Régi meggyőződésem, hogy cikket, elemzést, disszertációt csak széllel szemben érdemes írni. A narratíva-sámfázásból sok haszon nem származik. Igaz ez még akkor is, ha a széllel szemben haladva rengeteg másképp gondolkodóba ütközünk. Főleg olyanokba, akik kényelmesen hátradőlve hagyják sodortatni magukat az ügyeletes hátszéllel. Anno a svéd és a finn NATO-csatlakozás kapcsán nagy élvezettel fúrtam lyukakat az igazhívők által pajzsként maguk elé tartott „legutolsó menedékbe”. Akkor és ott, azokkal a NATO-szkeptikus megnyilvánulásokkal igen kevés barátot szereztem magamnak.
Valószínűleg a jelenlegivel sem fogok, tekintve, hogy Magyarországon a NATO-hívőkkel szemben gyülekezik egy BRICS-hívő tábor is, akik általában ugyanazzal a jóindulatú türelemmel fogadják az elemzői cinizmusomat, mint az atlantista kollégáik. Ehhez az elemzéshez az apropót a néhány nappal ezelőtti, Rio de Janeiróban megtartott BRICS-csúcs szolgáltatta, ami laposságában és érdektelenségében a június végi NATO-csúccsal versengett.
Szóval mi is a probléma a BRICS körül?
Elsősorban az, hogy ez a szervezet talán a legtúlértékeltebb az összes geopolitikai fecsegőklub közül. A szervezet alapját képező, a globális Dél által felhánytorgatott igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket igen nehéz lenne vitatni.
Az emberiség többségének otthont adó BRICS-államok követelése a nemzetközi pálya vízszintesebbé tételére érthető és legitim. Ugyanakkor ne essünk abba a hibába, hogy egyenlőségjelet teszünk a normatív kategóriák és a hideg geopolitikai tények között. Bármennyire szeretnének is egyesek a BRICS mint a nem-Nyugat NATO-ja előtt leborulni, a szervezet sohasem tört ilyen babérokra, és ezért ab ovo nincs értelme ezt a szintű teljesítményt számonkérni rajta.
Ha voltak is olyanok, mint például Tucker Carlson, John Mearsheimer és Steve Bannon, akik egy USA kontra BRICS világháborúval riogattak minket, ha Izrael és/vagy az USA megtámadja Iránt, a tények erősen rácáfoltak a polgárriogató elméleteikre. Június 13-án az izraeli bombák hullani kezdtek a perzsa államra, és a BRICS-beli szövetségesek egy vadászpatront sem küldtek az ajatollahuk megsegítésére. Aki az átlagnál kicsivel jobban ismeri az orosz–iráni, kínai–iráni stb. kapcsolatok hátterét, azt nem igazán lepte meg ez a dolog. Akik viszont a nem-Nyugat NATO-ját látták a BRICS-ben, azok komolyan csalódtak, és a kognitív disszonanciát obskúrus Telegram- és YouTube-csatornákból merített gyógyírokkal próbálták orvosolni, ahelyett, hogy kinyitották volna a szemüket, hogy olyannak lássák a világot, amilyen.