A parlamenti demokrácia gyásznapja

A parlament kormánypárti többsége bizalmat szavazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek tegnap, miután a kormányfő bocsánatot kért a hazugságért, ugyanakkor visszautasította, hogy tisztességtelen eszközökkel tartotta meg a hatalmat tavasszal. A 207 igen szavazattal 165 ellenében pozíciójában megerősített kormányfő úgy fogalmazott a voksolás előtt, hogy „abban a bizonyos beszédben a hazugság a szembenézés halogatása, a bátortalanság volt”, mert hagyta, hogy fennmaradjon az a látszat, hogy nagyobb teljesítmény nélkül is lehet magasabb jövedelemre szert tenni.

Munkatársainktól
2006. 10. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc azért is sajnálatát fejezte ki, mert a beszéd „akarva-akaratlanul ürügyül szolgál a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos rendje elleni ellenzéki támadáshoz”. – Nincs szükség új rendszerváltásra! – hangoztatta. Felszólalásában azt állította, hogy az általa vélelmezett, az egész magyar politikára kiterjedő hazugság fő oka a magyar jobboldalon 1998 környékén meghatározóvá vált álláspont. Példaként említett korábbi nyilatkozatokat jobboldali politikusoktól: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, vagy hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. A kormányfő szerint a bizalmi szavazás nem arról a kérdésről szólt, hogy Gyurcsány vagy Orbán, hanem arról, engedjük-e, „hogy a parlamenti kisebbség támadást intézzen az alkotmányos rend ellen”.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a 2004 szeptemberében elhangzott parlamenti beszédével szembesítette Gyurcsány Ferencet: „A politikus, ha tehetséges, ha ügyes, meg tudja szerezni a hatalmat. A jó politikus pedig le is tud róla mondani. Az előbbi szakmai, az utóbbi emberi erény” – idézte a fideszes politikus a kormányfőt, majd arra kérte, hogy a vita végén gyakorolja ezt az emberi erényt. A kormányfőhöz fordulva az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: „Beszélhet ön itt negyven percet, gyalázhatja Orbán Viktort, a helyzet mégiscsak az, hogy ön hazudott a kampányban, önök nem csináltak semmit négy évig, és hazudtak másfél-két évig.” Navracsics sajnálattal állapította meg, hogy a miniszterelnök a balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta egyfolytában és most a parlamentben sem nézett szembe semmivel, legfőképpen önmagával nem. A Fidesz szerint Gyurcsánynak személyesen kell viselnie a felelősséget, hiszen Magyarországon demokratikus politikai berendezkedés van. – Tudom, hogy az önök számára a politikai felelősség sok szempontból egzotikus kategória – fordult a szocialistákhoz az ellenzéki képviselő, hangsúlyozva, hogy a politikai felelősség lelkiismereti kérdés.
Részletek a 2. és a 4.,
vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.