Ami az ünnepre árnyékot vet

Az 1956-os megtorlás egyik vonulatának elszenvedői – a snagovi gyerekek – tizenhárman voltak, amikor november negyedikének éjszakáján családjaikkal a jugoszláv követségre menekítették őket. Az ok ismert: szüleik Nagy Imre közvetlen környezetéhez tartoztak. A követségről Romániába, Snagovba szállították őket. A csaknem két- esztendei „luxusfogság” alatt értesültek a feleségek, édesanyák társaik bebörtönzéséről, majd 1958. június 17-én Nagy Imre kivégzéséről. Az állami ünneplések sorában az egykori snagovi gyerekek kitüntetése is felmerült. Van, aki egy ilyen alkalomban nem a fényes ünnepet, a pohárköszöntőt látja. Inkább azokat a sorsdöntő és morális kérdéseket, amelyek miatt olykor nemet kell mondani. Erről beszél – érintettként – Hankiss Ágnes.

A közelmúltban felhívott Mécs Imre, és azt kérdezte, ha az ötvenhatos évforduló alkalmából mint egykori snagovi gyereket felterjeszt a miniszterelnöknek kitüntetésre, elfogadom-e? Én nemet mondtam, mire ő igyekezett jobb belátásra bírni. Az egyik érve az volt, hogy közjogi értelemben mégiscsak az ország miniszterelnökének az elismeréséről van szó. Voltaképp ezt a közjogi méltóságot negligálom az elutasításommal. Az én felfogásom és meggyőződésem szerint pedig alapvetően személyes erkölcsi kérdés, hogy én kitől mit fogadok el, és kivel fogok kezet.
– Ezen az állásponton túl mit gondol, voltaképp mit szeretnének értékelni, szimbolizálni a hajdan Romániába hurcolt tizenhárom gyermek (mai felnőtt) kitüntetésével?
– Nem tudom. Sosem volt szándékomban az, hogy mindabból, amit ott Romániában gyerekként megéltem, felnőttként később előnyt vagy érdemet kovácsoljak. Olyan kicsik voltunk, hogy akkor nem tudatosulhatott bennünk a helyzetünk. Úgy mondanám, mi „csak” elszenvedtük a környezetünkből való kiszakítottságot, a bezártságot. És kimondatlanul is hatott ránk az édesanyák szomorúsága, szorongása, bizonytalansága.
– Egy helyütt azt írta, az említett helyzetet sorsszerű adottságnak tekinti… Pusztán ennyi lett volna?
– E megfogalmazásban ott rejlenek azok a lelki tehertételek, amelyek az említett helyzetből fakadnak, és egy egész életre kihathatnak. Nem beszélve a kádári időszak általi egyéb hátrányokról. Persze, ezt ki-ki a maga módján élte és dolgozta fel. Nem hinném, hogy el kellene játszanunk egy elvközösséget, hiszen a mögöttes évtizedekben morális, közéleti, politikai kérdéseket tekintve elváltak az útjaink.
– Ez a tény mennyiben motiválta az elutasítását?
– Természetesen nem mellőzhető, de részemről sokkal alapvetőbb, lényegesebb morális indokról van szó. A rendszerváltás és az azóta eltelt évtized teljes erkölcsi abszurdja, hogy ez a miniszterelnök ad át ötvenhatos kitüntetéseket. Hiszen világossá vált, hogy képes volt az egész országot félrevezetni, hazudni, hazugság által hatalomra jutni és ott maradni. Ez az ember ennek a pártnak és kormánynak az élén teljesen méltatlan arra, hogy bárkinek 1956-os kitüntetést adjon át. Arra is, hogy magát bármilyen értelemben az áldozatokkal, egykori forradalmárokkal azonosítsa.
– Erre az érvre szokták mondani, hogy annak a generációnak, amelyből Gyurcsány Ferenc kitermelődött, nincs köze sem a forradalom előtti, sem az azt követő bűnökhöz.
– Én pedig megemlítenék egy körülményt. Nevezetesen: hogy ő azért annak az „Apró klánnak” a jelképes figurája, amelynek a hátterében ott van a néhai Apró Antal alakja. Ő volt az, aki az 1956-ot követő megtorlások idején még Kádárhoz képest is keményebb vonalat képviselt. Számos korabeli politikai bizottsági jegyzőkönyv és más iratok őrizik azokat a mondatait, amelyben kevesli a kivégzéseket.
