Az etyeki dombok szőlőültetvényeinek többségét már a seregélyek is elhagyták: az októberi vénaszszonyok nyarának fényei csak a tőkék rozsdásodó leveleit ölelgetik. Az idei termés nagy része a pincékben van, krómacél tartályokban vagy hagyományos fahordókban forr a bor. Olyan gazdával nemigen találkozni, aki ne lenne elégedett az idei szürettel, legalábbis ami a minőséget illeti. A must cukorfoka igen jó volt, a szőlőt elkerülték a nagy betegségek. A termés kevesebb ugyan, de Etyeken már régen nem a mennyiségi termelés a cél. Hajdan a budafoki Törley-pezsgőgyár feneketlen pincéi elnyeltek mindent, nem volt annyi gyümölcs, amennyit ne lehetett volna eladni. A rendszerváltozás után más idők jöttek, de Etyek képes volt az újjászületésre. Ma már a termelők többsége kényesen büszke borára, a termés mennyiségét nem az időjárás, hanem maga a gazda korlátozza. A minőségi termelésé a jövő, ez ma már nem vitatható, a mennyiségi termelésnek leáldozott, és ez nem is baj – véli Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Szavai szerint országosan jó évet zárhatnak a szőlőtermesztők és a bortermelők. A napfényes, meleg ősznek köszönhetően az ültetvények behozták a hűvös tavasz és az augusztus eleji esős időszak miatti lemaradást. Már a korai fajtákat is meglehetősen magas cukorfokkal, kellemes zamatokkal, finom savakkal szüretelték. Az idei évjárat a fehérboroké lesz – mondja.
– Minden évjáratnak megvan a saját arculata. A borászatnak éppen ez az egyik szépsége – fejtegeti, hozzátéve: a termés mennyisége valóban kevesebb az átlagosnál, most úgy látszik, hogy a három és fél millió hektós várakozásból hárommillió lesz.
– Ez valóban okozhat kisebb gondokat, de tekintve, hogy két és fél millió hektós borkészlettel vágtunk neki az idei szüretnek, nem kell fennakadással számolni a borforgalmazásban. A kevesebb termés valamivel jobb helyzetbe hozza a termelőket, hiszen elmozdultak az elmúlt évek bőségének, az áthúzódó borkészlet nagyságának következtében kialakult, valóban igen alacsony felvásárlási árak. Az idén csaknem még egyszer annyi áron ment a szőlő, mint tavaly, tavalyelőtt. Akkor sok szőlőművelő vesztette el a hitét, a természet most valamit visszaadott nekik – fejtegeti Horváth Csaba. – Még a Kunsági borvidéken sincs hatvan forint kilónkénti ár alatt a szőlő, pedig ott zömmel az egyszerűbb fajtákat termesztik. Az asztali bort adó kék szőlő ára pedig 70 forintnál kezdődik. Ha keresettebb fajtáról van szó, 100 és 200 forint között mozog a felvásárlási ár. Tokajban, ahol most kezdődik a szüret, a legegyszerűbb minőségi borok alapanyagának ára is várhatóan eléri majd a 70–80 forintot.
Tavaly az Alföldön 20–30 forintért alig lehetett eladni a szőlőt. De a gazdák most sem elégedettek, ugyanis a mostani magasabb ár csak arra elegendő, hogy gazdaságuk ne fusson veszteségbe. Most ugyan kevesebb a szőlő, de a művelési költségek ugyananynyit visznek el, mint ha nagyobb lenne a termés. A drágább szőlőből drágább bort lehet készíteni, ám az árharc így is kiélezett: a mindennapi fogyasztásra szánt tömegborok előállítói nehezen tudják felvenni a versenyt a filléres dél-amerikai vagy olasz áruval.
Horváth Csaba szerint az alapanyag árának növekedése 30–50 százalékos boráremelkedést hozhat magával, és egyáltalán nem biztos, hogy erre lesz fizetőképes kereslet.
– Nagy kérdés, további harcok függvénye, hogy sikerül-e beépíteni a borok árába a költségek növekedését – összegezi a dolgok állását. – Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a roppant alacsony ár, amelyért a külföldi termelő szinte a pincéig viszi a borát, a legtöbb esetben silány minőséggel jár. Az idei magyar borok kitűnőek, és nem csak olyan fogyasztók vannak, akiknél csupán az ár dominál. Ennek a rétegnek az erősítésére kell törekedni.
