Robert C. Castel a podcastban hangsúlyozza, hogy a háború alakulását nem szabad csupán a pillanatnyi események alapján megítélni, hiszen „a pillanatnyi történések igen keveset mondanak egy háborúnak az állapotáról”.
Arra a kérdésre, hogy miként alakult a tengeri hadszíntér helyzete, Castel azt mondta, hogy az ukránok ugyan elérték, hogy az orosz flotta ne tudjon szabadon mozogni, és több taktikai sikert is elkönyveltek, ám a kereskedelmi útvonalak továbbra is veszélyben voltak, így stratégiai áttörésről nem beszélhettek. Szárazföldi hadműveletek kapcsán megjegyezte, hogy
„2022 novembere óta Ukrajna egyetlen szárazföldi sikert sem tudott felmutatni”, és hogy „megfordult az emberfölény is, amely korábban Ukrajna oldalán állt”.
Hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg egyre hatékonyabb bekerítési taktikákat alkalmazott, bár komoly hírszerzési korlátokkal küzdöttek.
A légiháborúról szólva kiemelte, hogy „a dróngyártás akkor havonta kétezer körül volt, és rövid időn belül elérhette az ötezret, miközben korábban egy év alatt gyártottak ezer drónt”.
Ugyanakkor rávilágított, hogy Ukrajna és a Nyugat nem tudott lépést tartani a légvédelmi eszközök terén, ami „a civil áldozatok számának növekedésében is megmutatkozott”. Technológiai kérdésekben elmondta, hogy Oroszország technológiai hátrányban volt a nyugati hírszerzéssel szemben, mely „mesterséges intelligenciára és műholdakra épült”, de Kína támogatásával próbált ezen javítani.
A fegyverszállítások ügyében úgy fogalmazott, hogy „nem beszélhetünk egy következetes, egységes politikáról, hanem egy komplex döntéshozatali mechanizmusról, amelyben geopolitikai érdekek, pártpolitikai játszmák és Trump személyes intuíciói is szerepet kaptak”.
Ugyanakkor hozzátette, hogy „volt egy határ, amelyen túl az Egyesült Államok légvédelmi eszközök szállításának felfüggesztése Ukrajna összeomlásához vezetett volna”, ezért Trump „korlátozottan folytatta a támogatást”.
Diplomáciai szinten Castel elmondta, hogy a Lavrov–Rubio találkozó után, ahol Lavrov új ajánlatot tett, bár „sokan időhúzásnak tartották, a Biden-kormányzat által jellemzett diplomáciai jégkorszak után ez akár fordulópont is lehetett”. Megjegyezte, hogy „a telefonbeszélgetések kevésbé voltak hatékonyak, és áttörést hozhatott volna, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin személyesen találkoztak volna”. Hozzátette, hogy „a személyes diplomácia súlya valóban kiemelt”, de „a személyes találkozók sem oldottak meg minden kérdést, hiszen a nemzetek érdekei túl komplexek voltak”.
Az ukrajnai toborzásról úgy beszélt, hogy „a társadalomban két réteg különült el: egy, amely harcolni akart és képes volt rá, valamint egy másik, amely nem akart vagy nem volt képes erre”.
Rámutatott, hogy „a háború az öregek háborújává vált”, mert csökkentették a korhatárt, ami hosszú távú társadalmi következményekkel járt.
A dezertálás kapcsán elmondta, hogy „ezres nagyságrendű katonák hagyták el az alakulatokat, és egyesek csoportokban adták meg magukat az oroszoknak, mert nem akartak harcolni”, ami súlyosan aláásta a hadsereg működését. Kiemelte, hogy az ukrán dezertálási arány „jelentősen meghaladta az orosz dezertálások arányát”, míg az orosz oldalon „a dezertálások aránya inkább csökkenni látszott”, így „az olló egyre jobban szétnyílt a két fél között”.
