a szlovákok tízezreinek gyilkosát ünnepelhetik, még szobrokat is állítanak neki”. És talán azt is érdemes megjegyezni, hogy Slota kijelentése ellen csak a Magyar Koalíció Pártja tiltakozott, a szlovák pártok valamilyen oknál fogva figyelmen kívül hagyták. Ennek fényében különösen érdekes és dicséretes, hogy Slota mai koalíciós partnerének, a Smer-Szociáldemokrácia pártnak az egyik képviselője, Zdenko Trebula, Kassa megye elöljárója is részt vett a centenáriumi ünnepségen, és ő is méltatta a nagyságos fejedelmet és munkásságát.
Persze paradoxonok történtek száz évvel ezelőtt is, amiről a történészek konferenciáján is szó esett. Megemlékeztek például arról, hogy a törvényt, amely lehetővé tette a fejedelem és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát, az uralkodó csak 1906. október 24-én írta alá, s az akkori jogalkotási rend értelmében csak a kihirdetés után 15 nappal lépett életbe, egészen pontosan november 11-én. Ez a törvény mondja ki azt többek között, hogy II. Rákóczi Ferenc immár nem tekinthető „a király és a haza ellenségének, (…) a szabadság felforgatójának, (…) törvényesen számkivetettnek, (…) üldözendőnek és elfogatandónak”, vagyis a fejedelem és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása és eltemetése idején az országos ünnepségek ellenére akkor került sor, amikor még törvényesen hazaárulónak minősültek.
Megemlékeztek azonban arról is, hogy száz évvel ezelőtt tízezrek tolongtak Kassa utcáin, az erkélyeken, a fákon szinte fürtökben csüngtek az emberek, és áhítattal szemlélték a menetet, amelynek közepén haladtak a koporsókat szállító kocsik. Az elsőt – II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és a fejedelem fia, Rákóczi József hamvaival – hat fehér ló, a másodikat – gróf Bercsényi Miklós, Csáky Krisztina grófnő, gróf Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványaival – négy fekete ló húzta. S a sors iróniája, hogy a kocsikat azok kísérték, akiknek elődei II. Rákóczi Ferenc ellen harcoltak, illetve megakadályozták a fejedelem rehabilitációját.
A vasárnapi kassai ünnepségen a szlovákiai magyarság is képviseltette magát, s nemcsak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) politikusai, hanem a Csemadok, az ifjúsági szervezetek és polgári társulások sokasága is. Az ünneplők között természetesen ott volt Borsi község küldöttsége, valamint a borsi II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság tagjai is. Ez utóbbi szervezet vállalta magára még húsz évvel ezelőtt azt a nemes feladatot, hogy megmenti a fejedelem szülőházát, a borsi kastélyt. Tiszteletre méltó munkát végeztek – sok esetben a hivatalos politikai irányvonal ellenében –, sok ezer órát dolgoztak a kastély és környéke védelmében. Ifjúsági táborokat szerveztek, hogy megóvják a kastélyt a teljes megsemmisüléstől, s nekik köszönhető, hogy az épület ma látogatható állapotban van. De sem a magyar, sem a szlovák kormány nem tudta-tudja garantálni még az ilyen neves évfordulók környékén sem azt a nagyjából hatvanmillió koronát – körülbelül 450 millió forintot –, amely a kastély régi fényét visszaadná. Pedig Borsi alig száz kilométernyire van Kassától.
A vasárnapi megemlékezés résztvevői mégis úgy értékelték a rendezvényt, hogy „másodszor is hazatértek II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvai, annyira felemelő ünnepséget sikerült szervezni”. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője, aki szintén részt vett az ünnepségen, ehhez az értékeléshez még annyit tett hozzá: „Remélem, nemcsak egyfajta fizikai hazatérésről van szó, hanem a fejedelem szellemisége is itt van közöttünk, s mindannyiunkban úgy éled újjá, hogy már sosem térünk le szabadságszerető és a haladást szolgáló útjáról. Önépítkezésünk látná kárát, ha az ünnepség végeztével megint feledésbe menne a fejedelem nagysága.”
origo.hu
Kettészakadt az ország: óriási hőmérséklet-különbség északon és délen