Ezzel egyet lehet érteni, csakhogy ha a Gyurcsány-csomaggal együtt járó, várhatóan széles körű gazdasági recessziót nézzük, nem sok az esély arra, hogy az ár felett győz a minőség. Horváth Csaba ennek kapcsán elmondta: a szervezet már kezdeményezte a minisztériumnál a behozott borok átfogó minőségvizsgálatát. Az importot már nem lehet csökkenteni vámokkal, de a minőségi előírások betartatásához jogunk van.
Az uniós csatlakozás eleve kihívást jelentett a szőlészet-borászatnak, az ágazat éppen csak kezdte megismerni az új feltételeket, máris hatalmas változások készülődnek.
– A harmadik szüretet fejezzük be az unióban, és sok tanulsága van az eltelt időnek. Az egyik legfontosabb, hogy az ágazat nem fejlődött annyit, mint amennyire lehetősége lett volna. Nem sikerült megfelelő mértékben kiaknázni az uniós forrásokat – mondja Horváth Csaba. – A szerkezetátalakítási forrásokat le tudtuk hívni, de a lepárlási, illetve a szőlő-mustsűrítmény előállítására szolgáló támogatásokat vagy az unión kívüli országokba irányuló borexport támogatását szerény mértékben sikerült kihasználni. A lepárlásnál egyértelmű volt a helyzet: az ország nem rendelkezett olyan készletekkel, amelyeket mozgósítani lehetett volna. A többi esetben azonban elmondható: nem nagyon tudtuk, mit kell tenni, nem volt pályázati rutinunk. A pályázatok eleve az utolsó pillanatokban jelentek meg, mire az érintettek tudomást szerezhettek volna róluk, sokszor már le is járt a beadási határidő. A beadott pályázatok közül pedig sokat visszadobtak hiánypótlásra. Ez harmincnapos késést jelent. Tudomásul kell venni, hogy az unióban szigorúak a szabályok – elemzi a tanulságokat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, kitérve arra is: a gazdákat a támogatások eléréséhez segítő háttérintézmények még ma is gyenge lábakon állnak. Ennek oka többek között az, hogy eleve késtünk a csatlakozásra való felkészüléssel. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt – mint kifizető ügynökséget – már 2000-ben létre kellett volna hozni és fokozatosan kiépíteni, az alapító okirat keltezése viszont 2003! A magyar közigazgatás nem vette tudomásul, hogy a fejlesztés egyik leglassúbb folyamata az intézményrendszer kialakítása. Azt csak szisztematikusan, lépésről lépésre lehet felépíteni. Ez fontos tanulság a jövőre nézve is. A főtitkár szerint abban az időszakban, mikor Magyarország csatlakozott az unióhoz, 280 oldalnyi, szőlészetet-borászatot érintő joganyag jelent meg a Magyar Közlönyben. Ezt az információmenynyiséget még feldolgozni, kezelni is nehéz, nemhogy továbbadni a gazdáknak a hegybírói hálózaton keresztül.
*
– Két év elteltével jutottunk oda, hogy viszonylag elfogadható módon működik a pályázati rendszer, már csak kisebb finomításokra van szükség. Bizony, sokkal jobb lett volna előbb kezdeni – szögezi le, rámutatva, hogy a magyar termelők szinte semmiféle segítséget nem kapnak ahhoz, hogy többletforrásokhoz juthassanak. Az unión kívüli országok piacain való megjelenéshez, a marketinghez igényelhetők uniós források, de mivel ezekhez Magyarország nem ad nemzeti önrészt, eleve reménytelen kísérletezni a pályázatokkal, hiszen kevés embernek van annyi tőkéje, amennyi fedezi az önrészt. A SAPARD- és AVOP-pályázatok – ezek a technológiai fejlesztésre szolgálnak – évek óta le vannak zárva.
– Nincs új kiírás, pedig a pályázatoknak mindöszsze egyharmada részesült támogatásban. Ez jelzi, hogy óriási igény lenne az innovációra, de ezt Magyarország nem tudja kielégíteni saját forrásai hiányában. Ugyanez áll a környezetkímélő termesztésre is. Nálunk 2005-ben leállították a pályázatok befogadását. Hatalmas a lemaradás, és ennek oka az, hogy nincs pénz a nemzeti önrészre, mivel egyszerűen nem tervezték be a költségvetésbe. Félünk, hogy a közigazgatás átalakítása miatt éppen azok az intézmények kerülnek veszélybe, amelyek a bor és a szőlőtermesztés ellenőrzését végzik. Tartunk tőle, hogy az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, amely a szőlőtelepítések, -kivágások ellenőrző szerve, az átalakítás után nem lesz működőképes, az Országos Borminősítő Intézettől jelenleg is munkatársakat bocsátanak el átalakítás címén. De a mi szervezetünk is jelentős anyagi gondokkal küzd, mivel ebben az évben 120 millió forintot vont el tőlünk az állam annak ellenére, hogy fontos közigazgatási feladatokat látunk el. Pénz hiányában az alapfeladataink ellátásán túl nem vagyunk képesek segíteni, helyzetbe hozni, információkkal ellátni a gazdákat – sorolja a gondokat Horváth Csaba. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsát elérő financiális krízis ráadásul éppen akkor jött, amikor az Európai Unió az eddig keservesen kitapasztalt viszonyok átalakítására készül.
– Az unió a borpiac reformját tervezi, és erről vészjósló üzenetek érkeznek Brüsszelből. A bizottság ki akar vágatni 400 ezer hektárnyi ültetvényt, továbbá meg akarják szüntetni annak a lehetőségét, hogy ki lehessen egészíteni répacukorral a mustok természetes cukortartalmát, meg akarják szüntetni a borlepárlási támogatásokat, és sorolhatnánk még a Magyarország jövőjét zömmel hátrányosan érintő elképzeléseket. Ilyen a szőlőkivágás is. Nálunk is adnak rá támogatást, de ellenőrzött körülmények között, indokolt esetben. Ebből azonban nem kellene programot csinálni. Ha az unió meghirdeti, minden bizonnyal nem azok az országok fogják kivágni a szőlőiket, amelyek előállítják a 20 millió hektoliteres borfelesleget, hanem azok – mint mi –, ahol a gazdák rá vannak szorulva a pénzre. A kivágott ültetvényt már nem lehet újratelepíteni – magyarázza Horváth Csaba. Bizony, méltánytalan, az országot hátrányosan érintő elképzelés a répacukor használatának tiltása is, hiszen a csatlakozásunk előtt pontosan besorolták országunkat az unió szőlőtermesztési övezetei közé évtizedes meteorológiai és termelési adatok alapján. Tudott volt, hogy nálunk az éghajlat miatt szükség van a must természetes cukortartalmának kiegészítésére.
– Nem Magyarország okozza az unió borpiaci zavarait a maga évi hárommillió hektoliteres termelésével – hangsúlyozza a főtitkár –, de ha az ország nem lobbizik elég eredményesen, könnyen megeshet, hogy rajtunk csattan az ostor. A brüsszeli reform végül hagyományos mezőgazdasági ágazatunk elsorvadásához vezethet.
Amire szükség lenne, az a szerkezetátalakítás, a minőségi termékek előállítására való törekvés. Ehhez pedig elengedhetetlen a gazdákat kiszolgáló, az ellenőrzést ellátó szakmai intézményrendszer megerősítése. Tehát nem volna szabad pénzt kivonni az ágazatból, ahogyan most történik. Éppen ellenkezőleg. A magyar borászat jövője múlhat a rövid távú spóroláson. Bűn lenne veszni hagyni nyolcvanezer hektár ültetvényt, a kiképzett szakemberek hadát, azt az évezredes szellemi és kulturális tőkét, amelyet eddig felhalmozott a magyar borászat.
Ezen a véleményen vannak az etyeki gazdák is. Szakáll Pál és Kattra Imre – akiknek a pincészetét nem csak a környék ismeri – egyaránt vallja: a borászat, ha szívvel-lélekkel művelik, olyan mesterség, amely örömet ad művelőjének, és örömet közvetít. Hogy mennyi a haszon belőle? Milliárdosok errefelé biztosan nem teremnek – mondják nevetve. Az etyeki termelők többsége el tudja adni a szőlőjét a környéken tanyázó nagy felvásárlóknak. Az idén emelkedtek az árak, de az sem valami sok, amennyit most fizetnek: 60–80 forintért viszik a szőlő kilóját. Szakáll Pál szerint valamivel jobban megéri annak, aki belevágott a borászatba, mert a bor literjét akár 200–250 forintért el lehet adni, palackozva pedig 500–600 forintért is. De a legfontosabb – és ebben mindketten egyetértenek – a minőségi termelés. S hogy mit hozott az uniós csatlakozás a borászoknak?
– Azóta fáj a derekam. Egyébként semmit – válaszolja jó adag iróniával Kattra Imre. Mint szavaikból kiderül: egyiküknek sem sikerült még eredményesen pályáznia valamelyik uniós támogatásra. A pályázatokra igen rövid időt adnak, nagyon gyorsan kellene reagálni.
– Naprakész építési engedélyem van, de mire megjelenik a nekem való pályázat, biztos, hogy lejár az engedély, és kezdhetem elölről az egészet. Vagy nézzük az önrészt. Banki segítséget lehet kapni, ha valakinek van már neve a környéken, de nagyon kell vigyázni, nehogy adósságspirálba kerüljön az ember – magyarázza.
A fejlesztéshez pénz szükséges, a kölcsönt pedig vissza kell fizetni. Szakáll Pál cége több tízmillió forintot költött szőlőtelepítésre ezelőtt nyolc évvel, zömmel hitelből. Három éve termőre fordult az ültetvény, de a hasznot elviszi a törlesztés. Türelmesen és hittel várják, hogy valamikor átfordul a kerék, és tán hasznot is hoz majd a birtok. Nem is igen van más lehetőségük, hiszen az ültetvényt kivágni sem lehet, mert akkor még az állami támogatást is vissza kell fizetni.
Vajon mi az oka annak, hogy ennyi bajuk van a pályázatokkal a magyar a gazdáknak?
– A borászat negyvenéves lemaradásából a rendszerváltozás óta behoztunk harminchatot. Hátravan még négy év, és ez lesz a legnehezebb, mert ez a tőkeigényes. Ausztria és a többi ország ugyanis már csupán technikailag vannak előttünk. Csak nehogy aztán újabb húsz évig tartson a hátrány ledolgozása! – aggódik Kattra Imre. – Ami a pályázatokat illeti, meglehetősen egyenlőtlen a verseny akkor, amikor a multinak már fél tízkor telefonálnak, hogy öt perc múlva fenn lesz egy pályázat az interneten. Van hozzá apparátusa, így még aznap be is adja az igénylést, amelyet nem dobnak vissza hiánypótlásra. Én most vettem két tartályt az összes nyereségemből. Ha sikeresen tudtam volna pályázni, vehettem volna hatot vagy nyolcat ugyanannyi befektetéssel, csakhogy nem volt hova pályázni – magyarázza a gazda.
Hernyák László délvidéki származású etyeki borász takaros pincészete előtt éppen érkezésünkkor készülődnek vacsorához a szüreti vendégek. A gazda ma már csak borászkodik, pedig annak idején – szülőföldje hagyományait követve – párlatkészítéssel kezdett foglalkozni.
– A jó borhoz minőségi szőlő kell, az minőségi törkölyt ad, abból pedig igazi jó pálinkát lehet készíteni. Annak idején azt terveztük: országosan elismert borászok törkölyét főzzük ki, és a boraik mellett pálinkájukat is bevezetjük a piacra. A borászok benne is lettek volna, de jött egy törvénymódosítás, amely miatt meghiúsult a terv – eleveníti fel a történteket.
A jelenlegi szabályozás szerint a borkészítés során keletkező törköly zömmel kárba megy, még az is nehézkes, hogy zöldtrágyának fel lehessen használni.
– Irtózatos pocsékolás, ami nem jó senkinek. Sem az államnak, sem a termelőnek, sem a fogyasztónak. Egyedül a nagy szeszipari cégeknek jó, amelyek konkurencia nélkül el tudják adni a nem túl jó minőségű italaikat. Pedig könnyen meg lehetne oldani a lepárlás ellenőrzését, ezzel kiegészítő jövedelemhez lehetne segíteni a gazdákat, és nem utolsósorban vissza lehetne állítani a hungaricumnak számító pálinka becsületét.
Nem kellene hozzá más, csak törvényhozói akarat.
origo.hu
Nyilvánvalóvá vált: összedolgozott a Tisza Párt és az ukrán titkosszolgálat