– Ha itt tartunk, szinte közhely már, hogy „a gyerekek nem hordozhatják a szülők bűneit.” Ráadásul itt „csak” egy benősüléséről van szó…
– Mindig ezzel próbálják az alapkérdésről elterelni a figyelmet. Az igaz, hogy az utódok, vagy mint ez esetben a hozzátartozók, valóban nem tehetők felelőssé elődeik cselekedetei miatt…
– De akkor mi az, ami ön szerint ilyen esetben számon kérhető?
– A vízválasztót az jelenti, hogy ahhoz a múlthoz, amit örökségül kap valaki, vagy amihez valamilyen módon kötődik, önálló személyiségként hogyan viszonyul. Ha ez a múlt olyan teher számára, hogy van mit jóvátennie, hallgat-e a lelkiismerete szavára? Az egyetlen erkölcsi parancsra, amelylyel mások javát is szolgálhatja. Vagy az ellenkező irányt választja, amit éppen a „Gyurcsány–Apró” tünetegyüttes mutat. Adva van egy hajdani KISZ-vezér, aki egy zsidó családtól elvett villában él milliárdosként. A rendszerváltás után megszerzett vagyonának egy részével kapcsolatos büntetőügyek a mai napig sincsenek megnyugtatóan lezárva. Kormányával olyan politikát folytat, amely a nemzeti közösségre, a magyar érdekekre nincs tekintettel. Látszólag Gyurcsány Ferenc csak házassága által kötődik az Apró Antal-féle nómenklatúrához. Ám törekvéseiben és cselekedeteiben egyre inkább visszaköszönnek azok a módszerek, amelyekkel ez a réteg a hatalmát fenntartotta. Például a politikai ellenfelek lejáratásának, rágalmazásának, tönkretételének tudatos és nyíltan vállalt alkalmazása.
– Azért az érdekes, hogy az említett módszerekkel való dicsekvés, például a Gyurcsány Ferencről írt portrékönyvben, hogyan keveredik a hazugságról való őszödi beszéd későbbi „indoklásával” …
– Részben a miniszterelnök személyiségzavarral összefüggő pszichés megnyilvánulásairól van szó. És arról a hatalommegtartó technikáról is, amikor az elkövetett hibákat képtelenek beismerni. Sőt, újabb hazugságokkal, illetve „magyarázatokkal”, no meg a médiafölényükkel igyekeznek megtéveszteni az országot. Ami a jelenlegi kormány szerint nem más, mint egy részvénytársaság.
– De hát nem ezt akartuk? Nem a piacgazdaságra, az árubőségre áhítoztunk?
– Nem ezen a módon. Nem annak az árán, hogy például a privatizáció Magyarország gyarmatosítását jelentse. Ez a KISZ-ből és egyébből kinőtt garnitúra a késői Kádár-kor végjátéka után talált magának egy másik vezért, a multinacionális érdekkört. A tőke persze a saját törvényei szerint cselekszik. A baj az, hogy akik az ország demokratikus vezetésére lennének hivatva, csak ezt és nem a népüket szolgálják.
– Már hallom is, nekünk semmi sem szent, olyan negatívok vagyunk. Nem tartja szomorúnak, hogy még ünnepelni sem tudunk?
– Nem az ünnep felemás módja miatt vagyok szomorú. Hanem a rendszerváltás elmaradása miatt. Azért, hogy a korábbi nómenklatúra a nemzeti vagyon jelentős részét megszerezte. Azért, hogy a hatalmuk megtartásának érdekében minden nemtelen dologra képesek. Jó ideje nyomon követhető, hogy a hatalmat gyakorlók köre fokról fokra feszegeti, sérti a demokratikus jogállamiság kereteit. Ez vet árnyékot erre az ünnepre, és én ezekben az összefüggésekben tekintek erre az évfordulóra. A kulcskérdés most az, hogy megmarad-e Magyarország? Hogy ami a Kossuth téren, az ország különböző pontjain hetek óta zajlik, ki tud-e szélesedni? Lesz-e annyi erőnk, kitartásunk, hogy szellemi és erkölcsi értelemben visszafoglaljuk a hazánkat?

A Snagovba hurcolt gyerekek: Donáth Mátyás és László. A legkisebb fiú, Ferenc, ott született. Erdős (ma Hankiss) Ágnes, Jánossy Katalin és Ferenc, Losonczy Anna, Rajk László, Szilágyi József és Júlia, Vásárhelyi István, Júlia és Mária.