Továbbra sem tudják az amerikai hatóságok, miért csapódott helyi idő szerint szerdán délután egy kisrepülő egy ötvenemeletes manhattani felhőkarcolóba. Korábban megjelent sajtóértesülésekben az állt, hogy a Cirrus SR–20-as gép pilótája vészjelzéseket adott le, de ezt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa nem erősítette meg a CNN-nek nyilatkozva. Mint arról beszámoltunk, az FBI már a tragédia utáni órákban közölte, hogy az eseménynek valószínűleg nincsen köze a terrorizmushoz. Később Michael Bloomberg New York-i polgármester kizárta, hogy támadás történt volna. Bloomberg nem árulta el, kik vesztették életüket a tragédiában, órák múltán Washingtonban közölték, hogy a repülőgépet Cory Lidle, a New York Yankees neves baseballjátékosa vezette. Rajta kívül Tyler Stanger repülésoktató halt meg, aki a tél vége óta tanította a dobójátékost repülni. A Yankees tulajdonosa, George Steinbrenner közleményben erősítette meg a hírt.
A csapat honlapján a történtekről terjedelmes cikket tettek közzé: a Lidle nevén lévő Cirrus délután két óra huszonegy perckor emelkedett fel a Teterboro repülőtér kifutójáról, és hozzávetőleg tizenöt perc múlva az East 72. Street 524-es számú épületének negyvenedik emeletébe csapódott. Előtte tett néhány kört a Szabadság-szobor körül, majd eltűnt a légiirányítás radarjáról. Csak közvetlenül a tragédia előtt látták újra a műszerek. A Belaire nevű, főként tehetőseknek otthont adó, 183 lakásos épület két szintje azonnal kigyulladt, az utcát lángoló roncsdarabok torlaszolták el, a környéken sűrű füst gomolygott. A becsapódás helyénél lévő lakások egyikében ketten tartózkodtak: épségben ki tudtak menekülni, az ijedségen kívül nem esett bajuk. Perceken belül több mint százhatvan tűzoltó vonult a helyszínre, az ő elsődleges véleményük is kizárta a terrortámadás lehetőségét. Ettől függetlenül az amerikai légierő gépei azonnal a levegőbe emelkedtek, és a nagyobb városok légterében járőröztek. Közben a Belaire-t sikeresen kiürítették. A mentésben és az oltásban összesen tizenegy tűzoltó és öt civil szerzett kisebb sérüléseket. A Cirrus a tűztől eltekintve nem okozott nagy kárt a házban, csak a motorja tudott az épületbe hatolni, a többi alkatrésze a mélybe hullott – közölte Debbie Hersman, az NTSB, a személyszállítás biztonságáért felelős hatóság szóvivője.
A 34 éves sportember februárban szerzett repülőgép-vezetői engedélyt, a négyüléses, egymotoros Cirrus SR–20-ast pedig hónapokkal később vette meg. Lidle kilenc éve volt profi baseballjátékos, két hónappal ezelőtt szerződött New Yorkba a Philadelphia Philliestől.
A szerencsétlenség okait egyelőre csak találgatják a szakértők. Az egyik elképzelés szerint a gépből valószínűleg elfogyott az üzemanyag. Henry Neimark, a baleset egyik szemtanúja, aki maga is pilóta, azt nyilatkozta az AP-nek, hogy a gép a becsapódás előtt egyenetlenül repült, úgy tűnt, a pilóta elveszítette uralmát fölötte. A sportember tragédiája miatt újból fellángolt a vita az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta sokat vitatott repülésbiztonságról.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó