A múlt század húszas–harmincas éveinek legnagyobb erdélyi magyar költőtálentuma, Dsida Jenő – akit Pomogáts Béla a Magyar karaván Itálián keresztül című kötet előszavában „Erdély angyali költőjének” nevez – 1933 tavaszán egy erdélyi római katolikus zarándokcsoport tagjaként bebarangolta Itáliát. Az utazásról készült beszámolóit még ugyanebben az évben az Erdélyi Lapokban adta közre. Ezeket a szövegeket korábban csak némi cenzúrázgatás után lehetett megjelentetni, például az 1985-ös Dsida-gyűjteményben, mert a poéta 1933-ban nem tudhatta, hová fajul később a Mussolini-rezsim, s ezzel kapcsolatos kritikai megjegyzéseit nem érezték elég nyomatékosnak. Elmondja pedig fehéren feketén a Rómában látott Mostra della Rivoluzione Fascista kiállításról, hogy „inkább valami merev germán szellemet tükröz, mint olaszt”, ami zavarta és zavarhatta is a Belvedere szobrai, Pompeji festői romjai, Nápoly bővérű mindennapjai és Szent Sebestyén katakombái közti nosztalgikus barangolásban.
Dsida – ahogy nemzedéktársai, többek között Weöres Sándor és Vas István, Jékely Zoltán meg Takáts Gyula – fogékony az antik szellemre, a mediterrán csodákra, az idillre éppúgy, mint a tragédiára. Látja, hogy mindenfelé „közmunkálatok folynak”, de azt is, hogy hiábavaló a rend és fegyelem látszata, hiszen „a koldulási tilalom ellenére Nápolyban majd letépnek a koldusok és utcagyerekek. Bottal nem lehet szétverni a cigánykodó, kunyoráló, lármás sokaságot…” Leírja – barokk mesterek ecsetjére emlékeztető érzékenységgel – Firenzét, aztán Velencét: „Távoli, halk, lágyan zsongó muzsikával lehetne talán egyedül kifejezni azt, hogy micsoda Velence. Talán valami sejtelemszerűen halkká finomított hárfaszóból lehetne érezni a csipkefinomságú paloták hófehér reszketését a holdfényben és a vízben…” Leírásában összekeverednek a hang- és fényhatások, melyekből mintha egy Gulácsy-vászon kerekedne ki. (Ismerhette-e Dsida a vele oly sok tekintetben rokon szellemű Gulácsy Lajos festészetét?) Beszámol a pápai audienciáról, s elmondja, milyen nagy figyelemmel és szeretettel fogadta a szentatya az Erdélyi Lapok magyar zarándokait. Végezetül a festői utazásra a festői – és némiképp tán ironikus – búcsú következik „a talián barátságtól és talián szavaktól, a festői csendőröktől és katonáktól, a pálmáktól, narancsligetektől és ciprusoktól”.
(Dsida Jenő: Magyar karaván Itálián keresztül. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2006. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Nyilvánvalóvá vált: összedolgozott a Tisza Párt és az ukrán titkosszolgálat
