Az Országgyűlés 207 igen, 165 nem és tartózkodás nélkül kinyilvánította bizalmát a kormány iránt – jelentette be Szili Katalin házelnök a név szerinti szavazás után. Gyurcsány Ferenc és a kabinet mandátummal rendelkező tagjai is igennel szavaztak a voksoláson. A kormányt akkor lehetett volna leváltani, ha 193-nál kevesebben szavaznak bizalmat.
A szocialista frakció tagjai közül Toller László – aki súlyos közlekedési balesetet szenvedett – nem volt jelen, Vastagh Pál, akit a kanadai fővárosba nagykövetnek jelölt a külügyi tárca, lemondott mandátumáról. Az MSZP-s képviselők közül nem szavazott Hunvald György sem, miután előzőleg – polgármesterré választása miatt – szintén lemondott, a szabad demokrata frakcióból pedig az ülést vezető Világosi Gábor – a házszabálynak megfelelően – nem vett részt a szavazáson. Gyenesei István független képviselő – aki a Somogyért Egyesület képviseletében jutott be a parlamentbe – igennel szavazott.
A koalíció számára katasztrofális eredményt hozó október 1-jei önkormányzati választás eredménye után jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, amelyen bizalmi szavazást kér önmaga és programja iránt. A választási kudarc mellett a miniszterelnök elhíresült őszödi beszéde jelentette a közélet számára a kormánnyal szembeni elbizonytalanodást. Az MSZP-frakció zárt ülésén előadott kormányfői szónoklat elemi erejű felháborodást okozott, az elégedetlenség utcai zavargásokhoz vezetett. Bár a kritikus hangok mind a szocialisták, mind a szabad demokraták részéről megfogalmazódtak, a két kormánypárt előre jelezte, hogy támogatni fogják Gyurcsányt. A voksolást ugyanis – hasonlóan a tavaszi országgyűlési és az őszi önkormányzati választásokhoz – a béke és a békétlenség közötti választásként értelmezték, amely kontextusban természetesen a koalíció képviseli a nyugalmat.

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele